Mi az a KIP, avagy hogyan használható a képzelet terápiás célra?

Mi az a KIP, avagy hogyan használható a képzelet terápiás célra?

A KIP, azaz a katathim imaginatív pszichoterápia módszere a tudattalannal való munkát teszi lehetővé érzelmekkel telített szimbolikus projekciók által. Mindez félig módosult tudatállapotban történik, tehát nem egy mély transzállapot jön létre. Ez elősegíthető azzal is, ha a kliens egy pontot néz, így a szem becsukása sem szükségszerű. Az imagináció során regresszió jön létre, de ez a személy szolgálatába állítható: így kerül sor a korai emocionális zavarok kezelésére, a konfliktusok és traumák feldolgozására, valamint a személyiség utólagos érlelésére.

Az imaginálás célzottan, bizonyos szimbolikájú képek behívásával történik, amelyek az adott problémához igazodnak. A szimbólum megváltoztatása együtt jár a tudattalanban végbemenő változásokkal. Ugyanígy, ha bizonyos idő elteltével változás tapasztalható a kliens személyiségében, annak ténylegességét le lehet "ellenőrizni" egy KIP képben. 

A képélményt folyamatos dialógus kíséri a terapeutával, így a személy nincs magára hagyva a folyamatban, hisz valaki végig ott van vele. A teraupeuta segít strukturálni is, többek között azért, hogy a panorámát a kliens minden érzékszervi modalitásával átélje. Mindezt egy utómegbeszélés követi, az értelmezésre ott kerül sor. Fontos, hogy a szimbólum védő funkciója által éppen csak annyit enged feltárni a jelentésből, amennyire a személy aktuálisan képes. Éppen ezért az egyéni asszociációkra hagyatkozunk. Ha ezek nincsenek, az sem baj, mert a kép így is bőséges információt szolgáltat a terapeuta számára a kliens működéséről, így a későbbi munka hatékonyabbá és célzottabbá tehető, odafigyelve az intő jelekre is, pl. abúzus gyanú esetén. 

Mivel a szimbolikus képek nem a verbális szinten hatnak, így az elhárító mechanizmusok is kisebb mértékben működnek - amelyek egyébként nagyban tudják nehezíteni a felismerést és belátást. Természetesen a képben is van lehetősége rejtőzködni a kliensnek, de ez alacsonyabb százalékban fordul elő, mint éber állapotban. Ezen kívül a kliens-terapeuta viszony sem terhelődik annyira, hiszen az elakadásokkal való szembesítés nem a terapeuta, hanem a tudattalan által történik meg. 

Mire egy adott kép “kitisztul” (azaz a szimbólum változik), gyakran 20-30-szor is alá kell ugyanannak merülni. Amire viszont ez tanít, hogy minden kibírható. A helyzetekkel való képzeletbeli megküzdés az életben is hatékonyabb megküzdési módokat eredményez. Természetesen a képek sorrendje meghatározott, és nem feltétlen minden alkalommal kerülnek beállításra, a terv személyre van szabva. Nem mellékes módon töltőképek is léteznek, amelyek ebben a sokszor megterhelő folyamatban megnyugtatólag hatnak és stabilizálják a személyt. 

Mivel a verbális terápiák csak egy pontig képesek eljuttatni a szenvedő embert, így adott esetben javasolt a módosult tudatállapotban történő munkavégzés, amely indirektebb módon, finoman segíti elő a változást.