A megfelelési kényszer fogságában

Miért akarunk megfeleni másoknak? Erre a kérdésre látszólag egyszerű válaszolni. Azért akarunk megfelelni mások elvárásainak, hogy ne veszítsük el a szeretetüket, a szimpatiájukat. Ebben az értelemben akkor szeretnek bennünket, ha folytonosan monitorozzuk a számunkra fontos személyt, hogy kitaláljuk, hogy mit szeretne tőlünk, és hogy megpróbáljuk prezentálni a számára azt, amire vágyik. Igy azonban feladhatjuk önmagunkat, vágyainkat, preferenciáinkat, autonómiánkat. A megfelelési kényszer konzervalja függőségi viszonyunkat a fontos másiktól. Gyermekké tesz bennünket a szó rosszabbik értelmében. A gyermek az, aki függ szülei elvárásaitól, elismerésetől, értékrendjétol. Csak az a személy akar megfelelni másnak, aki függőségben él, aki nem hisz saját autonomiájában, vagy aki menekül az egyedülléttől. Az, akinek az önértékelése egészséges, aki nem kapaszkodik a másikba görcsösen, csak az tud független és szabad lenni. Csak az tud önmaga lenni. A függőség, a megfelelési vágy, ha jobban belegondolunk, állandó szerepjátszásra, szinte hazugságra kényszerit bennünket. Talán bele sem gondolunk ilyenkor, hogy valójában mi magunk mit is szeretnénk. Hazudunk önmagunknak önmagunkról és a másikról. Ily módon azonban nem tudunk sokáig létezni. Minél jobban elnyomunk valamit, az annál nagyobb erővel tör felszínre egy idő után. Nem csoda, hogy aki folyton jó próbál lenni, abból egyszer csak kitörhet az elfolytott énje. És mi történik? Egyszer csak áttörik az elnyomott érzések a gátat, es nagy erővel utat törnek maguknak. Rosszabb esetben az illető megbetegszik, vagy más módon fordítja maga ellen az érzéseit. Nos, akkor mi a megoldás? A megoldás az egymas elfogadásán alapuló tisztelet és az autonóm, felnőtt partneri működési mód és kommunikáció. Fontos a másik megbántása nélkul kommunikálni vágyainkat, érzéseinket. Fontos elfogadni, hogy vannak saját, nem feltétlenül önző vágyaink és elképzeléseink, mint ahogy annak a másik embernek is, akivel próbalunk dűlőre jutni. Lehet, nem mindig sikerul önmagunkat képviselni, vagy tiszteletben tartani a fontos másik személyt. Mégis törekedjunk erre, akkor ha most nem ment, menni fog majd legközelebb. Lehet, hogy csak kicsit, de ügyesebbek leszunk. És még egy dolog. Mindannyian megérdemeljuk önmagunk és mások szeretetét. Egyikünk sem tökéletes, mint ahogy egyikünk sem teljesen szerethetetlen. Ennek biztos tudatában érdemes balanszíroznunk az önérvényesítés és a mások igenyéinek elfogadása között.