Megcsalás (3.1. rész) - Miért fáj annyira a hűtlenség? Avagy boldognak lenni kötelező!

"A múlt és jelen kor szerelme"

 A fogyasztói társadalom, s mellette az individualizmus egyre erősebb térnyerése kikényszerítette az emberekből, hogy boldognak lenni kötelező. Emiatt aztán a házasság és annak árnyéka, a házasságtörés is változáson ment keresztül.

Évszázadokon keresztül a házasság stratégiai partnerség volt két család között, mely legfőképp a biztonság megteremtésére irányult, úgy mint túlélés, gazdasági stabilitás, társadalmi előmenetel elősegítése. A gyermekek sem szerelemből születtek, s a házastársaknak csak a remény maradt, hogy kompatibilisek lehetnek egymással, s szeretni is tudják egymást, tehát a szerelem aligha volt elvárás egyik oldalról sem. Egy ilyen fontos döntést aligha bíztak érzelmekre, míg a szenvedély a házasságon kívül támadt fel rendre. A tradicionális házasság politikai, gazdasági és érdekvezérelt rendszerként funkcionált, s a nemi egyenlőtlenségeket a törvény szentesítette, s ez a kultúra része is lett. A nők nem egyszer nemcsak egyéni jogaikat, vagyonukat, de még tulajdon önmagukat is a férjük tulajdonába „adták” a konvenciók szerint.

A házastársi hűség és monogámia nem kapcsolódott szervesen össze a szerelemmel. E két fogalom a patriarchális rendszer tartóoszlopa volt azért, hogy a tiszta vérvonal megmaradjon, s a vagyon ne morzsolódjon öröklés során, s mindezt a nőkre erőltette a társadalom. A menyasszony szüzessége és a feleség hűsége elvárt volt, s jaj volt annak a nőnek, aki nemcsak a hitvesi ágyba bújt be, hanem a szeretőiébe is (nem kívánt terhesség, nyilvános megszégyenítés, halál lehetett osztályrészük). A férfiakkal szemben nagyságrendekkel inkább elnézőbb a társadalom, sőt hódítások száma egyenes arányosságot jelentett a férfiasság mértékével.

A szerelem és házasság soha nem voltak szorosan összetartozó fogalmak a közelmúltig, amíg be nem tört a „romantika” az irodalmi és kulturális életbe, s söpörte el az addigi beidegződéseket. Eltűnt a kötelességtudaton és engedelmességen alapuló házasság, s felváltotta a szabad akaraton és kötődésen (szerelmen) alapuló házasság. A modern élet, modern gondolkozás, a falvak elnéptelenedése, az urbanizáció növelte ugyan a szabadságot, de növelte a magányt és az elszigeteltséget is. Az individualizmus megreformálta a párválasztást is. A házasság bizonyos elemei csak lassan, hosszú évtizedek alatt változtak, úgy mint: gazdasági-jogi függés a férjtől, vallás deklarálta morális és viselkedési szabályok betartása, hűség – de főleg a nőkre kötelezően -, válás – ritka volt és megszégyenítésben gazdag utóélet követte. A házasságok előre elrendezése még mind a mai napig előfordul bizonyos társadalmakban.

Manapság ha a szerelem meghal, a házasságnak is vége van. A fogamzásgátlás, az abortuszhoz való jog hozzásegítették a nőket ahhoz, hogy maguk választhassák meg a szerelmüket, a házastársukat (ezt reklamálják meg rendre felháborodva az „incel” mozgalmak). Elfogadottá vált a XX. században a közös megegyezésen alapuló válás, s ha már egyszer ki lehetett lépni a házasságból, igazán nyomós érvekre volt szükség a nők benn maradásához. Ettől kezdve megnőttek a minőségi elvárások a házassággal kapcsolatban. A monogámia jelentése is jelentősen megváltozott: amíg régen „egy ember-egy élet” kapcsolatokat jelentett, addig ma egy adott házasságon belül „egyszerre csak egy emberrel” élünk együtt. A szex „prokreációs” (nemző) funkcióját lecserélte a „rekreációs” szerepe. A házasság előtti szex ma már nem kelt megrőkönyödést, a házasság alatti szex pedig már nemcsak kötelesség, hanem a gyönyör és kapcsolódás forrásává vált. Azzal, hogy a szex leválasztódott a reprodukcióról, az identitásunk meghatározójává vált (Anthony Giddens). Mára az intimitás a modern házasság alapvető része lett.

Irodalom:

E. Perel (2017): Affér, avagy gondoljuk újra a hűtlenséget (The State of Affairs); HarperCollins Publishers, New York