Magányos vagy? Nem vagy egyedül!

“A magányos emberek maguknak valók.” 
Ugye te sem hiszed el, hogy ez igaz?

A köztudatban sajnos a magányt sokszor egyfajta hiányosságként azonosítják: a magányos ember nem elég nyitott, talán még lusta is ahhoz, hogy kapcsolatai legyenek. Ez a felfogás nemcsak hogy téves, de még stigmatizálja is a magány érzését. Mintha az egy kerülendő, rossz érzés, vagy jellemhiba lenne.

Pedig a magányt bárki megélheti, függetlenül attól, hogy hány ismerőse van, egyedül van-e éppen vagy társaság veszi körül.

Egy amerikai felmérés szerint a lakosság több mint fele rendszeresen magányosnak érzi magát, akkor is, ha kapcsolatban van. Meglepő módon a fiatalabb korosztálynál (18-24 éveseknél) még magasabb ez az arány: 78%-uk gyakran érzi magát magányosnak.

Mégis hogy lehet ilyen gyakori ez a nehéz érzés?

A magányt könnyű összekeverni az egyedülléttel, ezért fontos tisztáznunk, hogy a két dolog merőben más. Az egyedüllét inkább egy fizikai állapot (szó szerint egyedül vagyok valahol), míg a magány inkább egy mentális állapot: nem tudok kapcsolódni a körülöttem lévő emberekhez, kötelék nélkül “lebegek a semmiben”. A magányosság éppen ezért a talajvesztettség és az üresség érzésével is kéz a kézben jár.

Természetesen minden ember érezheti magát időnként magányosnak, de igazán azok körében gyakori, akik a gyermekkori elhanyagolás vagy más érzelmi trauma áldozatai voltak és még felnőttként is magukban hordozzák ennek a lenyomatát. 

Lássuk, mi jellemző rájuk, vagyis mik a magány rizikótényezői:

• nehezen viselik az egyedüllétet - állandó stimulációra vagy figyelemelterelésre van szükségük

• nehezen értik magukat és az érzelmi szükségleteiket 

• erős üresség érzésről számolnak be, ami unalomként jelenhet meg

• értéktelennek érzik magukat

• megfelelési kényszer és túlzott alkalmazkodás jellemzi őket

• sérülékenységüket mérgező pozitivitással fedik el

• inkonzisztens határokat húznak

• szégyen vagy bűntudat érzése gyakori

Hogyan szabadulhatunk ki a magány ketrecéből?

Sajnos a magányosság érzése (a kapcsolódás nehézsége) könnyen krónikussá válhat. Amikor megéljük a kapcsolódási nehézséget, hajlamosak vagyunk kudarcként elkönyvelnii és önmagunkat leértékelni. Ez alapvetően kétféle reakciót vonhat maga után:

• elkerüljük az ilyen helyzeteket és elszigetelődünk

• túlkompenzáljuk, vagyis túlzott optimizmussal maszkoljuk el a valódi érzéseinket, ami megint csak távolságot eredményez a vágyott kapcsolódás helyett

Valódi enyhülést egyik irány sem hoz. A magányosság leküzdéséhez arra van szükség, hogy validáljuk és kfiejezzük a saját érzelmeinket. Valamint mély, őszinte kapcsolatokat építsünk magunk körül.

(Kép forrása: Xuan Loc Xuan)