Légy önmagad! De hogyan? – Az önazonosságról – 2. rész

Önazonosnak lenni annyit tesz, hogy nem játszunk szerepet, nem mások elvárásainak próbálunk megfelelni mindenáron, elnyomva saját igényeinket, szükségleteinket, énünket. Önmagunkként vagyunk jelen – vállalva erősségeinket, gyengeségeinket és hibáinkat is. Belső meggyőződésből cselekszünk, saját értékeink szerint: így nem kell energiát fordítanunk arra, hogy belső harcot vívjunk. Ha önazonosak vagyunk, kevésbe leszünk kitéve a szorongásnak vagy a stressznek.

Meggyőződésünket, értékeinket nem módosítjuk amiatt, hogy mások elfogadjanak minket. Olyan sosem lesz, hogy mindenki szeret bennünket. Mi magunk sem kedvelünk mindenkit. És ez így természetes. Fontos, hogy az önazonosság nem azt jelenti, hogy nem segítünk másoknak, nem teszünk meg mások kedvéért valamit – ám ezt oly módon tesszük, ahogyan az nekünk is jó, ami belefér az értékrendünkbe.

Önazonosnak lenni nem könnyű feladat – főleg, ha úgy nőttünk fel, hogy nem lehettünk önmagunk. Hosszú évek, évtizedek alatt alakult ki bennünk, mire hogyan reagálunk. Ezt nehéz megváltoztatni: idő és energia kell hozzá. Amikor fáradtak vagy rosszkedvűek vagyunk, akkor bizony nehéz erőt találnunk ehhez. A környezetünkkel is számolnunk kell: a körülöttünk lévők megszokták, hogy pl. minden kérésükre igent mondunk. Számukra furcsa lesz, ha ez megváltozik és bizony a régi énünket szeretnék „visszarángatni. Hogy ellenálljunk, erő és elszántság kell. Érdemes lehet apró lépésekkel indulni az úton.

Az önazonosságon is lehet dolgozni, erősíteni azt. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél jobban ismerjük saját értékeinket, gyengeségeinket, vágyainkat és határainkat. Mit tartunk fontosnak az életben? Vizsgáljuk meg, mely értékeket választottuk mi magunk és melyeket vettük át – pl. a családtól? Fontos, hogy olyan kapcsolataink legyenek, ahol önmagunk lehetünk, ahol elfogadnak minket. Az is hozzájárul a fejlődéshez, ha egy-egy helyzetet megvizsgálunk: mit tanultam belőle? Ez hogyan alakítja az énképemet? Az asszertivitás is sokat segít: határozottan és tudatosan fejezzük ki érzéseinket, miközben tisztelettel fordulunk a körülöttünk lévőkhöz.