A lassítás mint a segítő folyamatok egyik esszenciája

Ahhoz hogy a címben megfogalmazott állítás értelmet nyerjen, érdemes lehet néhány lépést visszább lépni, egészen addig a kérdésig, hogy miért is rohanhatunk át akár érzelmileg fontos témák felett is a terápiás térben. 

Teljesen természetes, hogy mindnyájan élünk ilyen-olyan elhárításokkal, hogy megvédjük a pszichénket különféle kellemetlen (a belsőnk számára elfogadhatatlan) tartalmaktól - gondolhatunk itt pl. különféle vágyakra vagy traumatikus emlékekre akár. Persze ezt ne úgy képzeljük el, hogy valamiről egyszerűen igyekszünk elterelni a saját figyelmünket, ezek az elhárítások többnyire tudattalanul mennek végbe. Ez úgy általánosságban érvényes, az élet része. Vannak azonban olyan esetek, mikor ezek az elhárítások valójában gátjává válnak egy személy fejlődésének, gyógyulásának. Elképzelhető, hogy régebben szükségszerű volt a belsője számára az adott elhárítás létrehozása, ám ahogy ment előre az idő, egyre inkább lett inadekvát és gátló. 

Tehát vannak kellemetlen belső tartalmak, illetve vannak elhárítások, amelyek igyekeznek távol tartani ezeket a tudatos észlelésünktől. Itt lép be a képbe az említett lassítás. Képzeljünk el egy helyzetet. A kliens miután helyet foglal, elkezd mesélni. Egy fél mondatában elejti kvázi, hogy csúnyán összeveszett pár napja a párjával, majd el is kanyarodik innen, és folytatná valami teljesen mással. 

Azt hiszem, sokat adhat egy ilyen helyzetben ha képesek vagyunk lelasítani, és visszakanyarodni mégiscsak ehhez a csúnya veszekedéshez. Majd előbb arra ráhangolódni, hogy milyen is volt ez a veszekedés, sőt, biztatni akár a klienst, hogy ha képes, idézze fel, és élje bele magát abba az érzelmi állapotba. Ha ennek megfelelő időt és elmélyülést szentelünk, az önmagában segítő élmény lehet, ám ha ezek után tovább is lehet azzal a mély érzéssel maradni, amit a veszekedés során átélt a kliens, az gyakran hozhat fel további emlékeket, valamint  akár azokhoz kapcsolódóan újabb érzéseket, élményeket. Ezáltal pedig lehetőség nyílik arra is, hogy ezekkel akkor ott közösen foglalkozzunk, átdolgozhatóvá váljanak, ami pedig a rég keletkezett sebek gyógyulását teszi lehetővé. 

Tehát a lelassulás egy elejtett félmondat esetén tulajdonképpen az ellenállásokra való nyomásgyakorlás, vagy másképp: egy esély arra, hogy túljussunk ezeken az elhárításokon. Az a tapasztalat, hogy sokszor hasonló módon a jelen élményeiből elrugaszkodva vezet el olyan fájdalmas korábbi élményekig az út, melyekkel való foglalkozás megsegítheti az egyén életét.

Kép: Barabás Miklós