A kötődés kuszaságáról egy fázós eszkimó asszony szívén keresztül

Kötődés, rátalálás, elvesztés, sodródás, kapálózás… néhány szó - és persze még lehetne sokkal többet is említeni -, amit Xantus János Eszkimó asszony fázik c. filmje előhív a nézőből. Csupa olyan, amitől  - főként ha egymás mellé tesszük ezeket a szavakat -, egyszerre szép és egyszerre roppant bonyolult, fájdalmas, kitett az életünk. A film során egy furcsa szerelmi háromszöget látunk, benne két férfival és egy nővel. Jelen szövegben utóbbi belső világára fókuszálok. 

Szóval van Mari (Méhes Marietta), aki alapvetően a süketnéma János (Lukáts Andor) feleségeként él, míg nem találkozik Lacival (Boguslaw Linda), a zongoristával, akivel közel kerülnek egymáshoz. Innentől a nő pingponglabda szerűen kezd pattogni a két férfi között. A film során megjelenik a ‘80-as évek underground zenei hangulata, a főszereplők egy ponton közösen lépnek fel egy zenekarban, máskor viszont éppen egymásnak esnek a férfiak, sok minden van itt, de az egész mégiscsak Mari körül forog mindvégig. A film elérhető a Filmio felületén. 

Mari pedig kusza. Nagyon intuitív, szenvedélyes, ezzel egyidőben viszont megtapadni képtelen bármelyik kapcsolatban is. A két férfi nagyon akarja őt, s ideig-óráig ő is viszont őket, ám végig megfigyelhető egy mintázat Mari viselkedésében, ami zanzásítva így foglalható össze: rátalálás, öröm, majd elsodródás. Ez ismétlődik a filmben újra és újra. mikor éppen azt hihetnénk, hogy na, ott van az adott kapcsolatban, már nincs is ott. 

Adja magát a kérdés, hogy mi is ez az elveszettség, ez a sodródás, amit látunk a filmvásznon - vagy pl. az én esetemben a laptop képernyőjén. Persze mivel apró szeleteit látjuk csupán Mari életének, így puszta fantáziálás lehet arról, hogy miről is van szó, mindenesetre egy lehetséges elképzelést felvillantanék a következőkben. 

Azt hiszem, párhuzamosan két dologról beszélhetünk: 1, óhatatlan kapcsolódási vágyról, ami Mari emberségéből fakad; 2, valamiféle kötődésre való képtelenségről, a kapcsolatban való megnyugvás kudarcáról. Az elsőhöz nehéz is volna mit hozzátenni, mi emberek olyan lények vagyunk, akik vágynak a kapcsolódásra - bizonyosan soha nem hallotta még azt a megjegyzést az olvasó, hogy az ember társas lény -, talán annyival egészíteném ki, hogy mivel ez egy belső igényünk, így a tartós hiánya szorongató és kényelmetlen - persze az hogy mit jelent a tartós, már embere és élettörténete válogatja.

És akkor a második pont. Ismét adja magát a kérdés rövgest, hogyha szükségünk van kapcsolódásra, hogyhogy elakadunk a kötődésben, illetve a kötődésben való megnyugvásban. Ennek a megértéséhez egy metaforát kölcsönöznék Bálint Mihálytól - 20. századi magyar pszichoanalitikus -, aki a korai kapcsolatot a gyermek és a környezete tekintetében a hal-víz viszonyhoz hasonlította. Több rétege is lehet ennek a képnek, én arra koncentrálnék most, hogy szerencsés esetben olyan természetesen létezhet a gyermek a maga környezetében, mint hal a vízben - él, mint hal a vízben. Ez a gondozók működésén múlik természetesen, azon, hogy mennyire képesek ráhangolódni a gyermek különféle állapotaira. Azt is feltételezhetjük, hogy amennyiben ez az állapot (kora)gyermekkorban elég stabilan fennáll, akkor a gyermekben tulajdonképpen kialakul ennek hatására egy alapvető biztonságélmény, ami aztán a kapcsolódásaiban is megjelenik persze. Tulajdonképpen összefoglalható ez úgy - hogyha továbbvisszük a metaforát -, hogy számára az alapélmény az, hogy ő egy olyan hal, melyet víz vesz körül (ez nem egyenlő persze az életképtelenséggel, miként a hal sem az). Ám ha nem így történik, s a gyermeknek nem alapvetés, hogy ő olyan hal, melyet víz vesz körül - hanem szárazföld, ahol ő megfulladhat -, akkor egy alapvető nyugtalanság lesz rajta úrrá. Mintha ezt látnánk a filmben Marin is. A filmkészítők ugyanerre utalnak tulajdonképpen a hidegség-melegség gondolatkörével. Marinak hideg van, és igyekszik keresni a meleget. Amikor éppen megtalálja egyik vagy másik férfit, az olyan, mint a fagyból beesni a kandalló mellé, csodálatos érzés. Ám számára amint lecseng ez a rátalálás élmény, mintha elkezdene megszűnni a varázs, nincs már kandalló és tűz benne, hanem eluralkodik a hideg, ami igazából őbenne van, valójában elkezd szétterülni az ő hidege. Így hát ismét belekapaszkodik a fantáziája a másik férfiba, odamegy, és minden kezdődik elölről.

És persze harmadjára is adja magát a kérdés, hogy de mégis mitől szűnik meg a kandalló egyik pillanatról a másikra, és miért nem melegíti fel Marit. Itt érdemes visszagondolni arra, hogy a környezeten múlik mindaz, hogy a gyermek milyennek is észleli az életét - olyan halnak érzi magát, ami elvan a vízben, vagy ami partra van vetve. Mariról tudjuk, hogy intézetből szökött meg, mikor találkozott Jánossal, aki a védelmébe vette. Utalhat ez arra, hogy nem túlságosan szerencsés környezetből indulhatott neki a maga felnőtt életének, tulajdonképpen neki az alapállapot innen nézve a szárazföld-hal kapcsolat, a fagyos január, így tehát ami kívülről békének látszódhat a néző számára, az Marinak az elbizonytalanodás, a kihűlés, mert ez az ő belső alaphelyzete. Furcsa lehet ezt kívülről elképzelni, miközben talán nem is olyan ritka. Gondoljunk arra, mikor egy pár csendben ül egymás mellett a kanapén, és míg az egyik teljes nyugalomban érzi magát és magukat, a másik elkezd lassacskán elbizonytalanodni, megijedni, hogy hogy van vele a másik, szereti-e még őt, satöbbi. Végül is nagyon hasonló helyzetről beszélünk Mari esetén is. 

Valójában Mari példája arra is jó, hogy rámutasson, miért érdemes segítséget kérni. Sokáig lehet az életben hánykolódni ezen bizonytalanságok és fellángolások között, ami közben persze szükségszerű ürességekkel és fájdalmakkal járhat. A segítői térben pontosan arra van lehetőség, hogy szép lassan ez az alapvető belső hideg néhány fokot elkezdjen emelkedni, ami például Marit hozzásegíthette volna ahhoz akár, hogy ne elszaladjon a kapcsolódásból, hanem megpróbálja belakni azt, kérjen, és kapjon, képes legyen fogadni, hogy aztán egyre több meleget érezhessen. Hiszen a kapcsolódási vágy emberi, és tán valójában olthatatlan - legalábbis megjelenő tünet nélkül -, s ha már ez pont így van, akkor érdemes lehet foglalkozni vele.

Kép: NFI