A hosszabbodó éjszakák és a home-office időszakában sokan számolnak be arról, hogy egyre nehezebb kiszakadni a teljesítménykényszer, az unalom és örömtelenség körforgásából. A cikksorozat első részében az önértékelés és az énkép szempontjából járom körül ezt a témát.
Amikor azt érezzük, hogy agyonnyomnak a teendők, és este az elalvás határán is felriadunk, hogy lejegyezzünk egy újabb feladatot – érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen a kapcsolatunk a teljesítménnyel és saját magunkkal.
Az önértékelés és az énkép
Gondoljunk az aktuális feladatra, problémára, ami túl nagy falatnak tűnik. Milyen biztató gondolatok jutnak az eszünkbe vele kapcsolatban?
Vannak pozitív belső hangjaink, amik arra biztatnak, hogy próbálkozzunk, erőfeszítéseket tegyünk. Jó esetben felhívják a figyelmünket, hogy fejezzük ki az igényeinket, és vegyük komolyan a határainkat, a teherbíró képességünket. Figyeljük a fáradtság, kimerültség jeleit, és pihenjünk. A pozitív gondolatok megerősítenek abban, hogy akkor is szerethetőek vagyunk, ha elrontottuk – és segítenek, hogy biztonságban, szeretve érezzük magunkat, a sikereinktől függetlenül.
Negatív hangok is vannak a gondolataink között. Figyeljük meg ezeket is! Ezek szerint alkalmatlanok, kevesek vagyunk a feladathoz, esetleg nem érdemeljük meg a pihenést, vagy csak kiemelkedő sikerek árán érezhetjük biztonságban magunkat.
Ezek a hangok mind-mind számunkra fontos emberek, a szüleink, a tanáraink, szeretteink mondatai. Lehet, hogy gyerekként nekünk mondták, vagy a szüleink közötti beszélgetésekben, vitákban hallottuk. Ezek már nem csupán emlékek, hanem az énképünk részei. Az önmagunkról alkotott képben fontos, hogy szerepeljen, hogy a hibáinkkal együtt is értékesek vagyunk, ügyesek vagyunk, lehetünk bátrak, és kezdeményezhetünk. Ha erről gyermekkorunkban sok megerősítést adott a környezetünk, akkor nyert ügyünk van, azonban felnőttként is változtathatunk az énképünkön.
Ha az önértékeléssel kapcsolatban sebeket, hiányokat fedezünk fel magunkban, akkor tudatosan nyithatunk a változásra!
Az önértékelésünket olyan kapcsolatokon keresztül fejleszthetjük, ahol azt éreztetik velünk, hogy értékesek, elegek vagyunk anélkül, hogy tökéletesek lennénk.
- Ki éreztette velünk a múltban, vagy jelenleg, hogy értékesek, szerethetőek, önállóak vagyunk? Ki fejezte ki nekünk, hogy szabad hibázni? Érdemes gondolatban, vagy ha elérhető ez a személy, akkor ténylegesen átbeszélni vele, hogy mik a kihívásaink, és hogy érzünk ezzel kapcsolatban. Az önismereti munka éppen ezért nem lesz hatékony csupán könyvek, podcastok, előadások fogyasztásával. Ezek inspirációnak jók, és tudatosabbá tesznek, de a változás a "gyakorlatban", személyes kapcsolatainkban fog berobbani. Lehet ez párkapcsolat, családi, baráti kapcsolat, egy önismereti csoport, vagy egy pszichológussal való munka.
- Olyan emberek, akik reálisan látják a jelen helyzetünket, rávilágíthatnak egyes szempontokra, amik nekünk nem tűntek fel. Például arra, hogy túlzó elvárásaink vannak magunkkal szemben a feladat kapcsán, és elég lesz 400% helyett „csak” a teljesíthetőt teljesíteni.
- Egy baráttal, vagy a párunkkal való beszélgetés megerősíti bennünk azt az érzést, hogy értékesek vagyunk. Ezzel a tudattal pedig könnyebben abbahagyjuk önmagunk sanyargatását, és elkezdjük előtérbe helyezni a pihenést. Hosszú távon ugyanis nem tehetjük zárójelbe a saját igényeinket a teendőinkkel szemben. Mielőtt visszatérünk napi teendőkhöz, szükségünk lesz arra, ami feltölt, bármi is legyen az. A szeretteinkkel töltött idő, a mozgás és a természetben töltött idő duplán számít!
Felhasznált irodalom:
Charles S. Carver – Michael F. Scheier: Személyiség-pszichológia, 11. fejezet – pszichoszociális elméletek.
Komment írása