Kiégés - Visszatalálni önmagunkhoz

A biztonság és elfogadás vágya alkalmazkodásra késztet, s emiatt olyan rendszerekhez igazodunk, melyek nem támogatják az egész(leges)ségünket.

A produktivitás és sietség hipnózisában élve, könnyen találjuk magunkat a túlterheltség, szorongás és kiégés határán. 

Az idegrendszerünk elveszíti rugalmasságát, reaktívvá, ítélkezővé válunk, terhelhetőségünk pedig lecsökken.

Elfelejtettünk, s talán soha nem is tudtunk saját magunkban bízni. A saját magunkba vetett bizalom hiányában pedig iránytű nélkül maradunk.

Hogyan igazodjunk el tehát egy olyan világban, ami nem a mi javunkra van berendezve? 

E folyamatban lényeges az állásfoglalás. Merünk-e nemet mondani egy olyan rendszerre, ami csak látszólagos biztonságot nyújt? Esetleg inkább hozzájárulunk?

Ha figyelmünket a saját világunk megteremtésére fordítjuk, időt és teret engedünk az önmagunkhoz való visszakapcsolódásra és újra felfedezésre, ha hallgatunk testünk természetes bölcsességére, olyan erőforrásra találunk, ami a káoszban is megbízható útmutatóul szolgál. Fokozatosan visszatérünk az élet természetes ritmusához.

Ahhoz viszont, hogy képesek legyünk tudatosítani azt, amit érzékelünk és érzünk, kénytelenek leszünk lelassítani. A testünkön keresztül kapcsolódunk vissza önmagunkhoz, s lassan megtaláljuk azt, hogy mi az, ami számunkra működik, s mi az, ami nem.  

Ahogy a saját tempónkban haladva lebontjuk a ránkrakódott rétegeket, felmerül a kérdés, hogy "Kik vagyunk mi?", amit addig ismétlünk, amíg a saját hangunk nem válaszol.

S mikor már félelmetesebbnek tűnik egy sekélyes életet élni, mint saját mélységeinkben elmerülni, akkor az alkalmazkodást felváltja egy mélyebb motiváció, az, hogy hangot adjunk igazi énünknek, kifejezésre juttassuk saját igazságunkat.

Az az energia, amit a beilleszkedésre fordítottunk, felszabadulva egy új valóság formálására használható. Ezután más történetet írhatunk, ami sokkal autentikusabb, hű önmagunkhoz.

„Az ember lényege szerint segítségre szorul, mert mindig az a veszély fenyegeti, hogy elveszti önmagát” - mondja Heidegger. 

A folyamat közben, ahogy elkezdjük lebontani az elavult rendszereket és régi struktúrákat, azt érezhetjük, hogy teljesen magunkra maradunk. A változásban nem mindenki tart velünk.

A támaszunk és útmutatónk lehet egy segítő foglalkozású szakember, vagy támogató közösség; a lényeg, hogy olyasvalaki legyen, aki nem próbál megváltoztatni, hanem csupán melletünk áll, hogy bizonsággal felfedezhessük egyediségünket és saját erőforrásainkat, hogy képesek legyünk válaszolni az élet hívásaira.