Manapság (alapvetően örvendezhetően) felkapottá vált az önismeret, illetve a magunk identitásának kérdése. Ki vagyok én - kérdezi az ember magától -, mi is határoz meg engem.
Eszünkbe juthat a környezet kérdése, hiszen végeredményében valamiféle kontextusban létezünk. És végül is ebben a környezetben - környezethez képest - határozzuk meg magunkat. Ha a gyerekekre gondolunk, akkor pedig nemhogy a környezethez képest, hanem a környezet visszajelzése - elvárása? - alapján.
Vegyük például a “túlérzékeny” lány példáját. Ő a szülőktől - talán a tágabb közegtől is - azt a visszajelzést kapja, hogy hisztis, mindent túlságosan magára vesz. Nagy lány vagy már - mondják - ehhez a műsorhoz.
És ha megpróbálunk a lány szemszögéből tekinteni a helyzetre, a következőt láthatjuk: az én élményvilágom nem normális, a reakcióim befogadhatatlanok még a hozzám legközelebb állók számára is. Nem bízhatok a saját megéléseimben.
És ez tulajdonképpen egy bizonytalanságba vezetheti ezt az említett lányt, hiszen ha nem bízhat a saját érzéseiben, akkor mégis mi másban? És ez a bizonytalanság fárasztó, önostorzással kikövezett, valamint frusztráló. Mintha folyton résen kellene lennie magával és a környezetével szemben, illetve valószínüleg azért ott ragad benne az a vágy kifelé, hogy érts meg, figyel rám, láss engem, és fogadj el.
Mint egy kibogozásra váró (vágyó) gombolyag.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása