Kényszeres kapcsolat

A kényszeres személyiségtípus (nem személyiségzavar, mert az pszichiátriai tünetegyüttes) könnyen összekeverhető sok helyzetben a nárcisztikus személyiséggel. Valószínűleg ezért is tűnik úgy, mintha mostanában egyre több nárcisztikus lenne. De mi is a különbség a kettő között, és milyen egy ilyen személlyel együtt élni? Vagy legalábbis megpróbálni azt.

A nárcisztikusokkal ellentétben a kényszeres karakterek nem gondolják magukról, vagy valamilyen rendkívül különleges személyek lennének. Viszonylag reális énképük van egy dolgot leszámítva: szentül meg vannak győződve róla, hogy létezik egy igazi módja annak, ahogy élni és gondolkodni kell. Egy olyan erős és főleg merev értékrendszerrel bírnak, ami semmilyen szürke zónát nem ismer el. A legkisebb ütközés ezzel az értékrenddel azonnal ellenreakciót vált ki. Ez lehet düh, elfordulás, ítélkező magatartás, vagy csak „simán” passzív agresszív viselkedés. Ez utóbbival amúgy a legnehezebb általában együtt létezni, mert valójában a „vétkes” belső szülőjét aktiválja, és azonnal saját magában keresi a hibát. Ez már rövid távon is drasztikus önértékelési deficithez vezet.

Adott tehát a kényszeres személy, aki tudja az „élet rendjét”, és nem fél ezt be is tartatni a párjával. Fontos, hogy ezek az emberek látványosan nem mennek szembe mindenkivel, csak azzal, aki igazán közel áll hozzájuk. Valószínűleg ezért is van az, hogy igazán közeli barátokban nem bővelkednek, inkább csak szituatív ismerőseik vannak. Ezt az erkölcsi, morális és életviteli rendet amúgy magukra is természetesen kötelező érvényűnek érzik, és legjobb tudásuk szerint be is tartják, ami a külső szemlélő számára néha egészen érthetetlen.

Gyakran van valamilyen szenvedélyük, ami akár hobbi is lehetne, de valójában sosem a könnyedségről és a tevékenység élvezetéről szól. Olyan tevékenységeket választanak ugyanis általában, aminek praktikus haszna van, és próbálják is maximalizálni az abban rejlő nyereséget. Nagyon gyakran valamilyen gazdasági nyereséggel kecsegtető témát választanak, mint például értékpapírok, befektetések, ingatlanok. Ha mégis olyan területtel foglalkoznak, amiben nehezen tetten érhető a nyereség, akkor beleteszik azt. Például ha az autók érdeklik, akkor gyakran a fogyasztásoptimalizálás vagy a környezeti ártalomcsökkentés lesz kiemelve.

A kényszeres személyiségek nehezen vagy egyáltalán nem fogadják éppen ezért, ha a partnerüknek valamilyen számukra értéktelen hobbija van. Vagy legalább megpróbálják rávenni, hogy foglalkozzon vele komolyabban, és legyen a szakértője a témának, amivel akár később nyeresége (pénz, elismerés) lehet.

Szinte mindenre van valamilyen szabály. Mindennek értelme és célja kell legyen. Nincs hibázás, nincs lustálkodás, nincs üres idő. Türelmük a kapcsolat elején még úgy ahogy akad, de ahogy a másik fél kezd elköteleződni, egyre gyakrabban és erősebben jelenik meg a kimondott vagy érzékeltetett kritika.

A legnagyobb probléma az, hogy a partnerükben egyre erősebb lesz a belső kritikai hang és ezzel együtt a megfelelési vágy is. Ez a kettő együtt pedig hosszú távra is bebetonozhat egy ilyen egészségtelen kapcsolatot.

Természetesen ennek a személyiségnek is fokozatai vannak. Szerencsésebb esetben inkább csak önmagára tartja kötelezőnek a morális és erkölcsi szabálykészlet betartását. Ilyen esetben még egy teljesen jól működő kapcsolat is lehet, ha a másik fél ezt el tudja fogadni.

A gyerekekre azonban különösen káros tud lenni, ha folyamatosan érzékelteti velük az egyik szülő, hogy létezik egy helyes út, amiről bűn letérni.

Egy ilyen kapcsolatból kikerülni nem könnyű. Javaslom, ha egyedül már többször is megpróbálta, de nem járt sikerrel, mindenképpen kérjen segítséget barátoktól, a családtól vagy egy szakembertől.