Kapunyitási pánik

Biztosan sokak számára ismert fogalom az úgynevezett kapuzárási pánik, ami a középkorú személyekre jellemző krízis. Ebben az életszakaszban az emberek többsége eléri azt az egzisztenciális szintet, amit még fiatalabb korában eltervezett: felépítette a karrierjét, családot alapított, felnevelte a gyerekeit és az anyagi körülményei is rendezetté váltak. Ezért felmerül a kérdés, hogy ugyan merre tovább, milyen lehetőségei vannak még az életben, milyen irányba fejlődhet és mit kezd az „üresfészek-szindrómával”, amikor a gyerekei már kirepültek és új célokat kell találnia az életben. 

A kapunyitási pánik ezzel szemben a huszonévesek krízise, ami a felnőtt életbe való belépés nehézségeiről, a megfelelő karrier- és párválasztásról, és emellett a szülőkről való érzelmi és financiális leválásról szól. Ennek az életszakasznak a sajátossága, hogy bár rengeteg lehetőség áll a fiatalok előtt, mégis úgy érzik, hogy aktuális döntéseik egy életre szólnak, ezért nem hibázhatnak. Ez a teher sokszor szorongással és depresszió érzésével jár együtt. 

Mivel az utóbbi évtizedek főként nyugati, posztindusztriális társadalmaiban megnőtt az igény a magasan képzett munkaerőre, ez azt eredményezi, hogy a fiatalok jelentősen több időt töltenek tanulással, mint anno a szüleik tették. Ez a változás pedig azzal jár, hogy a gyermekkor és a felnőttkor közötti határok eltávolodnak egymástól. Egyes elméletalkotók szerint ezzel létrejött egy új pszichoszociális fejlődési szakasz, ami egyszerre foglalja magába a serdülőkor és a fiatal felnőttkor kríziseit. 

A megfelelő karrierút kiválasztása mellett egyszerre van jelen az életükben az identitás fejlődése, a saját képességeik megismerése, a szülőkről való leválás és a stabil érzelmi kapcsolatok kiépítésének vágya is. Ennek az életszakasznak a nehézsége tehát abban áll, hogy bár a lehetőségek száma a többi életkorhoz képest ekkor a legmagasabb, a jövő mégis kiszámíthatatlan, ezért nehéz hosszú távon jó döntéseket hozni. Szinte lehetetlen megjósolni például a pályaválasztás területén, hogy melyik szakma lesz jövedelmező akár csak pár év múlva is. A verseny ráadásul óriási a munkaerőpiacon. Manapság a gyakornoki álláshirdetéseknél is gyakran akár 2-3 éves munkatapasztalatot várnak el, a még egyetemi képzésben részt vevő jelentkezőktől. Sokan azonban csak a munkába állás után pár évvel döbbennek rá arra, hogy nem azt a szakmát választották, amiben el tudják képzelni az egész életüket. Ez sokszor azért fordul elő, mert a pályaválasztást nem a valódi érdeklődésük határozta meg, hanem a társadalmi elvárásoknak, sikerességnek való megfelelés, esetleg maga a szakma vagy az egyetem presztízse. 

A felismerés sokszor oda vezethet, hogy a fiatal még a pályája elején irányt vált, esetleg belevág egy második vagy harmadik diploma megszerzésébe, miközben otthon ragad a szülői házban. Minél jobb anyagi körülmények között élnek az élet kezdése előtt álló fiatalok, annál nagyobb a valószínűsége, hogy hosszabb időre benne maradnak a gyerekszerepben és a szülők általi védelmezettség miatt csak később fejlődnek ki bennük az életkezdéshez szükséges készségek.

Hogyan lehet mégis túljutni ezen a krízisen? Érdemes még a tanulmányok alatt az adott szakmában diákmunkát vállalni, hogy az elméleti képzés mellett mielőbb gyakorlati tapasztalatot szerezhessünk a szakmai feladatokról, munkahelyi közegről, hogy minél előbb kiderüljön, hogy érdeklődési körünknek és kompetenciáinknak megfelelő pályát választottunk-e. Nem katasztrófa azonban, ha elsőre nem jól döntöttünk a szakmánkat illetően, pályát módosítani bármely életszakaszban lehet, de érdemes elkerülni a szakmák közötti csapongást. Én azt is szoktam javasolni a pályaválasztás vagy pályamódosítás előtt álló klienseimnek, hogy először térképezzék fel a munkaerőpiacot. Nézzenek utána, hogy az adott munkakörben milyen végzettségeket, nyelvtudást, szakmai tapasztalatot várnak el és ezeknek megfelelően, célirányosan készüljenek az adott szakmába való belépésre. 

Fontos azonban tudatosítani, hogy a kapunyitási pánik nem egy elszigetelt jelenség és a különböző életszakaszok közötti átmenet velejárója az adott krízis legyőzése, amihez elsősorban szükséges felismerni magának a krízisnek a meglétét és elakadás esetén szakmai segítséget kérni.

Felhasznált irodalom:

Bernáth, (1997): A felnőttkor néhány jellegzetes kérdése. In: L. B.-K. Solymosi (szerk.): Fejlődéslélektan olvasókönyv. Tertia Kiadó, Budapest. 121–139.

Jámbori Sz., Leist Balogh B. (2016): A kapunyitási pánik vizsgálata a megküzdési módok és a szorongás függvényében. Alkalmazott Pszichológia, 16, (2), 69–90.

Vida K. (2011): A kezdődő felnőttkor és a kapunyitási pánik. ELTE-PPK, Budapest. Szakdolgozat.