Iskolába indul a gyerek - hogyan lehet minél simábbá tenni?

Az elő iskolai napomra nem emlékszem már tisztán – jó pár évtizede volt már. Abban biztos vagyok, hogy vártam, nagyon vártam, mert végre nem ovis voltam, hanem iskolás! Jó volt az is, hogy az óvodai csoportomból többen is voltak az osztályomban, az 1.b.-ben. Ráadásul, annak köszönhetően, hogy van egy hét évvel idősebb nővérem, volt már arról fogalmam, hogy mi mindennel jár a suli: tanulással, házi feladatokkal, kötelező olvasmányokkal… Ráadásul apu is tanár volt, igaz középiskolában. Nem volt teljesen ismeretlen tehát, mi történik majd velünk is, elsősökkel, így nem a teljesen ismeretlenbe kellett belépnem.

Miért fontos ez? Mert az ismeretlentől természetes módon tartunk. Még akkor is, ha izgatott kíváncsiság van bennünk, az agyunk hátsó részében azért ott motoszkálhat az, hogy mi van, ha mégsem lesz ez jó, ha balul sül el? Vagy azt hallottuk, hogy az iskola egy borzasztó hely? Minél több információnk, tapasztalatunk van arról, ami vár ránk, annál nyugodtabbak lehetünk, mert amiről tudunk, átéltük már, azokhoz a dolgokhoz vannak forgatókönyveink, megoldásaink. Felnőttként nekünk természetes, hogy tudjuk, milyen az iskola. Az első gyereknek azonban nem. Az óvodában is voltak foglalkozások, de sokkal kötetlenebb formában. Nehéz dolog 45 percig nyugton maradni...

Lehet, hogy a gyerek lelkes és nincs benne félsz vagy szorongás, de előfordulhat, hogy valami aggasztja az iskolával kapcsolatban. Sokat segíthet neki az, ha a szülő mesél a saját élményeiről, milyen volt neki elsősnek lenni, mit szeretett nagyon és persze arról is jó beszélni, hogy mi nem tetszett annyira. Merthogy az is természetes, hogy nem minden szuper és mesés az iskolában.

De hogy „szedjük ki” a gyerekből, hogy mit gondol a suliról? Játékos formában, akár rajzolgatva, legózva vagy beszélgetve: hogyan képzeli el az egészet? Mit tart izgalmasnak az iskolában? Van-e valami, amit nem annyira vár? A lényeg: olyan formát találni a beszélgetésre, amely a legjobban fekszik neki, a legkönnyebben ered meg a nyelve.

Jót tesz a gyereknek, ha bevonják az előkészületekbe: füzeteket, könyveket csomagolni, kitalálni, hol álljanak a tanszerek, a táska... Ezzel a kompetenciaérzését erősíthetik benne a szülők. És lehet, hogy elsőre nem sikerül olyan szépre az a csomagolás, de azt mégiscsak ő csinálta meg egyedül!  

Átbeszélhetik az iskolába járást is, akár közösen megnézni az épületet, kitalálni az útvonalat. A tanszerek beszerzésébe is jó bevonni a gyereket: hiszen ő fogja használni azokat, neki kell, hogy tetszen – persze itt az anyagiak mellett a praktikum is közbeszól. Emlékszem, alsós voltam még.  Nyár vége volt, anyuék elkezdték a tanszereink beszerzését. Én is ott voltam, és hiába tiltakoztam, olyan vízfestéket vettek, amely nekem rettenetesen nem tetszett. Viszont olcsó volt. Abban az évben nagyon utáltam a rajzórákat a suliban. Mai fejjel persze megértem a döntést – de akkor azt nem beszélték át velem, a magyarázat annyi volt, hogy ezt vesszük, mert jó ez is és kész!

Iskolakezdés előtt a ráhangolódás is fontos: a nyári szünet szabadsága után egy jóval kötöttebb napirend következik. Így az iskola közeledtével lassanként hasznos lehet az addig lazábban kezelt időpontokat komolyabban venni.

 A családi kasszának komoly megterhelést jelent az évkezdés – a szülők ettől gondterheltek, feszültek lehetnek. A gyerekek nagyon érzik a felnőttek hangulatát. Emiatt fontos velük is megosztani, hogy mi nyomaszt – persze nem a nyakukba zúdítva a problémát, de az ő szintjükön vázolni a helyzetet.  Nekik is fontos tudniuk, mitől feszültebbek a szülei. A kicsik világában legtöbbször önmagukat okolják a történtekért, úgy érzik: miattuk van valami – elég csak arra gondolni, mennyire gyakori az, hogy a gyerek úgy véli: miatta válnak a szülei, merthogy pl. nem viselkedett jól.