Irodalmi hősök terápiában I. (ROMEO ÉS JÚLIA)

Terapeuta: Tehát…Kedves Romeo. Ha jól emlékszem, ez a keresztneve, igaz? (Romeo bólint.) A telefonban nagyon gyorsan, szinte hadarva beszélt, sürgetőnek éreztem a hangját, és a viszonylag közeli időpont is arra utal, hogy akut ügyben keresett meg.

Júlia: KeresTÜK meg. Az igazat megvallva, én javasoltam Romeonak, hogy még mielőtt Lőrinc baráthoz fordulnánk, lehet, hogy érdemes egy segítő szakember véleményét is kikérnünk.

Ter.: Miről lenne szó?

J. (szinte meg sem várva a mondat végét, hangjában jó adag türelmetlenséggel): Röviden összefoglalva a dolgot, praktikus tanácsért jöttünk. Ugye, drágám? (Romeora néz, aki fejével biccent). Otthon teljesen ellehetetlenült a helyzet. Az én és Romeo családja között nagyon elmérgesedett a viszály, ezért a viszonyunkat is titkolnunk kell, ráadásul Romeo egy utcai csetepatéban leszúrta unokaöcsémet, Tybaltot.

Romeo: (átveszi a szót)…a herceg örökre száműzött Veronából, én viszont képtelen vagyok Júlia nélkül elképzelni a jövőmet.

Ter.:..elmesélésük alapján határozottan azt érzem, hogy nagyon egyedül lettek hagyva a nehézségükkel, nincs, akivel megoszthatnák a gondolataikat, nincs akitől támogatást kapnának.

R.: Ez igaz, Lőrinc atya kivételével, aki viszont mindig a józan észre és higgadtságra apellál, de most úgy érzem, azaz mindketten úgy érezzük, hogy nagyon gyorsan kell kiutat találnunk, mert beleőrülök, ha még sokáig titkolni kell a viszonyunkat.

Ter.:Tudnának mesélni a megismerkedésük körülményeiről?

J.: Egy családi ünnepségen találkoztunk…(Romeo felé fordul, mosolyogva mondja) Igazi első látásra szerelem a miénk.

Ter.: Ezt nem értem. Hogy került oda Romeo arra a családi összejövetelre, mikor ő halálos ellenségnek számít?

R.: (zavartan néz Júliára, elpirul, majd bátortalanul elkezdi) Ezt nem mondtam még neked, szerelmem.(Szünet, keresgéli a helyes szavakat) Tulajdonképpen Rozália miatt mentem oda…

Ter.: Júlia, ismeri ezt a nőt?

J.: Naná, a rokonom, apám unokahúga. (Hirtelen elengedi Romeo kezét, keményen a szemébe néz.)Mi ez a Rozália dolog? Erről eddig elfelejtettél beszámolni.

R. :Ne fújd fel! Rozália egy árnyékos, szűk előszoba volt, ami a mi szerelmünk álomszép nappalijába vezetett.

J.: Ja, hát költészet az mindig van.

R.: Nézzük úgy a dolgot, hogy ha ő nincs, soha nem ismerlek meg téged, életem értelmét. (Rövid, de annál lágyabb puszit lehel Júlia ajkára, mire az megenyhül, és újra átkulcsolja Romeot.)

Ter.: Rómeó, mit gondol arról, hogy Rozália és Júlia is Capulet-sarj? Van összefüggés a családi konfliktus és a hirtelen támadt érzelem között?

R.: Most azt akarja sugallni, hogy ha Júlia nem Capulet, semmi nem alakult volna ki köztünk? (megvetően) Nevetséges.

Ter.: Elfogadom, hogy ez a véleménye. Mit gondol, hasonló hirtelenséggel és intenzitással tört-e volna fel ez a szerelem, ha Júlia más család gyermeke?

J.(Romeo növekvő felindultsága kezd rá is átragadni): Most ugyanazt kérdezi, mint az előbb, csak más szavakkal. Igaza van a férjemnek, ez nem ártatlan kérdés, hanem sugalmazás. Kevés információból, elhamarkodottan leszűrt sugalmazás.

Ter.: Jobb szeretem, ha értelmezésnek hívjuk. Nem kezeskedem, hogy helytálló, de én úgy képzelem az ilyesfajta üléseket, hogy a mondottak alapján összeáll a fejemben valami összefüggésszerű, amit megosztok Önökkel. Aztán már magukon áll, hogy mit kezdenek vele: elutasítják, vagy szimpatikusnak találják, és úgy látják, van értelme tovább boncolgatni.

R.: Szerintem ez most nem vezet sehova. Szeretem Júliát és kész. Ez van. Punktum. Azt se bolygatja az ember, hogy miért kel fel a Nap, miért fekete a holló. Ugyanilyen magától értődő és természetes, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve.

Ter.(Júliához fordul): Nem tudtam nem felfigyelni rá, hogy milyen heves indulatot váltott ki Önből az előző észrevételem. Maga igencsak kikelt magából, amikor rámutattam a lehetséges összefüggésre családjaik szembenállása, és a fénysebességgel történő szerelembe esésük között…

J.:Mire akar kilyukadni?

Ter.: Gyakori terápiás jelenség, hogy a terapeuta olyan érzelmeket kap, amelyek valódi címzettje a szülő. Van-e oka arra, hogy mérges legyen a szüleire?

J.: Már hogyne volna? De messze jár a valóságtól, amikor azt képzeli, hogy azért jöttem össze Romeoval, hogy kivívjam a szüleim haragját. Nem is értem, miért állna ez érdekemben?

Ter.: Erre majd még érdemes lesz később visszatérni. De igaza van, valóban kevés információt tudok. Például azt se, hogy maga mennyi idős?

J.: Tizennégy.

Ter.: Értem. Milyen jelző írná le legjobban megismerkedésüket?

R. (Júliára néz, aztán habozva): Kalandos? Igen, kalandos.

J.: Romantikus. Végzetszerű.

Ter.: És persze a kalandosság, romantikusság valahol összefügg a helyzet titokzatosságával. Nem? Senki nem tudhat a románcról, különben minden robban, beüt a káosz.

R.: Végül is igen. De pont azért vagyunk itt, mert ezt hosszú távon nem tudjuk fenntartani.

Ter.: Persze, persze, de ne szaladjunk ennyire előre. Most a megismerkedésüknél tartunk. Romeo elmegy Capuletékhez, nagyjából az életét kockáztatva, hogy megpillanthassa szíve hölgyét, Rozáliát, ehelyett beleszeret a rivális család fejének lányába, Júliába. Eddig stimmel az összefoglaló?

R. A tények szintjén igen, stimmel.

Ter.: Oké, akkor haladjunk tovább. Mit gondolnak, mi történne, ha a szülők tudomást szereznének erről a kapcsolatról, sőt – házasságról? Az előbb férjeként beszélt Romeoról, innen következtettem, hogy az esküvő is megvolt.

J.: Igen, Lőrinc atya adott össze minket. (szünet, J. gondolkodik) Szóval azt hiszem, a szüleim, de főleg az apám semmitől sem riadna vissza, hogy elszakítson minket egymástól. És miután látná, hogy hajthatatlan vagyok, szemrebbenés nélkül kitagadna.

R.: Nálam szó szerint ugyanez történne.

Ter.: Világos. Tehát akkor mindkettőjük elemi érdeke a titok megőrzése, különben azt kockáztatják, hogy nincstelen senkikké válnak.

R.: Tulajdonképpen ez a helyzet.

Ter.: Jó. Akkor most emellé helyezzék oda magukat a mostani valójukban.

J.: Ezt most nem teljesen értem.

Ter.: Jogos, elnézést, elég homályosan fogalmaztam. Az az érzésem, hogy amióta beleszerettek egymásba, a körülmények miatt nagyon erősen rá vannak kényszerítve, hogy maguk vegyék kézbe a dolgaikat.

J.: Ez pontosan így van. Korábbi önmagamra visszagondolva, tipikus jó kislány voltam, aki mindenben megpróbál eleget tenni a szülei elvárásának.

R. (gúnyosan): nem mintha apád bármifajta ellenkezést is elviselne maga körül a házban.

J.: Nyilván, de akkor is. (Romeo szemébe néz) Az, hogy saját elhatározásomból igent mondtam a veled való kapcsolatra; hogy minimális fájdalom nélkül hajlandó lennék lemondani a nevemről, mind-mind abba az irányba mutat, hogy megtaláltam egyfajta önállóságot. Ahelyett, hogy a szüleim döntenének helyettem, és az ő jóváhagyásukra várnék, most tudom, hogy csak Romeora és magamra számíthatok.

Ter.: Mit szól ahhoz, amit Júlia mondott?

R.: Egyetértek. Teljesen hasonló utat jártam be én is. Egy pillanat alatt kellett felnőnöm, és autonóm döntéseket hoznom.

Ter.: Felelős, autonóm döntések, felnőttség, önállóság. Mintha kezdenénk megérkezni az egész helyzet lényegéhez. Csak van bennem némi kétely.

R.: Nekem van egy tippem, mi az. Maga szerint mi egymást eszközül használjuk fel az igazi cél, az önállósodás elérése érdekében. Az egész beszélgetés alatt úgy tette fel a kérdéseit, úgy csűrte-csavarta a válaszainkat, hogy ez a hipotézise nyerjen igazolást. (hirtelen felcsattan) De ez akkor se így van. Maga minden áron be akar minket skatulyázni, és a skatulyán az a címke olvasható, hogy „Kamasz szerelmesek”.

J.: Ez bennem így nem állt össze, de most, hogy levezetted, lehet, hogy tényleg erről van szó.

Ter.: Nem szeretném, ha félreértenének. Ez a műfaj nem arról szól, hogy én mint szakember kész ítéleteket hozok. Csupán valószínűsíteni tudok.

R. (jó adag malíciával a hangjában): De azért addig fog minket győzködni a maga igazáról, amíg a valószínűsítésből megfellebbezhetetlen ítélet lesz. Tudom. Elég sok pszichológiai tárgyú könyvet olvastam.

Ter.: Ellent kell, hogy mondjak. Nagyon is vevő vagyok az észrevételeikre, és rugalmasan kezelem a hipotéziseimet. Én mindösszesen afelől szeretnék megbizonyosodni, hogy ez a szerelem valójában kettőjükről szól, és elég érettek ahhoz, hogy több is legyen ebből, mint egy hirtelen ellobbanó szalmaláng.

J.: Elhiheti, mi is ezt szeretnénk.

Ter.: Akkor nézzük az előbb említett kételyem okait. Ne haragudjanak, ha esetleg bántóan szókimondó leszek, de a maguk érdekében vagyok őszinte. Először is ott van ez a halálos tempó. Az egyik nő (Rozália) által felkorbácsolt érzelmeket a másik nő kapja meg. Ez lenne maga, Júlia. Olyan, mintha célba lőne, kinéz egy pontot, majd a nyílvessző egy másik tárgyba áll bele, mire azt mondja Romeo: „sebaj, így is jó lesz”.

J.: És mi a másik észrevétele? Az előbb „okok”-at említett.

Ter.: Igen. Továbbra sem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ez az egész gyorsan szárba szökkenő szerelem nem egy átlagos családi környezetben történt. Nem tudom nem figyelembe venni az életkorukra jellemző fő feladatot, a leválást. Maguknak kapóra jött a családok közötti gyűlölség, mert „elég volt” szerelembe esni ahhoz, hogy kihúzzák a gyufát otthon, és ellene menjenek a generációk óta fennálló viszálynak. Csakhogy az ellentmondás, a reflexes mást csinálás nem igazi autonómia, inkább annak a látszata. Hiába csinálom 180 fokos ellenkezőjét annak, amit a családi értékrend előír, ez még nem igazi önállóság, hiszen a kiindulási alap, a referencia továbbra is a szülői elvárás marad, és nem a saját, belső iránytű.

R.(kezd apátiába süllyedni): Tegyük fel, hogy igaza van. De ugye nem azt tanácsolja, hogy szakítsak Júliával, mert ő csak egy eszköz, amely a nagyobb fokú autonómia felé visz?

Ter.: Nem, nem erre gondoltam.

J.: Akkor mi a javaslata?

Ter.: Mindenek előtt, próbáljanak lassítani, és időt adni maguknak.

R.: Mintha Lőrinc barátot hallanám. Persze ő honnan is tudná, milyen az elsöprő szerelem. De azt hittem, Önnek vannak ilyen jellegű emlékei.

J.: Rómeó, legalább hallgassuk végig a tanácsokat, hátha hasznát tudjuk venni.

R.:Jó, jó. Tehát a jelszó: lassítani. Bármi konkrétum, hogyan lehetne ezt kivitelezni?

Ter.: Igen, most jön a lényeg. Használják ki az időt, hogy jobban megismerjék egymást. Annyira lóhalálában történtek az események, annyira lefoglalta magukat az ellenséges környezet kijátszása és a jövő tervezgetése, hogy elfelejtették megismerni egymást.

J.: Hogyan tudnánk pótolni ezt a hiányosságot?

Ter.: Ha úgy döntenek, hogy elkezdjük a terápiás munkát, akkor adnék a következő alkalomig egy kis önismereti munkát.

R.: Szerintem még négyszemközt végig fogjuk beszélni, hogy éltük meg a mai ülést, és ennek fényében döntenénk a továbbiakról. (Júliához) Neked ez oké?

J.: Persze.

Ter.: De ha nem szeretnék folytatni a közös munkát, akkor is érdemes átgondolni, mit szeretnek a másikban, mik azok a tulajdonságai, amelyek garanciát jelenthetnek egy boldog és hosszú távú párkapcsolatra. Érdemes vázlatosan leírni, mire jutottak.

R.: Azt hiszem, ebből mindketten csak profitálhatunk. Köszönjük.

J.: Én is köszönöm.

Ter.: Lejárt az időnk. Arra szeretném kérni Önöket, hogy a hétvégéig szóljanak vissza telefonon, és ha a folytatás mellett döntenek, meg tudunk állapodni a következő időpontban.

R.: Hogyne. (Felkel, felcsatolja övét, távozik az ajtó irányába, megáll, majd kezet ráz a terapeutával)

J. (szorosan R. mellett áll, ő is kezet fog, majd távoznak)