„De hülye vagyok!"
"Már megint elbénáztam!"
"Majd pont nekem sikerül….” – mindenki mond ilyeneket és ehhez hasonlókat önmagára. Nem túl szép szavak, hanem bántóak. Ha más szájából hallanánk, mondjuk a szomszédéból, vagy a metrómegállóban, lehet, igencsak hevesen reagálnánk rá.
Ezeket és a hasonló bántó szavakat egyébként mondták nekünk – sokszor, sokat: gyerekkorunkban. Ezért is mondjuk, gondoljuk szinte automatikusan azokban a helyzetekben, amelyekben mi is megkaptuk korábban ezeket. A szavaknak erejük van: ha folyamatosan bántjuk, becsméreljük magunkat, az egyre inkább azt az önképünket erősíti, betonozza be, hogy valóban ügyetlenek, bénák stb. vagyunk. Hogy aztán bele se merjünk fogni valamibe, ami amúgy a szívünk csücske lenne.
Az egyik ellenszere ennek, pont az, hogy a jó dolgokat, az erősségeinket, a sikereinket ismételgessük magunknak. Nem könnyű feladat, hiszen azt szoktuk meg, hogy önmagunkat bénának, hülyének, baromnak, lusta dögnek stb. nevezzük. Tudatosság kell ehhez: megállni és végig gondolni, hogy aznap mi az, amit ügyesen megcsináltunk, mi az, amit jobban sikerült elvégeznünk, mint korábban, mire vagyunk büszkék, miért jár a vállveregetés. Minden apró, akár jelentéktelennek tűnő dolog is fontos.
Hiszen a magunkra szórt bántó szavakat is minden apróságnál bőszen osztjuk. Lassan, tudatosan el lehet így érni, hogy ne azonnal valami negatívat gondoljunk, mondjunk magunkra. A ledorongolás, ha mástól kapjuk, nem inspiráló – a dicséret az, ami erőt ad, amiből töltekezünk. Fontos tehát, hogy az elismerést magunknak is meg tudjuk adni.
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása