Hozzá képest sehol sem tartok!

Van az a pillanat, amikor ránézünk valaki életére, és hirtelen úgy érezzük:
 valamit elrontottunk. Ő már ott tart. Neki már megvan. Neki sikerült. Ő már bezzeg elérte.

Minket pedig mardos a gondolat: „le vagyok maradva, sehol sem tartok az életemben.” És ez akár egy visszatérő, nyomasztó érzés is lehet, amelyet nehéz egyedül elcsendesíteni.

Az, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal, természetes dolog. Kellenek viszonyítási pontok az életben. Ám legtöbbször nem vesszük azt figyelembe, hogy a másik, akihez mérjük magunkat, honnan indult. Milyen segítsége volt, mennyi munkát, erőfeszítést tett bele ahhoz, hogy ott tartson, ahol most van. A startvonal nem mindenkinél van ugyanott.

Magunkhoz kéne mérni magunkat: a lehetőségeimhez, képességeimhez és persze a kiindulópontomhoz képest, mit tudtam elérni. Ha sosem sportoltam, irreális azt várni magamtól, hogy holnap megdöntöm a 100 méteres síkfutás világrekordját.

Érdemes arra is ránézni: milyen helyzetekből kellett felállnom, mennyi energiám ment el arra, hogy egyensúlyban maradjak. Ezek tudatában érdemes kitűzni a célokat, megtalálni azt, hogyan tudom megvalósítani ezeket.

Az sem mindegy, hogy mi az, amit sikernek, eredménynek gondolunk. A közösségi médiából folyamatosan ömlik ránk, hogy mi számít előrelépésnek, mit jelent „jól csinálni” valamit. Úgy tűnhet: másoknak egyenes út vezetett odáig, mert az elakadásokról vagy a buktatókról nem készült poszt.

Kialakulhat bennünk egy olyan mérce, ami nem is a miénk. Hisz valójában nekünk más lenne fontos, értékes.

Érdemes a méricskélés közben megállni és visszatekinteni: honnan indultam, mit tettem meg, milyen nehézségeket gyűrtem le. És feltenni a kérdést: mi számít nekem igazán? Mi értékes a számomra? Nem mások szerint. Hanem a saját értékeim és szükségleteim mentén. Amíg nem ismerjük a saját irányunk, könnyen érezhetjük úgy, hogy le vagyunk maradva. Egy olyan úton, ami nem is a miénk. Lehet, hogy nem is vagyunk lemaradva, csupán nem a saját mércénk szerint mérjük magunkat.

Ha az érzés gyakran visszatér, érdemes lehet vele mélyebben foglalkozni. Nem azért, mert baj van velünk, hanem mert nem könnyű egyedül új mércét találni.