Honnan tudhatod, hogy a döntésed a tiéd?

Volt már olyan veled, hogy hoztál egy döntést, ami logikusnak tűnt, mégis maradt benned egy furcsa feszültség? Mintha valami nem lenne teljesen a helyén. Sokan nem azért bizonytalanodnak el a döntéseikben, mert ne lennének képesek jól mérlegelni. Inkább előfordul, hogy nehéz megkülönböztetniük, hogy amit választanak, az valóban belőlük fakad, vagy inkább abból a félelemből, hogy mit gondolnak majd róluk mások.

Miért ilyen nehéz „saját” döntéseket hozni?

A mások elvárásaihoz való igazodás ritkán tudatos. Sokkal inkább egy korán kialakuló alkalmazkodási stratégia. Gyerekként mindannyian függünk a környezetünk visszajelzéseitől, abból tanuljuk meg, mikor vagyunk elfogadhatóak, szerethetőek, „jók”.

Ha azt tapasztaljuk, hogy az elismerés feltételekhez kötött, például teljesítményhez vagy megfeleléshez, akkor könnyen megtanuljuk, hogy biztonságosabb mások elvárásai szerint dönteni, mint kockáztatni az elutasítást. Ez a minta felnőttkorban is tovább élhet, gyakran anélkül, hogy észrevennénk.

Külső és belső iránytű, mint észak és dél

A mások véleményére épülő döntéseket egyfajta külső iránytű vezérli. Ilyenkor általában ezeket a kérdéseket tesszük fel:

• „Mit tartanak erről normálisnak?”

• „Mit várnak tőlem ebben a helyzetben?”

• „Mit gondolnak majd rólam?”

A belső iránytű ezzel szemben más kérdéseket tesz fel:

• „Én mit érzek ezzel kapcsolatban?”

• „Mi illik hozzám, az értékeimhez, az aktuális élethelyzetemhez?”

• „Mivel tudnék hosszabb távon együtt élni?”

A nehézség ott kezdődik, amikor valaki annyira hozzászokik a külső visszajelzésekhez, hogy elveszíti a kapcsolatot a saját belső jelzéseivel. Ilyenkor a döntések gyakran racionálisan indokoltnak tűnnek, érzelmileg viszont üresek vagy feszültek maradunk.

Milyen jelek utalhatnak arra, hogy inkább mások elvárásai vezetnek?

Nem mindig könnyű felismerni ezt a helyzetet, de vannak visszatérő minták:

• A döntés után sem érkezik meg a megkönnyebbülés, inkább szorongás vagy bizonytalanság marad.

• Sokszor hangzik el benned a „kellene”, „illene”, „ésszerű lenne” – miközben az „akarom” ritkábban.

• A döntés indoklásakor elsősorban másokra hivatkozol: „ők ezt várják”, „ez a biztos út”, „ezt fogadják el”, “ez a logikus lépés”.

• Nehéz elképzelni, mit választanál akkor, ha senkinek nem kellene megfelelned.

Ezek a gondolatok és érzések jelzések arra, hogy a belső iránytű talán háttérbe szorult és elsősorban a külső elvárások vezérelhetnek.

A test és az érzelmek gyakran hamarabb „tudják”, hogy “elhangolódott” a belső iránytű. Még akkor is, ha fejben mindent jól átgondoltunk, a test gyakran reagál, például feszültség, szorítás, nyugtalanság, álmatlanság, visszatérő gondolatok formájában. Ezek nem azt jelentik, hogy rossz döntést hoztunk, hanem azt, hogy valami fontos belső szempont kimaradhatott a mérlegelésből.

A belső iránytűvel összhangban lévő döntések nem mindig könnyűek vagy örömteliek, de gyakran kíséri őket egy csendesebb, mélyebb nyugalom érzése.

Hogyan lehet közelebb kerülni a saját döntéseidhez?

Visszatalálni a belső iránytűhöz általában nem egyik napról a másikra megy. A hosszú folyamatban, azonban már az első néhány elmozdulás is nagyon motiváló lehet. Ahhoz, hogy elindulj ezen az úton, érdemes lehet először is lassítani a döntési folyamatokon. Nem azonnal reagálni, hanem időt hagyni arra, hogy önvizsgálatot tarts. Így van alkalmad megfigyelni, hogy milyen érzések jelennek meg, ha egy-egy választási lehetőségre gondolsz. Felteheted magadnak akár kérdésként is: „Ha nem kellene senkinek magyarázkodnom, mit választanék?” Kicsivel nehezebb, de nagyon felszabadító lépés, ha elfogadod, hogy a döntések gyakran bizonytalansággal és félelemmel járnak együtt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz döntést hoztál. 

Amikor segítségre van szükség

Sok ember számára a mások elvárásaitól való leválás nem csak egy döntéstechnikai kérdés, hanem mélyebb önismereti munka része. Ilyenkor a bizonytalanság mögött gyakran ott van az elutasítástól való félelem, az önértékelés sérülékenysége vagy régi kapcsolati tapasztalatok hatása.

Pszichológiai tanácsadás során biztonságos térben lehet ránézni ezekre a mintákra, és fokozatosan újraépíteni a kapcsolatot a saját belső iránytűvel. Nem azért, hogy soha többé ne számítson mások véleménye, hanem hogy ne az határozza meg kizárólagosan az életünket.