Ne tekintsük magunkat a körülmények áldozatának
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor kifejezetten kellemes a következmények „áldozatának” lenni, például, ha épp egy masszőr kezei alatt fekszünk. Azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy sokkal sikeresebb az, aki tisztában van az okokkal, elismeri saját felelősségét, és elfogadja a következményeket. Az életünkhöz való hozzáállásunkat is megváltoztathatjuk, ha elkezdünk más szavakat használni. A gondolat és a szó viszonya legalább olyan problémás, mint a tyúké és a tojásé: Vajon melyik volt előbb? Megszülető gondolatainkat mondjuk ki, vagy szavaink befolyásolják a gondolkodásunkat?
A szavak megváltoztatják a véleményünket
Tény, hogy ha sokáig egy bizonyos módon fejezünk ki valamit, az általunk választott szavak sugallta árnyalattal ruházzuk fel az adott helyzetet, és a továbbiakban így is fogunk gondolni rá. Például, ha szinte minden mondatunkban szerepel a „nem” szócska, előbb-utóbb mindent azért teszünk majd, hogy elkerüljünk, nem pedig, hogy elérjünk valamit. (Például egészen más, ha azt mondjuk, hogy „Nem szeretnék negatív kritikát kapni” mint az, hogy „Elismerést szeretnék kapni”.)
Ne túlozzunk
Szintén nem szerencsés, ha a minket ért kellemetlenségekről túlzó jelzőket használva („szörnyű/rettenetes/elviselhetetlen volt, amikor…”) számolunk be, ugyanis így az adott esemény a valóságosnál sokkal negatívabban él majd bennünk. Érdemes tehát hallgatnunk Lao-ce filozófusra, aki szerint: „Vigyázz a gondolataidra, mert szavakká válnak. Vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak. Vigyázz a tetteidre, mert szokásokká válnak. Vigyázz a szokásaidra, mert formálják a jellemed. Vigyázz a jellemedre, mert az határozza meg a sorsod.”
Kiemelt szakemberek a témában
-
Pintér Renáta
Pszichológus
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása