Hogyan segíthetnek az asszociációs kártyák a segítő folyamatokban?

Talán mindenkinek ismerős az az élmény, hogy elfogynak a szavai, ha nagyon boldog, vagy ha nagyon szomorú. 

A beszédet, a verbális kommunikációt nagy értéknek tekintjük. A kisgyermekeknek sok esetben már magzati koruktól kezdve énekelünk dalokat, mondunk mondókákat, és nagy örömmel várjuk, hogy kimondja az első szót. Az iskolában a tudásmegszerzés és értékelés elsősorban a szóbeliségre épít (ennek minden előnyével és hátrányával). Élményeinket szeretjük jó történetként megosztani másokkal. De bánatunk, nehézségeink során is enyhülést adhat az, ha tudunk róla beszélni, vagy ha egy dal, könyv formájában kapunk találó és érzékletes megfogalmazást érzésekről, gondolatokról, futó benyomásokról. 

A fejlődés során szavaink lassan történetekké állnak össze és ezek a történetek alkotják én-tudatunk, identitásunk fontos részét. 

Mégis. Van a kommunikációnak egy nem kevésbé fontos része: a nem-verbális kommunikáció. Élményeink jó részét nem foglaljuk szavakba: a számtalan inger közül sok a tudatba sem emelkedik, másokat pedig egyszerűen „kiszűrünk”, nem veszünk tudomásul, vagy nem tartjuk fontosnak annyira, hogy szót ejtsünk róla. Esetleg annyira erős élmények, amelyek olyan testi, agyi reakciókat váltanak ki, ami lehetetlenné teszi a tudatba emelést.  

Hogy mi a fontos számunkra azt az élményeink során kirajzolódó világképünk, az ezt alkotó hiedelmek, és az érzelmeink határozzák meg. Bármennyire is szépen és kereken hangzik ez a szó, hogy világkép: és bármennyire is kidolgozottnak véljük, néhány stabil és kidolgozott elemét kivéve nagy valószínűséggel számos, kevéssé jól meghatározott dolog alkotja, amelyek közül sok akár ellentétes is lehet. (Ezek megismerésére jó a segítő beszélgetés, amely során kérdések, visszajelzések segítenek abban, hogy ezek jelentését, „igazságát”, hátterét át tudjuk gondolni és érezni)

A képek másképp beszélnek, mint a szavak. A képet alkotó részek és a kép egésze egyszerre hat. Az, hogy ki, mit ragad meg belőle és hogyan halad abban, hogy a kép rá tett hatását feltárja, nagyon egyedi, de nagy valószínűséggel mindenki felismerhet benne valami olyat, amihez köze lehet.  Ez pedig segíti abban, hogy kifejezze azokat az érzéseket, élményeket, amiket esetleg még nem tudott megfogalmazni. A képek segíthetnek ráismerni helyzetekre, viszonylatokra, aspektusokra, mert egy más szinten képesek megragadni a helyzetünket, problémánkat. A rajta szereplő emberek, jelenetek, formák szimbolikus szintre tudják emelni azt, amit átélünk, ezzel épp annyira távolítva a nehéz érzéseket, hogy könnyebbé tegyék a felismerést, a róluk való beszédet. Elhozhatja azt a felismerést is, hogy hogyan ismerek rá dolgokban, jelenetekben saját magamra, mi az a mód, ahogy (épp akkor) ezek hatni tudnak rám, ezeket be tudom fogadni. 

A képekkel való munka történhet saját, belső képek alkotása során (imagináció, hipnózis). Használhatunk különböző eszközöket is ezek megjelenítésére, amely leginkább (de nem kizárólag) a művészeti terápiák eszköztárába tartozik. Vagy már „kész” képeket is segítségül hívhatunk ehhez.  Népszerűek és hasznosak e legutóbbihoz az asszociációs kártyák, amelyből többféle célra megalkotott csomag van és szinte végtelen számú variációban használhatók fel a segítő folyamatban. 

Saját tapasztalatom szerint a kártyák használata nagyon hasznosnak bizonyul a segítő folyamat bármely pontján. A tematikus csomagok például jól beilleszthetőek, ha valamilyen okból az adott téma hangsúlyossá válik. Így például a stresszkezelés- megküzdés, vagy a kapcsolati konfliktusok területével kapcsolatban nagyon alkalmas azok hátterének megismerésére, valamint az eddigieknél optimálisabb megoldások kidolgozásában. 

Hogyan zajlik mindez? Saját élmény nélkül esetleg nehéz ezt elképzelni, bár talán a képekkel kapcsolatos egyéb (és valószínűleg mindennapos) tapasztalatunk segít ebben. A képek, érkezzenek bárhonnan is, hatnak ránk. Hatásuk sokszor sokáig velünk marad. Ebben a folyamatban ezt tudatosan használjuk. A fókusz a kliens belső tapasztalatain van, az érzéseken, érzeteken, gondolatokon, a megjelenő emlékeken. Mindezek egy biztonságos közegben, kapcsolatban tudnak megjelenni, ezért a már sokszor felismert és kimondott élményeken, gondolatokon túl meg tudnak jelenni azok a belső élmények is, amelyek eddig nehezen felismerhetőek, nehezen kimondhatóak voltak. A képről való beszélgetés során az érzések, gondolatok és a felbukkanó emlékek, tapasztalatok összekapcsolhatóvá válnak. Az az élmény, hogy valamilyen számomra nehéz, esetleg szégyenletes, szomorú, dühítő, vagy tehetetlenséget okozó tapasztalat megosztható, az segíteni fogja azt, hogy ezek a nehéz élmények befogadhatóak legyenek. Ezáltal szép lassan elfogadhatóbbakká váljanak, egy barátságosabb viszony alakulhasson ki az eddig elfogadhatatlan én-részek, élmények, kapcsolatok felé. 

Ez a folyamat lehet nagyon fájdalmas. De a képekkel való munka kreatív is, játékos is, mindezek mellett megmozgatja azt a részünket is, amely tud intuitív lenni, tud játszani, ezáltal megérezhetjük azt az erőt, amelyet a játékban való kapcsolódás adhat. A fájdalom mellett ott van az erőforrások megtapasztalásának élménye is (természetesen, ez verbális munka során is fontos hatóerő). 

Lezárásképp hadd osszam meg azt a gyakorlatot, amit általában egy-egy folyamat befejezésekor javasolni szoktam. Érdekesség, hogy mivel online dolgozom, a választás is így zajlik.  Amikor úgy érezzük, hogy vége van a közös munkának, meg szoktam kérni a klienst, hogy válasszon három kártyát: egyet arra a témára, hogy hogyan, mivel érkezett hozzám, hogy volt akkor. A másodikat arra, hogyan van most, mi változott. A harmadik pedig arról szólhat, vajon mire kell figyelnie, mit szeretne „megtartani”, vagy esetleg min szeretne még változtatni. Ez a három téma felöleli a folyamatot, kiemeli azt, ami most jelenleg fontos neki belőle, megfogalmazhatja, tudatosítja azt, amit önmagáért tett ebben az időszakban, milyen új képességeket használ, milyen új attitűd formálódott benne és mindez milyen hatással volt arra a nehézségre, amivel érkezett. Az utolsó pedig lehetőséget ad arra, hogy arra is ránézzen hova tart, milyen új utak nyíltak előtte.

Egy-egy folyamat után a nehézségek, problémák nem szűnnek meg. Ez nem is lehet cél, de az, hogy megtapasztaljuk önmagunk erejét, és azt, hogy hogyan használhatjuk régi és új képességeinket ahhoz, hogy számunkra megfelelőbb kapcsolatokat alakítsunk ki, az igen. Ebben nagyon sok munka van, amelyhez természetesen nem csupán a kártyák az egyetlen segítőink, de hasznos és barátságos útitársaink a folyamat során.