Hogyan kapcsolódjunk másokhoz? Kapcsolódás lépésről lépésre

Nincs olyan ember, aki ne vágyna a másokkal való őszinte és kölcsönös kapcsolódásra, ám sokunknak akad vele nehézsége, és akár el is bizonytalanodhatunk abban, hogy képesek vagyunk-e rá. Olykor egy másik személy közeledésének őszinteségével kapcsolatban támadhat kétségünk. Érdemes ilyenkor számbavenni a valódi kapcsolódás ismérveit, melyből az is kiderülhet, hányadán állunk vele és mi az az összetevő amivel érdemes még dolgoznunk. Mintegy önellenőrzésként is hasznos lehet a következő pontokon való gondolkodás:

Képes vagyok-e az odaadó jelenlétre, hogy teljes figyelmemet és energiámat szenteljem egy másik embernek vagy helyzetnek?

Érdeklődésem őszinte és feltétel nélküli? A komolytalan szándékot idővel a másik is megérzi, ahogy a hasznonelvű közeledést is.

A kapcsolatra való nyitottságról az érdeklődésünket kifejező kérdezéssel is meggyőződhetünk. Ha a másik nem szívesen válaszol, túl óvatosnak érezzük, vagy ha megtagadja a válaszadást, valószínűleg nem akar kapcsolódni, illetve szeretne, de fél tőle. Kérdéseink lehetnek bizalmasak ha őszinték, és valóban a másik mélységeinek megismerésére irányulnak (értékeire, ízlésére, véleményére, hiedelmeire, álmaira, nehézségeire…). Az ilyen kérdésekkel egyben azt is kifejezzük, hogy mi is hajlandóak vagyunk érzésvilágunkba és vélekedéseinkbe betekintést engedni, illetve azt, hogy érdeklődésünk nem felszínes. Figyeljünk, hogy ne essünk az öncélú és tapintatlan kérdezősködés hibájába!

A másik meghallgatása az együttérzésből fakad, vagy azért hallgatjuk meg a történetét, hogy mi is elmesélhessük a miénket? Partnerünk az utóbbitól csak jelentéktelennek érezheti magát, mintha díszlet lenne az előadásunkhoz.

Képes vagyok-e a bizalmi légkör és biztonság érzetének megteremtésére? Képes vagyok-e minden érzékszervemmel figyelni a másikra, meghallgatni és meghallani őt, illetve bizalmasan kezelni mindazt, amit magával kapcsolatban megoszt velem?

Képes vagyok-e tiszteletben tartani a másik különbözőségét és mássága ellenére meglátni a kapcsolódási pontokat? Képes vagyok-e elismerni egy másik személy eltérő nézőpontját és nyitottnak lenni rá? Ha nem is értünk egyet a véleményével, ne vonjuk kétségbe a másik tapasztalatait, mert jó oka lehet rá, amiként vélekedik!

Kerüljük a másik nézőpontjával való szembehelyezkedést, vagy annak kifejezését, hogy nem tudjuk átérezni a helyzetét, mert ez – ha jó szándékkal is történik –, a másikban az elkülönültséget erősíti. Valójában ezzel azt kommunkikáljuk, hogy egyedül maradt a helyzetével. Lehetünk anélkül is őszínték, hogy azzal a másik elkülönülését  fejeznénk ki.

Nyitottak vagyunk-e az autentikus kapcsolódásra? Képesek vagyunk hitelesen önmagunkat adni? Elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megmutassuk a sebezhetőségünket?
Ha nincs meg a hajlandóság a sebezhetőség felvállalására, nem fogunk tudni igazán kapcsolódni másokkal. Ha ellenállunk a nyitottságnak, derítsük ki, mit akarunk elrejteni, és miért? Mit szégyellünk, vagy mitől félünk? Valóban szégyellni kellene bármely aspektusunkat? Erőltessünk-e egy olyan kapcsolatot, melyben a másik személy nem képes minket feltétel nélkül elfogadni? Kétséges a kapcsolódás valódisága (feltételhez kötött), ha az csak akkor valósulhat meg, ha bizonyos – a másik szemében kellemetlen, és elítélt – aspektusainkat el kell rejtenünk.

Képes vagyok-e az intimitás kialakítására? Mi egyáltalán az intimitás?
Röviden: az intimitás bensőségességet, bizalmasságot, meghittséget jelent, azaz nemcsak testileg, de lelkileg is megnyílunk és felvállaljuk magunkat. Az intimitásnak több szintje van:  
intellektuális: megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, gondolatainkat, vágyainkat.
társas: közös és meghitt időtöltés.
érzelmi: érzelmeink egymással való megosztása, érzelmi kitárulkozás, sebezhetőségünk megmutatása.
lelki: hitünkről való eszmecsere.
fizikai: a kézfogástól, a csókolózáson keresztül a szexuális együttlétig minden testi érintés, érintkezés.

A testbeszéddel nyitottságot kommunikálok, vagy azzal inkább az elzárkózásról és a gátlásaimról üzenek? Képes vagyok-e teljesen a másik felé fordulni és ellazulni? Testtartásom a könnyedségről mesél, tekintetem pedig az elfogadást és nyíltságot tükrözi?

Készen állunk kezdeményezni, ahelyett, hogy arra várnánk, mások lépjenek velünk kapcsolatba? A kezdeményezés rokonszenvesebb, mint a bizonytalanság és a túlzott óvatosság.

Akkor nyújtunk segítséget, mikor valóban szükséges? Mérlegeljük, hogy a segítségadás a másiknak az együttérzésemet és támogatásomat üzeni, vagy azt, hogy alábecsülöm a másik képességeit!

Az előzékenységgel, figyelmességgel és előreláttással is a másikkal szembeni törődést demonstráljuk. Nem sajnálva az energiát a kapcsolatra, megjegyezzük a másik számára fontos eseményeket, dátumokat, és akár velük együtt megemlékezünk. A másik által megosztott történetek és a számára fontos részletek felidézésének képessége arról tanúskodik, hogy valóban figyelmet szenteltünk a másikra, hogy fontos nekünk.

Őszinte dícséret. A másik pozitívumaira való rámutatás és elismerés kölcsönös melegséggel tölti el azt, aki az elismerést adja, és azt is aki fogadja. Ezzel támogathatjuk is a partnert abban, hogy szélesítse a fókuszát, és meglássa a saját magában rejlő erősségeket és lehetőségeket.