A hiperérzékenység tudományos háttere

Hiperérzékenység alatt egy genetikai eredetű személyiségvonást értünk, ahol a fokozott érzékenység jelentkezik mind a belső, mind a külső ingerekre, beleértve a szubtilis (finom, gyenge) érzelmi és szociális ingereket is. A hiperérzékenyek viselkedését és annak hátterét először Dr Elaine N. Aron amerikai klinikai szakpszichológus professzor kezdte el vizsgálni, kutatni 1991-ben. Az ő nevéhez kötődik két fontos meghatározás a témában:

1. Highly Sensitive Person (HSP) Hiperérzékeny személy, amely nem egy tulajdonság, hanem egy normális személyiségvonás
2. High Sensory Processing Sensitivity, amely magas ingerfeldolgozási érzékenységet jelent.

 A hiperérzékenyek az ingereket részletesebben, pontosabban érzékelik, és mélyebben dolgozzák fel. Ennek oka nem az érzékszervek funkcionális különbségében van, hanem az agyi szenzoros feldolgozórendszer különbségeiben, amelyet kutatások alkalmával FMRI vizsgálatokkal igazoltak.

Biológiai, evolúciós elmélet szerint az embernél és az állati fajoknál a túlélési stratégia szempontjából 2 típust lehet megkülönböztetni. Az azonnal cselekvő típust („go for it”) és azt a típust, amelyik a cselekvés előtt az információt megfigyeli, és mélységeiben feldolgozza („do it once and do it right”). Ez utóbbiak közé tartozik Aron kutatásai alapján az emberiség 15-20 százaléka, akik magas ingerfeldolgozási érzékenységgel jellemezhetőek. Ezek az emberek sokkal erősebben élik át mind a pozitív, mind a negatív érzelmeket, érzékenyebben és intenzívebben reagálnak az őket ért ingerekre. Kiszűrik a nagyon finom minimális különbségeket is, amelyeket mások nem képesek érzékelni. A magas ingerfeldolgozási érzékenység az idegrendszer túltelítődéséhez vezethet, amelynek hatására a hiperérzékenyek ingerkerülőkké válhatnak, hajlamosabbak lehetnek a visszavonulásra, társaságkerülésre.

Aron felhívja a figyelmet arra, hogy ha a magas ingerfeldolgozási érzékenység alapján adott válaszokat, csak a negatív stresszes stimulációk oldaláról vizsgáljuk, vagy csak olyan változókkal keressük a kapcsolatot, mint a szorongás vagy a stressz, akkor az egy olyan téves gondolatmenethez vezet, amely az ingerfeldolgozási érzékenységet csak negatív érzelmekhez, pszichológiai sebezhetőséghez köti.

Miután a hiperérzékenység mögött mindig a tapasztalatok alaposabb, mélyebb feldolgozása áll, a magas ingerfeldolgozási érzékenységgel rendelkezőket sokkal jobban befolyásolja a gyermekkori fejlődési környezet hatása. Mindenki, akinek a gyermekkora traumatizált volt, nagyobb valószínűséggel mutat pszichológiai problémát felnőttkorban, és ez a hiperérzékeny emberekre fokozottan érvényes. Viszont amikor a hyperérzékenyek biztonságos, támogató, szerető gyermekkori háttérrel rendelkeznek, akkor ők ebből felnőttként különösen jól tudnak profitálni.

A jól szocializálódott, hiperérzékenyek, számos pozitív személyiség jeggyel rendelkeznek. Impulzívak és kíváncsiak. Miután idegrendszerük alkalmassá teszi őket arra, hogy kiszűrjenek olyan ingereket is, amelyeken mások átsiklanak, komplexebben látják a világot. Figyelmüknek és fejlett intuitív képességeiknek köszönhetően magas szintű problémamegoldó képességekkel rendelkeznek. Alaposan, kitartóan precízen végzik feladataikat, kreatívok, könnyen ráéreznek mások szükségleteire. Empatikus, gondoskodó, odaadó emberek, fogékonyak a művészetre, a természet szépségeire.

A hiperérzékenység nem függ a nemtől egyenlő arányban fordulnak elő hiperérzékeny nők és férfiak. Kutatások során kapcsolatot kerestek a hiperérzékenység és az introverzió között, ahol azt találták, hogy a hiperérzékenyek 30 százaléka extravertált.

A hiperérzékeny emberek között is kétféle típus van. Az egyik amelyik hajlamos a szorongásra és/vagy a depresszióra, a másik pedig az, amelyik nem hajlamos. Aki hajlamos, az nem az érzékenysége miatt az, hanem a korábban főleg a gyerekkorban elszenvedett traumák miatt. Aron kijelenti, hogy téves összemosni az érzékenységet a neurotikus alkattal, amelyre jellemző a szorongás, a depresszió, az intimitás kerülése vagy a túlzott kötődés igénye.