"Ezen a semmiségen kár felhúznod magad!"

„Nyugodj már meg, nincs semmi baj! Ezen a semmiségen kár felhúznod magad! Emiatt a hülyeség miatt vagy így kiborulva? Nem ér az egész annyit, hogy felhúzd magad.”- ismerős mondatok, amelyekkel gyakran találkozhatunk, amikor valami vagy valaki miatt zaklatottak leszünk, kiborulunk, idegesen reagálunk. És noha a jószándék vezérli azt, aki ezeket nekünk mondja – hisz szeretne megnyugtatni minket, visszazökkenteni a megszokott kerékvágásba – az ilyen és ehhez hasonló mondatok legtöbbször csak olaj a tűzre, és gyakran károsak is. De annyira megszoktuk őket, hogy talán nem is tudjuk igazán, miért esik rosszul ezeket a szavakat hallani.

Mert mit jelent az nekem, hogy a másik semmiségnek, vagy akár hülyeségnek tartja azt az eseményt, élményt, amelyre én hevesen reagálok? Azt, hogy velem van a baj. Hogy rosszul értelmezem az egészet. Eltúlzom. Megkérdőjelezi az érzéseimet, az élményeimet, hiteltelenít, azt üzeni, hogy nem megfelelően reagálok. És hiába a jószándék, hogy könnyítsen a helyzetünkön, hogy vigasztaljon, ellentétes hatást válthat ki. Mindez azt is eredményezheti, hogy a jövőben megpróbálom inkább elfojtani a korábban túlzottnak titulált reakcióimat, „elásni” a világ elől, ha már mások szerint ennyire pimf dologról van szó. Az elfojtás pedig sok energiát emészt föl, és valahol, valamilyen formában fel fog törni belőlünk.

De akkor hogyan reagáljon, mit mondjon, aki segíteni szeretne?

Csak annyi kell, hogy elfogadja: nekem az a pillanat, az a történés valóban nehéz, kiakasztó. Ne próbálja semmissé tenni, megkérdőjelezni az érzéseim, azt sugallni, hogy eltúlzom, bennem van a hiba. Mondhatja például: „Látom, hogy kiborítottak a történtek. Nehéz pillanat ez neked. Sajnálom, hogy átélted.” Együttérzés, támogatás az, ami ilyenkor valóban segít. Mert ha azt érzem, hogy megértik a nehéz helyzetem, támogatnak benne, nem vagyok egyedül a bajommal, hisz ott van velem valaki aki hallja és érti is a feldúltságom, akkor leszek képes valóban megnyugodni. Ahogy megnyugszunk, már nem leszünk annyira beszűkülve sem. És ekkor már jöhet arról a beszélgetés, hogy mi van a heves reakciónk hátterében.