Érzelmeink viharában – miért beszélünk nehezen róluk?

„Úgy örülök az ötösömnek, hogy táncra perdülnék – megérte tanulni!”

„Meghúztak a vizsgán, szégyellem, hogy nem mentem át.” 

Mindkét mondat egy-egy érzést ír le. Közös bennük, hogy világosan megfogalmazódik, mi játszódik le belül, milyen érzések játszanak ebben szerepet. Ami nem mindig egyszerű.

Örömünkről általában könnyebben beszélünk. Vannak olyan családok, ahol ez dicsekvésnek, azaz valami rossznak számít. Aki így nőtt fel, az bizony nehezen fogja átadni önmagát az ünneplésnek, az örömnek- talán meg sem meri osztani a jóhírt. A negatív érzéseinket gyakrabban igyekszünk távol tartani magunktól– hiszen kellemetlenek, nem jó velük szembesülni. Ám ez csupán rövid távon jelenthet megoldást. Hiszen a következő hasonló helyzetben is elmenekülünk a rossz érzés elől, eltesszük jó mélyre, nem akarunk vele foglalkozni. Ez pedig sok energiánkat elveszi.

Mit lehet tenni, hogy ne így legyen? Első lépésként meg kell tanulnunk megismerni, megérteni és elfogadni érzéseinket. A jókat és rosszakat is egyaránt. Az elfogadásban segíthet, hogyha az érzéseinkre, mint jelzőtáblák tekintünk: ha körbejárjuk, hogy mi miatt érezzük úgy magunkat, mi és mit indított el bennünk, akkor a megoldást is könnyebben megtaláljuk.

Kérdezzük meg magunktól: mi zavar a legjobban a kialakult helyzetben? Kinek akarok megfelelni? Miért jobb elmenekülni, mint ottmaradni? Segít az is, ha kimondjuk (akár magunkban): mi az, amit épp átélek. Segíti az átgondolást, ha csak a folyamatot vesszük sorra, hideg felsorolásként: ki, mit, mikor, hol és kivel tett? Jó, ha meg tudjuk fogalmazni a testi változásokat is: összeszorult a torkom, lüktetett a halántékom. Majd nézzünk rá: milyen gondolatok villantak át az agyunkon (ráborítanám az asztalt…). Végül pedig fejtsük meg, hogy a kialakult érzelem milyen szükségletünk, vágyunk jelzi, milyen funkciója van valójában (egy ölelésre lett volna szükségem, hogy tudjam: támogatnak). Fontos, hogy időt adjunk magunknak ehhez. Hisz sokunk úgy nőtt fel: nem minden érzelemnek van helye a nyilvánosságban. Azaz: meg kell tanulnunk ezt is!