Drogok és szülők. A megoldást segítő attitűd.

Előző cikkemben a droghasználat megelőzése érdekében felvehető szülői attitűdről írtam, jelen rész pedig a már meglévő problémáról szól. 

Az elrettentés, a jutalmazás, a szigor, a könyörgés, a düh nem segít és minél kétségbeesettebb a szülő, a helyzet annál súlyosabbá válik. Hogyan is tudhatná a szülő mit kell tennie, hiszen senki nem tanítja meg rá, azokkal az eszközökkel rendelkezik, amiket a gyermeke nevelése alatt megszerzett és kevesen vannak, akik időt, energiát nem sajnálva fejlesztik nevelési tudástárukat. Mire a szülő eljut arra a pontra, hogy segítséget kérjen a helyzet már általában súlyos, pedig a szülőnek nagyobb segítő és megtartó ereje van, mint azt gondolná, csupán a tudás nincs meg hozzá.  

Mik azok a jelek, amikre oda kell figyelni? Viselkedésbeli-és érzelmi változások, amik a mindennapi helyzetekre adott reakciók másságában jelentkeznek. Vannak fizikai jelek is, a teljesség igénye nélkül: túl tág-vagy szűk pupilla, túl sok-vagy kevés alvás, étvágy-vagy étkezési szokások változása, pl.: ”munchies” vagy édesség habzsolás, ami a füvezést követi, érzéketlenség-vagy túlérzékenység, illetve marihuana szaga, anyag maradékok, esetleg tű, ismeretlen anyagok-gyógyszerek, stb..

Félelem nélkül. A szülő a személyiségét felhasználva segíthet a legtöbbet, szeretetteljes és egyben hiteles, következetes hozzáállással. A legtöbb gyermek otthon kezdi a droghasználatot, ami megkönnyíti a helyzetet abból a szempontból, hogy ha a szülő figyelmes, akkor hamarabb felfedezésre kerül és meg lehet tenni a lépéseket.. Ha a jelekből bebizonyosodott a droghasználat, akkor jöhet a hiteles fellépés. Itt történik meg az egyik legfontosabb és legnehezebb része annak a folyamatnak, amit a szülőknek meg kell tenniük: az elme (reális gondolkodás) és a szív (érzelmek) elkülönítése. Ez egy nehéz érzelemmel teli időszak, mint rettegés, kétségbeesés, sietség, szorongás, düh, amivel nem fogunk tudni hatékonyan segíteni, mivel a droghasználat által a gyermek is nehéz érzelmekkel van jelen, így a mi megtartó erőnk abban van, ha a szülő fel tud lépni ezen érzelmektől mentesen. Ha már elég súlyos a helyzet, akkor valószínűleg sok fájdalmas történésen vannak túl, ami megkönnyítheti ezt a lépést, ha még nem mérgesedett el ennyire, akkor tudatos gyakorlással kell ezt megtenni. Ez azt jelenti, hogy érzelmek nélkül, logikus lépésekkel kell reagálni a tetteire, mert csak és kizárólag így lehet elérni pozitív kimenetelt. Talán ismerős a fogalom, hogy: ”Nem vagy rossz, csak az a rossz, amit teszel”. Ez alapján külön kell választani a gyermeket a tettétől, ami meghatározza az adott válaszreakciót. Tudtára kell adni, hogy nagyon szeretve van, de nem fogadják el a tetteit,  ezért nem is szándékoznak támogatni ezen az úton. Ezt követően a szülők minden tettének követnie kell az elhangzottat, tehát nem támogathatják sem anyagilag, sem más formában, mert azt mind az önrombolására fogja fordítani és a szülő nem emellett foglalt állást, nem ezt szeretné. A hitelesség és következetesség abban rejlik, hogy a szülő csak azt fogalmazza meg, amit be is tud tartani. Egy hiteltelen, félelemtől vagy dühtől remegő szülő nem tud hatékony lépéseket tenni, amit a másik fél, a gyermek könnyen kihasznál és önnön hasznára fordít. A gyermekek csodálatos érzékenységgel képesek ráérezni szüleik gyenge pontjaira és azokon játszani érdekeik megvalósításához, amit egy erős személyiségű és megfelelő tudással megtámogatott szülő képes felismeni és megfelelően kezelni. 

Nem vagyok addiktológus, sem pszichiáter, de azt tudom, hogy a hitelessé válás nagyban személyiségünkben rejlő belső erőforrásból táplálkozik, amit az önismeret által lehet javítani. Amennyiben felfedezésre kerülnek ezen erőforrások, akkor már van mire ráépíteni a szükséges tudást, amivel a szülők, hozzátartozók hatékonyan meg tudnak küzdeni a nehézséggel.