Családi történeteink

A karácsonyi időszakban különösen előtérbe kerül a családi történetek összetartozást erősítő szerepe, hiszen az ünnepi asztal körül gyakran előfordul, hogy régi történeteket mesélünk el egymásnak családtagokról, vagy felidézünk egy-egy emléket. 

A pszichológia narratív szemlélete foglalkozik azzal a kérdéskörrel, hogy családi történeteink hogyan épülnek fel, mi a jelentőségük személyiségünk és életünk alakulásában, hogyan hathatnak ránk. A családi történetek „sztárjai” mi magunk vagyunk, még akkor is, ha nem közvetlenül rólunk, hanem egy rokonunkról szólnak. A családi kötelék hozzájuk kapcsol és sokszor generációkon túl is tovább élnek bennünk. Szólhatnak születésről, udvarlásról, találkozásokról, hagyományokról vagy akár kedvenc ételeinkről. Ezek mind egy-egy fontos darabkáját jelentik valahová tartozásunknak és így saját identitásunknak is. Olyan alapvető értékek is megjelenhetnek bennük, mint a családi összetartás, felidézve azt, hogy egy nehéz helyzetet közös erővel megoldottak a családtagok. Ha egy fiatal sok ilyen történetet hall, a családra, mint védőhálóra tekinthet és ez erőforrást jelent számára a nehézségekkel való megküzdésben. Bátorítsuk a gyermekeket is a történetek elmesélésére, kérdezzük őket azokról a dolgokról, amelyekről szívesen beszélnek. Azok a gyerekek, akik gyakran hallanak és mesélnek családi történeteket, jobb történetmesélők, jobban megértik a többi embert, könnyebben alakítanak ki új kapcsolatokat a kutatások szerint.

Nem csak a pozitív és boldog történeteknek van helye, a fájdalmak és nehézségek elbeszélésére is szükség van, hisz erőt ad a feldolgozáshoz. A gyakori születésről szóló történetek miatt a gyermektelenség vagy a vetélés sokszor kevésbé elfogadott téma, tabunak számíthat még a családon belüli erőszak előli elmenekülés vagy a válás is. Ha a szomorú és megrázó történetekről is lehet mesélni, az segíti a következő generációt abban, hogy jobb döntéseket hozzanak, például egy kapcsolatban ne váljanak áldozattá. Így természetessé válik, hogy a hibás döntések, a fájdalmak és a veszteségek is az élet részei és nem kell fenntartanunk a tökéletesség látszatát. A megterhelő életeseményekhez kapcsolódó emlékek közelebb kerülnek, beillesztődnek életünk szövetébe.

A történetek nem változatlanok, folyamatosan alakulnak és megjelennek bennük a lehetőségek, az új nézőpontok. Egyre árnyaltabban látjuk a valóságot, ahogy élettörténetünket folyamatosan gazdagodó tapasztalataink és mások építő reflexiói nyomán írjuk be újra és újra családi emlékezetünk könyvébe. 

Felhasznált irodalom:

https://www.theatlantic.com/education/archive/2013/12/what-kids-learn-from-hearing-family-stories/282075/

Lynn H. Turner, Richard West: Telling stories and making meaning. 

Kristin M. Langellier & Eric E. Peterson: Narrative Performance Theory: Telling Stories, Doing Family