Amikor szeretteinkre, gyermekeinkre, házastársainkra, szüleinkre gondolunk, az jut eszünkbe mennyi minden összeköt velük, és nem az, ami elválaszt. Egy egészséges családban azonban a közelség mellett szükség van távolságra is. Jó dolog egymással megosztani a gondolatainkat, érzelmeinket, sok időt együtt tölteni, azonban gyakran jogosan érezheted, hogy ideje már kicsit egyedül lenni, külön programot szervezni, önállóan dönteni. Van, aki fokozottabban igényli az önálló perceket, órákat, van, aki kevésbé. Amennyiben családtagjaid biztosak szeretetedben, megbíznak benned, megértik ezeket az igényeidet, és nem tekintenek rád renitensént, aki megbontja a családi összetartozást.
De mi van akkor, ha nem? Ha szüleid nem tolerálják, ha önálló utakon jársz, ha párod, szinte rád tapad, mert titkon nem bízik a hűségedben, vagy épen te vagy az, aki korlátozod gyermekeid önállóságát. Ennek a legbiztosabb jele, ha feszültség van a családban, mely különböző tünetek formájában jelentkezhet. Gyakran egyetlen családtag (sokszor jellemzően a gyerekek) nyugtalansága jelezheti, hogy gond van a családi határokkal. A jó határok kellően biztosítják az önállóságot, de elég rugalmasak is. Amennyiben túl merevek a családtagok szabadságuk korlátozását érzékelik, ha túl lazák a biztonság iránti igény sérül.
Gyermekkorban a biztonságos kötődés mellett egyre inkább szükség van a mozgástér kibővítésére. A rosszul szerető szülők aggódásból, vagy félreértelmezett sziorúságból jelentősen beszűkítik gyermekeik életterét. IIyenkor vagy az ellenállás növekszik a gyermekben, mely elemi erejű lázadásban pattan ki, vagy önbizalom hiányos, döntésképtelen felnőtté válik, aki érett felnőttként is a mamától várja a segítséget ügyes-bajos dolgaiban.
Apaként, anyaként nagy kísértés, hogy jelentősen belefolyjunk gyermekünk életébe. Sokszor a kettőnk tere is összekeveredik, és a gyermek befészkeli magát a szülők ágyába. A kialakult helyzet senki nem sem kedvez. A házaspár elveszti terét az intimitásra, a gyermek személyiségfejlődése pedig zavart szenved, mint ahogy a nagy, terebélyes növények megállítják a közéjük szorult kis magonc egészséges növekedését. Nem segíti gyermekünk érését az sem, ha szinte mindennap új szabályokkal találkozik, miután képtelenek vagyunk szilárd kereteket betartatni vele. A gyerek szemében a szavuk elveszti a komolyságát, ő pedig későbbi életében is hajlamos lesz lazán kezelni a szabályrendszereket.
Mikor családot alapítunk magunknak is végkép le kell válnunk eredeti családunkról. Hány példát tudunk felsorolni, amikor az anyós és meny elkeseredetten küzd ugyanazért a férfiért, vagy ahol a nagypapa pater familiasként még azt is megszabja az ifjú párnak, hogy milyen színű autót vegyenek.
Az élet elválások sorozata-mondta réges régen egy bölcs. Először el kell válnunk az anyaméhtől, aztán édesanyánkkal való szoros közösségből, később búcsúznunk kell a szüleinktől, de nemsokára a mi gyerekeink is elköszönnek tőlünk. A szoros összefonódások, a határok elmosódása a családban sokszor jelzi, hogy valamelyikünknek nem sikerült megtenni ezeket a kritikus lépéseket.
Ha felismertük, hogy gond van a határokkal a családunkban, soha nem késő, hogy elkezdjünk szilárdabb kereteket, egészségesebb kötődéseket kialakítani, mely az átmeneti veszteség leküzdése után kiegyensúlyozottabb családi életet biztosítanak.
Komment írása