... csak előbb még kitakarítok! – A halogatásról és annak hátteréről

Mindenkivel előfordul, hogy egy-egy feladat elvégzését valamiért elhalasztja. Természetes dolog, ha olykor úgy vagyunk vele: túl fáradtak vagyunk, jó lesz az holnap is. Előfordulhat, hogy csupán rosszul osztjuk be az időnket, vagy túlvállaljuk magunkat, érthető, ha átütemezzük a dolgokat. Ilyen esetekben az időmenedzsment adhat segítséget nekünk.

Ám ha gyakran halogatunk, mondhatni ez a működési elvünk, akkor bizony érdemes a dolgok mélyére nézni. Előfordul, hogy a körülmények miatt nem tudunk belevágni valamibe. Ám, ha gyakran azon kapjuk magunkat, hogy a külső tényezőkre hivatkozva halasztjuk el a kezdést újra és újra, akkor jó eséllyel a háttérben valamilyen szorongás, félelem áll. Amit még saját magunknak sem merünk bevallani. Így pedig mesteri módon kerítünk mindenféle okot arra: miért is nem fogunk bele.

Annak ellenére halogatunk, hogy tudjuk: amíg meg nem csináljuk, nyomasztani fog minket. Nem fog elmúlni magától a feladat. A halogatással pillanatnyi enyhülést kapunk: az a holnap problémája lesz, nem a máé. És ugyan a „kisagyunkban” dolgozik az, hogy már megint nem kezdtem bele, ott a fölmentés is: most nem csinálom, de majd holnap/amint ideálisak a feltételek, fogom. És különben is: nagyon csinálnám, no, de a külső körülmények... Megkönnyebbülünk, ami jutalmazó erővel is bír: kellemesebb lesz halogatni, mint a nyomasztó feladatnak nekilátni. Így „rátanulunk” erre és egyre gyakrabban alkalmazzuk a forgatókönyvet.

A szembenézés nem könnyű feladat: félelmeinkig, fájdalmainkig kell leásnunk. Lehet, hogy a főnökkel való egyeztetést azért húzzuk, mert a helyzet a gyerekkorunkra emlékeztet, amikor nem mertük elmondani: a zongoraórák borzalmasak és inkább balettra járnánk. Előfordulhat, hogy azt érezzük: csakis tökéletesen szabad valamit megoldani, minden más bukás lenne. Vagy túl nagynak és nehéznek látjuk a feladatot, ám nem merünk segítséget kérni, mert attól tartunk: lelepleződünk, hogy nem tudunk semmit.

Ha felismertük, mi áll a halogatásunk hátterében, akkor tudunk lépéseket tenni, megkeresni az ellenszert. Az is biztos, hogy önosotorozás helyett az önegyüttérzés egy fontos lépés lesz az úton: megengedjük magunknak, hogy hibázzunk, hisz nem vagyunk tökéletesek. És persze ér segítséget kérni, akár szakembertől is.