A boldogság paradoxona – Ha keressük, miért nem találjuk?

A boldogság keresése egyetemes emberi törekvés. Ki ne szeretne boldog lenni? Hát persze, hogy azok szeretnénk lenni. Sokat gondolkozunk azon, hogy mi kéne ahhoz, hogy boldogok legyünk, hogyan legyünk boldogok. Egy jól működő párkapcsolat, jobb munka, jobb fizetés, nagyobb ház, több barát… Mindösszesen ennyi kéne és végre boldog lehetnék.
Aztán esetlegesen úgy alakul (vagy kicsit aktívabban: az ember úgy alakítja), hogy minden, amit az ember a boldogság feltételeként, vagy hozzávalójaként meghatározott dolgokat megszerzi, eléri – és mégis azon találja magát, hogy nem boldog. Milyen érdekes, hogy azt tudjuk pontosan, hogyha nem vagyunk boldogok – de azt, hogy mi a boldogság, nem igazán szoktuk és nem is igazán tudjuk nagy általánosságban meghatározni.

Mégis, mi a boldogság? Egy állapot? Egy hozzáállás? Mit jelent boldognak lenni? A boldogság lehet-e valami hosszabban tartó dolog, vagy mindig pillanatnyi? Miben különbözik az örömtől? Kemény filozófiai kérdések, amikre nincs egyértelmű válasz. És mégis, valahol mindenki a boldogságot keresi. Nem sokszor hallunk olyat, hogy valaki kifejezetten nem akar boldog lenni, nem? Van mégis egy általános, elfogadott paradoxon: minél inkább megszállottan keressük, minél inkább szeretnénk a boldogság állapotát elérni – annál kevésbé találjuk. Hogyan is van ez?

Sok „boldogság-recept” létezik. A modern világban például a teljesség igénye nélkül a következők merülnek fel rendre, mint követelmények, hogy ezt a célt elérjük: sikeres karrier, pénz és anyagi jólét, önmagunk fejlesztése, spirituális élmények, jó kapcsolatok, mások által való elismertség, az életcélunk elérése. Mégis, akárhogy is kutyuljuk ezeket a hozzávalókat, az eredmény rendre ízetlen lesz, valami hiányzik belőle. Hogyan van az, hogy elérjük ezeket a sokszor elképesztően távoli célokat, mindent teljesítünk, mégse vagyunk boldogok? A válasz a boldogság paradoxonában rejtőzik. Ha a boldogságot elérendő célként – egy végső állapotként közelítjük meg – a végeredmény csak csalódás lehet. Minél inkább a boldogságra fókuszálunk, annál inkább tudatában vagyunk hiányosságainknak, hogy mi nincs meg, ami a boldogsághoz kéne. Ez ugyanis egy cseles recept. Minél több dolgot keverünk a fazekunkban, annál több dolog kell bele.

Cél vagy melléktermék?
Minél inkább a boldogságot keressük, annál kevésbé találjuk. Minél inkább célként tekintünk rá, annál elérhetetlenebb. Ha elmerengünk a témán, előbb-utóbb felmerül a kérdés: vajon fordítva is így van? Minél kevésbé van a boldogságon fókusz, annál közelebb kerül? A válasz: igen is, meg nem is. Meglepő módon egyrészről a boldogság „nem keresése” paradox módon közelebb visz minket a boldogsághoz. Ha a céljainkat nem a boldogság fokozása miatt szeretnénk elérni, hanem a célok eléréséért magukért, vagy szeretnénk magunkat megvalósítani – kifejezetten segít azon, hogy boldogabbak legyünk. Itt a célokon van a hangsúly, a boldogság afféle melléktermék. Nem a boldogságot szeretném megfőzni, csak főzni szeretnék – és ha ügyesen válogatom a hozzávalókat és méricskélem azokat – a finom étel boldogsággal tölti el a lelkem. Akkor miért írom azt, hogy igen is, nem is? A nem rész megértéséhez gondoljunk csak arra, hogy a depresszió tünetei között szerepel mind a céltalanság, mind az anhedónia, az öröm érzésének hiánya. Fontos különbség van aközött, hogy nem a boldogság van a fókuszban vagy, hogy a boldogság szóba sem jöhet.

Mi okozza ezt az egész paradoxont?
Nehéz a boldogságra nem egy ideális, végleges örömállapotként tekinteni. Ez pedig egy irreális elvárás. Itt nyerni nem lehet, csak csalódni. Márpedig a valódi boldogságnak paradox módon része például ugyanúgy a szomorúság – és annak megélése is. Ha csak az öröm lenne a boldogság, akkor csak és kizárólag akkor lennénk boldogok, ha konstans örömmámorban vagyunk, minden pillanatunkban. Hajlamosan vagyunk a boldogságról úgy gondolkodni, mint valami fekete-fehér dologról. Márpedig ami csak fekete, vagy csak fehér, abba semmi más nem fér bele. Nem lehet semmi sem a jóban, ami rossz, hiszen akkor már nem jó. Így nehéz boldognak lenni, hiszen ahhoz mindennek tökéletesen klappolnia kell. Ez egyébként nem mindenhol van így: a keleti filozófiákban előforduló „jin-jang” szimbólumnál a fekete részben is van egy kis fehér és a fehér részben is van egy kis fekete. A jó része a rossz és a rossz része a jó, a kettő egymásból következik. Ugyanúgy, ahogy ha nem tudnánk, milyen szomorúnak lenni, azt se tudnánk, milyen boldognak lenni.

Mit tegyünk akkor hát?
Próbáljuk meg elengedni a kényszeres keresést. Ne a boldogságért élni az életet, hanem az életért magáért. Éljük az életünket, tűzzünk ki célokat, de önmagunkért, ne a boldogság eléréséért. Kicsit olyan ez, mint a bölcsek köve a Harry Potter első részében: csak az találhatja meg, aki akarja, de nincs célja vele. Ha éljük az életünket, haladunk a dolgainkkal – könnyen azon találhatjuk magunkat, hogy a boldogság ott van a zsebünkben. Kicsit ilyenkor nézzünk a tükörbe, mosolyogjunk egyet a dolgon, aztán pedig éljük tovább az életünket!

Ha írásom alapján úgy látja, jól tudnánk együtt működni – keressen bizalommal – és segítek Önnek új nézőpontot találni!

Csizovszky Ferenc
2025.01.23