A biztonság mint rács és mint védőburok

Bizonyosan sokan ismerik a Maslow-piramist - és esetlegesen annak számos kritikáját -, mely egyik legalsó lépcsőfoka a biztonság szükséglete. Ezt - miszerint a biztonság élménye kifejezetten fontos - a hétköznapokban is megtapasztaljuk. De mégis mi következik ebből? 

Min múlhat a hétköznapi biztonságérzetünk - az extrém abuzív és kontrollálhatatlan helyzetektől eltekintve? Ha elgondoljuk, hogy éjszaka a házunk előtt az utcán, vagy a ház falain belül éreznénk magunkat inkább biztonságban, bizonyosan utóbbira tennénk a voksunkat, hisz a ház lényegében minket körbeölelő - védő - falak valamiféle egysége. 

S talán a hétköznapokban is ugyanez történik. Ha meg tudjuk húzni a magunk határait - és szerencsés esetben erre a közegünk megértő, elfogadó attitűddel reagál -, azzal növelhetjük a magunk biztonságérzetét. Ha figyelünk magunkra, mi esik jól, mi nem esik jól, hogy is vagyunk, és ez alapján döntjük el adott esetben, hogy mit engedünk meg másoknak a környezetünkben, biztonságosabban mozoghatunk az életünkben. 

Paradox módon persze sokszor azért nem húzzuk meg a határainkat, mert attól félünk, hogy ezek miatt veszítenénk mondjuk el azt a másikat, akit szeretünk, s aki az életünkbe mégiscsak valami stabilitást, valahova tartozás élményt hoz. 

Két különböző biztonságélmény, talán egy különbség. Ennek megvizsgálásához vegyünk egy megértő nőt és az ő párját. Hogyha ez az említett férfi meghúzza a határait a nővel szemben, a nő megérti ezt, elfogadja (akár még támogatja is ebben), mindenki megnyugszik. Ha a férfi nem húzza meg a határait - belemegy olyanba, amibe nem akar, többet vesz magára, mint amennyit jó szájízzel elbír -, akkor ennek a megértő nőnek nincs esélye megérteni őt, hiszen nem derül ki számára a másik nehézsége, és a férfi egyre rosszabbul fogja magát érezni. 

De mi van - kérdezhetnéd - ha nem megértő? Legalább egy tisztább helyzet.