Bizalom önmagunkban

Van-e elég önbizalmunk a saját utunkat járni?

Mikor az életünket kézben tartjuk, nem mások szabályai szerint éljük — nem úgy, ahogy bárki más, nem úgy, ahogy a többség, s nem úgy, ahogy azt 'mások' elvárásai diktálnánk. Ha az önmagunkba vetett hit nem elég stabil, könnyen kiadjuk a kezünkből az irányítást, a dolgaink nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, az álmaink kezdenek elhalványodni, mert nem látunk esélyt megvalósításukra.

Van-e elég önbizalmunk a saját utunkat járni? Bízunk-e abban, hogy képesek vagyunk életünket saját kezünkben tartani? Mi lehet ennek a bizalomnak az alapja, s hogyan építhető fel?

Az önbizalomról általában úgy gondolkodunk, mint aminek meglétében merünk megmutatkozni, kiállni, felszólalni, pedig ennél többről van szó, s valami sokkal komplexebbről, hogy azt néhány gyakorlattal, vagy bizonyos módszerrel fejleszteni tudnánk.

Milyen az, amikor rendelkezünk egy viszonylag stabil önbizalommal?

Merjük magunkat választani, a saját megérzéseinkre hagyatkozni. Érzelmeinket elfogadhatónak tartjuk, s merjük megélni, megmutatni. Nem vonjuk kétségbe szükségleteinket, hanem merünk hangot adni nekik. 

Döntéseinket (már) nem az elvárásoknak való megfelelés hajtja, sem a jutalmazás. 

Képzeljük el, hogy meg van az erőnk autentikus döntéseket hozni. Képesek vagyunk legsajátabb önmagunk igényei és lehetőségei szerint választani, legyen szó egy új irányról, amely egészen átalakítja életünk eddigi kereteit, vagy legyen szó egészen apró, hétköznapi dologról. Nem önzőség ez, inkább bátorság, sőt kötelezettség. Kötelezettség azért, mert a szabad, autentikus választás hiányában elszalasztunk valami egyszerit és megismételhetetlent: a saját életünket, ittlétünket. 

Ha megvan magam iránt a bizalom, hogy azzá lehetek, aki vagyok, s eszerint alakíthatom életem, a külső megítélés legfeljebb kellemetlenséget okoz, de végső soron nem befolyásol. 

Gyakran hangzik el a kérdés: Van-e valami módszer, technika, ami fejleszti az önbizalmunkat? Nos, ha lényegi változast szeretnénk, érdemes mélyebbre hatolni, mint ahová ezek a technikák önmagukban elérnek.

Az önbizalommal kapcsolatos általánosításokkal és jótanácsokkal legyünk óvatosak, mert könnyen tévútra vezethetnek.

Nem kell egy töretlenül stabil önbizalomra törekednünk, sőt természetes, ha időnként megingunk, ha egy nehéz élethelyzetben kételkedni kezdünk önmagunkban. Azt sem várhatjuk el magunktól, hogy egyáltalán ne érdekeljen mások véleménye. Hogy ne érdekelne, hiszen emberként, személyként a kezdetektől másokkal együtt, illetve mások által tárjuk fel a világot. Ezért sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen üzenete van a társas környezetünk — mások — kommunikációjának. Meglehet, hogy épp emiatt kérdőjelezzük meg önmagunkat.

Amire érdemes törekednünk az az önmegértés, hogy mi történik belső lelki világunkban, hogyan és miért reagálunk úgy, ahogy az eseményekre és másokra; hogy miként gondolkodunk önmagunkról, másokról, a világról, s ez mivé formál minket.

Türelemre és önmagunkkal szembeni elfogadásra is szükség lesz a felfedezőutunk során. Csak így leszünk képesek meghallani belső lelki világunk szereplőinek hangját, szükségleteit.

Az önmegértés, az önismeret adja a valódi alapot az önbizalmunknak, ez pedig hosszú folyamat, élethosszig tart.