Beteg lettem - ki tehet róla? III.rész

Ki tehet róla?

Gyermekeknél a test és lélek „együttrezgése” könnyebben „fogható” mint felnőttek esetében. Sőt, saját élményből szülőként ezt meg is tapasztalhatjuk.

„Mi mindenre képes ez a gyerek! Elmegyek egy hétre nyaralni, és ő másnapra belázasodik. Múltkor ilyenkor a feje fájt, de nagyon, már fordulhattam is vissza.  Ahogy hazaértem, jobban lett”.

II./ Felnőttkor

Az elveszett „Tudás” 

Felnőtt korunkra egyre távolabb kerülünk betegségünk valós lelki tartalmaitól. Tünetek és az eredetüknél fogva hozzájuk tartozó rossz érzések, nem értik egymást, hiszen már gyerekkorunkban külön utakra terelődtek. Amit a dualista szemlélet mesterségesen szétválasztott a világban - test és lélek egységét - azt az ember tudattalanul elvégzi saját magában. Mi magunk toljuk egyre távolabbra egymástól a betegséget kiváltó lelki  okokat és a tüneteket. Nem csoda, hogy felnőttként, amikor értelemünkkel akarjuk megragadni a „Csodát”- test és lélek titokzatos összjátékát – kudarcot vallunk. Ami régen „Egyértelműség” volt, az ma kifürkészhetetlen „Csoda”-nak számít. Nem csoda hát , hogy nem tudunk mit kezdeni a testi-lelki jelenségekkel, nem értjük igazán az összefüggéseket. Nem csoda, hogy már abban is csodát gyanítunk, amit mi magunk idézünk elő saját gyógyulásunkban – például azért, mert nem ismerjük fel a bennünk rejlő öngyógyító erőket, sőt, nem is gondolunk létezésükre.

III./ Vissza a gyerekkorba

Amíg a bennünk élő beteg gyermek nem gyógyul, addig felnőtkori önmagunk sem képes erre!

Ha gyermekkorban az elszenvedett agresszióra adható megfelelő válaszreakció (pl.düh) gátolt, akkor ezt a negatív érzést önmagunk felé irányítjuk (autoagresszió), így kisebb a szeretet elvesztésének veszélye. Ez az állandósult megoldási stratégia egy örökös bűntudattól szenvedő, önfeláldozó, önként alárendelődő személyiséget formálhat belőlünk, továbbá testi betegeségek kiváltó,- és fenntartó tényezőjévé válhat.

Első lépés: elhatározni a gyógyulást! Eza lelki passzivitás állapotából való kilépés első lelki - sok esetben fizikai mozzanata.

Láthattuk, nem elég fejben tudni, hogy test és lélek összefügg egymással, önmagában ebből a kognícióból még nem lesz változás. Ahhoz, hogy gyógyuljunk, ki kell lépnünk a lelki passzivitás állapotából és aktivitási kompetenciát kell szereznünk. A pszichoterápia szerencsére, a késői életévekben is segíthet. A párhuzamba állított gyermek,- és felnőttkori konfliktusokban elszenvedett érzések újra-átélésén keresztül esélyt kaphatunk arra, hogy már a felnőttkori  tudásunkkal és rálátási képességünkkel reagálhassunk az eredeti feszültségre. Ez a belőlünk éledő ÖNERŐ kell ahhoz, hogy kibillenhessünk az évtizedek óta mozdulatlanságban tartó és megbetegítő gyermeki védekezésből.

Ne felejtsük! Amíg a bennünk élő beteg gyermek nem gyógyul, addig a felnőttkori „ÉN” sem képes változni!

A KÖVETKEZŐ IV:RÉSZBEN EGY ESETTANULMÁNYON kERESZTÜL MUTATOM BE AZT A FORDULATOT AMIT EGY KIEGÉSZÍTŐ PSZCHOSZOMATIKUS TERÁPIA ERREDMÉNYEZETT. 

(Az eset megosztása páciens beleegyezésével történik. Sem a név, sem a helyszínek nem felelnek meg a valóságnak. A számok és ok-okozati összefüggések viszon igen)