Az üveghegyen túl - avagy szabadnak lenni arra, hogy élvezzük a jót

Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem, aki egy jó ideje már tudatosan dolgozik az önismeretén. Elmesélte, hogy ahogy az elmúlt időszakban olvasott jó néhány cikket, amit pszichológusok írtak, egyszer csak azon kapta magát, hogy azon gondolkodik, lám-lám, megint egy írás arról, amiben jól beazonosíthatjuk azt, hogy mit csinálunk rosszul, miben nem vagyunk elég jók.

Elgondolkodtam ezen. Lássuk be, van benne igazság. Elég gyakran problémafókuszúak vagyunk. Mi lehet a kötődéssel, a viselkedésnek mely része nem adekvát épp, milyen séma van aktiválódva és így tovább… a lista végtelen, mennyi területen szenvedhetünk valamilyen lélektani problémától.

Na de miért nem tudjuk élvezni a jót? Meg írni róla? Lehetne itt írni az evolúciós hatásokról, meg hogy hogyan segítette a túlélésünket, hogy a barlangból kilépve nem a szivárványban gyönyörködtünk, hanem időben észrevettük a ránk leselkedő oroszlánt és elfutottunk a veszély elől.

Amikor napjainkban akár egy munkahelyen valaki kimagaslóan optimista, alkalmazza a mindfulness technikákat, hálás, figyelmes – könnyen megkaphatja címkének, hogy hurráoptimista, naív, túl elégedett, vagy épp nem körültekintő, mert nem veszi észre a leselkedő problémákat. Ha valaki a barátnője panaszhullámára úgy reagál, hogy nem beáll a pletyka erősítésébe, hanem megpróbálja a jó oldalt felvillantani az adott történésekben, gyorsan megkaphatja, hogy nem együttérző, és nem érti, hogy mi is zajlik a másikban.

Nemrég az egyik kliensemmel való munka során rábukkantunk arra, hogy ő személyesen amiatt sem tud boldog, örömteli állapotban maradni, mert realizálta, hogy jobban érzi magát akkor, ha épp gond van – ez egyrészt ismerősebb neki, másrészt, meg ha boldog, akkor van mit veszítenie, és ez az örömét erősen megtépázó gondolat.

Az én meglátásom szerint, ahhoz, hogy szabadon élvezni tudjuk a jót, kell hozzá szem, hogy ezt észrevegyük, bátorság, hogy beleengedjük magunkat. Nem árt hozzá egyfajta függetlenség is az emberek véleményétől, kell az abban való hit, hogy ezt nekem lehet, szükséges hozzá nyitott szív is, sebezhetőség, gyönyörködni tudás, lelassulás, annak elfogadása, hogy haladok egy úton, s most ott vagyok, ahol vagyok, és ez rendben van. Nem is olyan egyszerű ez a recept, igaz? A jó hír, hogy ez mind a hatalmunkban van, a recept minden összetevőjét birtokoljuk, csak észre kell ezt vennünk. S így nem csak a mesében, az üveghelyen túl lehet igaz, hogy élvezzük a jót, hanem Itt, Ma, Most is.