Az evés zavarairól általánosságban

 Az evészavarok leggyakoribb fajtája napjainkban az elhízás, klasszikus formái pedig az anorexia nervosa, bulimia nervosa, valamint különböző atipikus formákat is jegyez a szakirodalom (pl. falási rohamok, éjszakai evés, izomdiszmorfia stb.). Az evészavar azért is fontos téma, mert egy igen gyakori jelenségről van szó, fiatal nők között 1-4% arányban fordul elő, gyakorlatilag majdnem mindenkinek található a közvetlen környezetében, családjában túlságosan kövér vagy éppen túlságosan sovány személy. Különösen az átmeneti, még kevésbé súlyos formák fordulnak elő gyakrabban. Például fiatal lányok között már-már mindennapos az állandó fogyókúrázás, esetleg hashajtóval vagy hányással is rásegítve akár.

Az evészavarokat főleg „női” betegségként tartották számon eddig, hiszen előfordulási arányuk a nők között tízszer gyakoribb, mint férfiak között, ez az arány azonban az utóbbi évek folyamán elmozdulni látszik, hiszen egyre nagyobb a betegség prevalenciája a férfiak között is. A férfiak evészavarai, bár hasonlóak a nőkéhez, azonban mégis eltérnek a kialakulásukat és az optimális testsúly megtalálását illetően. Például főleg férfiakra jellemző az ún. izomdiszmorfia, amit inverz anorexia nervosaként is szoktak emlegeti. Az ilyen betegek általában testépítő férfiak, akik izmos testük ellenére is vékonynak és kicsinek érzik magukat, és emiatt vastag ruhákba bújnak.

Legtöbbször a különféle evészavarok rejtve maradnak (pl. bulímia), a betegek nagyon ritkán fordulnak orvoshoz, hiszen gyakran tagadják betegségüket, és ellenállnak a kezelés lehetőségének. Emiatt is mindenképpen fontos ezt a témát tudatosítani a hétköznapi életben is. Valamint nem elhanyagolható tény a magas halálozási ráta, főleg az anorexia nervosa esetében, ahol a halálozási arány a 7-8%-ot is eléri. Az evészavarok leggyakrabban a korakamasz-, kamasz- vagy fiatal felnőttkorban alakulnak ki, az anorexia és a bulimia például jellemzően 10-19 éves korban.

Ahogy ebből is látszik, az evészavarok spektruma egy nagyon összetett, bonyolult téma, ezért célszerű az egészet egy kontinuumként felfogni. A kontinuum szemlélet támogatói úgy gondolják, hogy a klinikai súlyosságú evészavar akkor alakul ki, ha az illető már nem csak foglalkozik a súlyával, a diétázással és az evéssel, hanem ennek a megszállottjává válik. Gyakorlatilag ez azt is jelenti, hogy az evészavarban szenvedő személyek étkezéssel kapcsolatos viselkedése egymáshoz viszonyítva csak gyakoriság és komolyság terén tér el egymástól, pszichológiai jellegüket tekintve nincsen különbség. A dimenzió egyik végén tehát az egészséges, normális emberek találhatók, középen a mérsékelten evészavaros személyek, a másik végén pedig a klinikai súlyosságú, extrém evési zavarokban szenvedők.

Felhasznált irodalom:

Currin, L., Schmidt, U., Treasure, J., & Jick, H. (2005). Time trends in eating disorder incidence.

Fairburn, C. G., & Brownell, K. D. (2002). Eating disorders and obesity: a comprehensive handbook., (Ed.2).

Hudson, J. I., Hiripi, E., Pope, H. G., & Kessler, R. C. (2007). The prevalence and correlates of eating disorders in the National Comorbidity Survey Replication. 

Jacobi, C., Hayward, C., de Zwaan, M., Kraemer, H. C., & Agras, W. S. (2004). Coming to terms with risk factors for eating disorders: application of risk terminology and suggestions for a general taxonomy. 

Micali, N. (2005). Childhood risk factors: Longitudinal continuities and eating disorders.

 Túry F. (2001). Anorexia – bulimia. Az evés zavarai