Az értelem nem azonos a produktivitással

Sokan úgy gondolnak az értelmes életre, mint egy sikeres, produktív és folyamatosan fejlődő életre. Mintha az értelem valami olyasmi lenne, amit ki kell érdemelnünk a teljesítményünkkel.

Ez a gondolat olyan mélyen áthatja a kultúránkat, hogy magától értetődőnek vesszük. Ha valaki dolgozik, alkot, fejlődik, célokat ér el, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy „jól van”. Ha viszont megtorpan, gyászol, beteg lesz, kiég vagy egyszerűen csak nem produktív, könnyen megjelenhet benne az érzés, hogy kevesebbet ér, vagy hogy az élete elveszítette az értelmét.

A kérdés talán nem az, hogy:

* Mire vagyok képes?

* Mit teljesítettem?

* Mennyire vagyok hatékony?

Hanem inkább az:

* Hogyan vagyok jelen a saját életemben?

* Milyen kapcsolatban állok önmagammal, a másik emberrel és a világgal?

* Mi szólít meg ebben a helyzetben?

* Mire válaszolok az életemmel?

Itt az értelem már nem célokból vagy eredményekből származik.

Az értelem a kapcsolódásból származik. Kapcsolódásból a világhoz, a másik emberhez, egy ügyhöz, egy feladathoz, egy szeretett személyhez, egy veszteséghez vagy akár egy elkerülhetetlen szenvedéshez.

Az ember nem elsősorban teljesítményre berendezkedett lény. Mindenekelőtt viszonyuló létező. Életünk jelentősége nem kizárólag abból fakad, hogy mit hozunk létre vagy milyen eredményeket érünk el, hanem abból is, hogy hogyan vagyunk jelen abban, ami éppen történik velünk.

Ebből a nézőpontból az értelem sem olyasmi, amit megtermelünk vagy előállítunk. Sokkal inkább olyasmi, ami a viszonyainkban mutatkozik meg.

Ezért fordulhat elő, hogy egy súlyosan beteg ember élete mélyen értelmes lehet, miközben társadalmi vonatkozásban nem produktív.

És fordítva: valaki lehet rendkívül sikeres, hatékony és elfoglalt, miközben belül ürességet él meg, és elveszíti a kapcsolatot azzal, ami igazán fontos számára.

Az értelem nem a funkcionálás mellékterméke.

Az értelem abból a módból születik, ahogyan jelen vagyunk a saját életünkben, és ahogyan viszonyulunk ahhoz, ami megszólít bennünket.

Éppen ezért az élet értelme nem tűnik el akkor sem, amikor a teljesítőképességünk csökken, amikor veszteség ér bennünket, vagy amikor olyan helyzetekkel találkozunk, amelyeket nem tudunk megváltoztatni.

Lehet, hogy ilyenkor nem az a kérdés, mit tudunk még létrehozni. Lehet, hogy a kérdés sokkal inkább az, hogyan tudunk jelen lenni, szeretni, kapcsolódni, elfogadni vagy helytállni abban, amit az élet éppen elénk tesz.

Talán az egyik legfontosabb félreértés éppen az, hogy az értelem keresését összekeverjük a siker, a hasznosság vagy a produktivitás keresésével.

Pedig az értelem nem jutalom a jól működésért.

Az értelem lehetőség. Olyan lehetőség, amely az emberi élet legkülönbözőbb helyzeteiben – az alkotásban, a találkozásban, a szeretetben, a veszteségben vagy akár a szenvedésben – egyaránt megszólíthat bennünket.