Az elhízás mint stigma

A 2017-es Obesity Update című OECD tanulmány szerint Magyarország a résztvevő országok között 3. helyen szerepel, míg az európai országok között itt a legmagasabb az elhízottak aránya. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hazánkban minden ötödik iskoláskorú gyerek túlsúlyos vagy elhízott.

A drasztikus számok jól tükrözik, hogy az egészségügyi probléma mellett egyfajta társadalmi hatással is számolnunk kell. Az elhízáshoz kapcsolódó szociális hatások közül most elsősorban a stigmatizáció folyamatát emelném ki.

A stigma, vagy más kifejezéssel „szégyenbélyeg”, egy kategória megnevezésére szolgáló „érzelmileg hangsúlyos címke”. Egy érzelmileg felfokozott attitűdöt és egy túláltalánosított (sokszor téves) nézetet foglal magába (Allport, 1977).  Az elhízás egyértelmű testi jelzéssel szolgál, vagyis a testi stigmák közé sorolható, emellett a legtöbben jellembeli hibákkal, például alacsony önkontrollal társítják, így jellembeli stigmának is felfogható (Lewis et al., 2011).

A témában végzett kutatások arról számolnak be, hogy az elhízás stigmája átható, több területet is érintő forma, mely explicit és implicit módon is megjelenik, és számos következménnyel bír az egyén életére (Lewis et al., 2011). Míg a nyugati kultúrák a vékonyságot az önfegyelemmel, az erénnyel és a morális értékekkel kapcsolják össze, addig az elhízottakat a társadalom általában lustának, kevésbé intelligensnek, motiválatlannak, egészségtelennek és falánknak tartja (Lewis et al., 2011), valamint úgy vélik, hogy az elhízott személyeknek alacsony az önkontrolljuk (De Brún et al., 2014) .

A lakosság általános negatív hozzáálláson túl a munkaadók sem szívesen alkalmaznak kövér személyeket. Például egy korábbi kutatás szerint az amerikai munkaadók 16% nem alkalmazna elhízott nőket  (Forgács, Túry, & Németh, 2009).

A túlsúlyos személyek negatív megkülönböztetésben részesülnek az oktatás, az egészségügy, a kormányhivatalok és a munkaerőpiac területén (De Brún et al., 2014; Lewis et al., 2011; Puhl & Brownell, 2006). Érdekes eredmény, hogy egy tanárok, ápolónők és szociális munkások körében végzett kutatás szerint a résztvevők több, mint ötöde gondolja úgy, hogy a kövér személyek érzékenyebbek, kevésbé tiszták, kevésbé sikeresek a munkában, eltérő a személyiségük és több családi problémájuk van, valamint ők felelősek a túlsúlyukért (Neumark-Sztainer, Story, & Harris, 1999). Tehát láthatjuk, hogy az elhízás stigmatizációja igen kiterjedt.
Ez a szociális egyetértés egyik fontos komponense a stigmának, hiszen ez tartja fenn „létjogosultságát”. Az elhízás stigmájának hatását tovább erősíti az a tény, hogy az elhízott személyek belsővé teszik a stigmát, így maga a stigmatizált csoport is reprodukálhatja a stigmát mások felé (De Brún et al., 2014).

Érdekes, hogy a túlsúly stigmája már a gyermekek körében is jelen van. A szülők és a tanárok egyaránt beszámoltak arról, hogy az elhízott gyerek felé elfogultan, negatív attitűddel és diszkriminációval fordulnak társaik. Ennek számtalan következménye lehet, például az interperszonális kapcsolatok kialakításának nehézsége, a gyermek erőszak és kapcsolati elnyomás áldozatává válhat, pszichés problémák, túlevés, szegényes testkép és tanulmányi problémák alakulhatnak ki nála (Latner, Rosewall, & Simmonds, 2007). Az elhízás stigmája érzelmileg terhelt terület, ezért az egyén szociális és lelki jóllétére is negatívan hat (Eisenberg, Neumark-Sztainer, & Story, 2003).

Összegezve tehát a fenti kutatásokból egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy az elhízás stigmatizciója jelen van a társadalomban. A stigma ebben az esetben is kirekesztő hatással bír, az elhízott személyek az outgroupba (a kívülálló csoportba) kerülnek. Ezt a folyamatot nem csak a „többség” megítélése közvetíti, hanem maguk az érintettek is ítélkeznek a túlsúlyosak felett. Az elhízottak stigmatizációja számos területen kifejti hatását, ami negatív közérzetet okozva akár tovább erősítheti az elhízás mechanizmusát (amennyiben pszichés okokra vezethető vissza), egyfajta öngerjesztő körként.

 Felhasznált irodalom:

Allport, G. W. (1977). Az előítélet (G. Csepeli, Trans.). Budapest: Gondolat Kiadó.

De Brún, A., McCarthy, M., McKenzie, K., & McGloin, A. (2014). Weight stigma and narrative resistance evident in online discussions of obesity. Appetite, 72(0), 73-81. doi: http:/ dx.doi org/10.1016/j.appet.2013.09.022

Eisenberg, M. E., Neumark-Sztainer, D., & Story, M. (2003). Association of weight-based teasing and emotional well-being among adolescents. Journal of Adolescent Health, 32(2), 121. doi: http:/ dx.doi org/10.1016/S1054-139X(02)00610-9

Forgács, A., Túry, F., & Németh, M. (2009). Dominanciaviszonyok és evészavarok, avagy a megevett hatalom. In A. Forgács (Ed.), Pszichoarcheológia (pp. 206-216). Budapest: Aula.

Lewis, S., Thomas, S. L., Blood, R. W., Castle, D. J., Hyde, J., & Komesaroff, P. A. (2011). How do obese individuals perceive and respond to the different types of obesity stigma that they encounter in their daily lives? A qualitative study. Social Science & Medicine, 73(9), 1349-1356. doi: http:/ dx.doi org/10.1016/j.socscimed.2011.08.021

Neumark-Sztainer, D., Story, M., & Harris, T. (1999). Beliefs and Attitudes about Obesity among Teachers and School Health Care Providers Working with Adolescents. Journal of Nutrition Education, 31(1), 3-9. doi: http: /dx.doi org/10.1016/S0022-3182(99)70378-X

Puhl, R. M., & Brownell, K. D. (2006). Confronting and coping with weight stigma: an investigation of overweight and obese adults. Obesity, 14, 1802-1815.