Amikor két szülői generáció összecsap

Olyan esetekre gondolok, amikor a felmenők presszionálják, egyenesen rosszallják felnőtt, szülővé vált gyermekeik nevelési módszereit, amelyek próbálnak eltérni attól, amit kaptak. Ebben az esetben a helytelenítés mögött gyakorta az áll, hogy a nagyszülők kritikának értékelik az új stílust, és egy ehhez hasonló mondat fogalmazódik meg bennük:

"Szóval, akkor én nem voltam jó anyuka/apuka neked?" Előfordulhat, hogy valóban el is hangzik ez a kérdés, akkor általában meghökkenve reagál a fiatal szülő:

"Dehogyisnem! Hogy jut ilyesmi az eszedbe?"  

"Akkor meg miért csinálod másképp?" Kérdezhet vissza a nagyszülő, a saját szemszögéből teljesen jogosan. Logikus a gondolkodása: "ha jó lett volna számára az, ahogyan én neveltem őt, akkor ő is ugyanígy csinálná." És csalódottan vonja le a végkövetkeztetést:  "Tehát végeredményben mégsem voltam megfelelő."

            És van még egy folyománya ennek: ha ugyanúgy végzi a gyermekgondozást a lányom/fiam,  ahogyan én tettem egykoron, akkor az idősebb generáció áldozatai nem voltak hiába valóak, a minta követése igazolja őt, akár az egész életét is! De ha a közvetlen leszármazott változtat, akkor ezzel az elődje szülői énképének épségét veszélyezteti.  

            Miközben gyakorlatilag csak arról van szó, hogy a "kezdő" szülő a saját elképzelése, szájíze szerint, egyéni koncepciója alapján még eredményesebben szeretné csinálni, és ehhez olyan jól jönne a támogatás, hiszen új utakat fedez fel, amelyben nincs tapasztalata, mintája.

            Végül ennek is hasonló okai lehetnek, ha valaki a származási családja szerinti embertípus helyett, ettől teljesen eltérő partnert választ magának. Ezzel akarva-akaratlanul is a minta követésének létrejötte elé komoly akadályokat gördít a fiatal, hiszen a "jövevény nem illik bele a családi képbe". Ezt látva komoly konfliktusok is kialakulhatnak, mert a családba való beilleszkedés folyamata csorbát szenved. Csakhogy ebben a helyzetben a rendszerszemlélet szerint nem az a feladata az ifjú párnak, hogy maximálisan megfeleljen a származási családok elvárásainak, hanem hogy önálló struktúrát létrehozva kiépítse a saját szabály- és szokásrendszerét, amely leginkább kettejüknek bizonyul alkalmasnak. Később világossá válik, hogy milyen mértékben valósult meg a mintakövetés, és a "kísérletező" esetleg megbánhatja, hogy letért az ismert útról. Vagy éppen ellenkezőleg: elégedetten veszi tudomásul, hogy a saját párkapcsolata, családja más, jobb, mint amiben ő élt.