Amikor a helytállás is teljesítmény – az év végi összegzések margójára

Év végén gyakran összegzünk, visszatekintünk arra, mi történt velünk az elmúlt 12 hónapban. És a közösségi médiában akár meg is oszthatjuk a mérföldköveinket, eredményeinket. Egyúttal megnézhetjük mások eredményeit, sikereit, lezárt és kipipált céljait is. Teljesen emberi, hogy ilyenkor körülnézünk, hogy az ismerőseink, barátaink vagy a rokonság mit ért el, hol tartanak. És óhatatlanul is összehasonlítjuk magunkat velük: előrébb tartanak? Én többet elértem?  Az összehasonlítás alapvető pszichológiai működés.

A gond ott kezdődik, amikor elfelejtjük, hogy nem ugyanarról a rajtvonalról indultunk, nem ugyanazt cipeljük magunkkal, mint a többiek. És, hogy nem ugyanabban a tempóban haladtunk, mint mások. Elfeledkezhetünk arról, hogy olyan erősségeink vannak, ami másoknak nincs – ezek könnyítik az életünk, vagy figyelmen kívül hagyhatunk olyan dolgokat, amelyek számunkra nehézséget jelentenek. Ezek megugrása kihívás nekünk, így a teljesítményünk nem is tud olyan lenni, mint akinek az adott dolog könnyedén teljesíthető.

Mások eredményeit használhatjuk inspirációként. Meríthetünk belőlük ötleteket, célokat, eszközöket, informálódhatunk arról is, hogy mi minden lehetséges, milyen irányok, utak léteznek még. Nem ítéletet mondunk magunk felett, hanem kíváncsian ránézünk: ebből mi az, ami nekem is fontos lehet, és mi az, ami nem az én utam?

Emellett vannak élethelyzetek, amikor nem az a kérdés, mit értünk el, hanem az, hogy végig tudtuk-e csinálni az évet. Amikor a „csak helytálltam” nem kevés, hanem egy óriási teljesítmény.

Ne másokhoz képest éljünk. Önmagunkhoz mérjük magunkat. Egy évvel ezelőtt hol tartottam és hol vagyok ma? Lehet, hogy ez a fejlődés nem látványos. Lehet, hogy nincs is róla poszt a neten. De attól még nagyon is valós.