Áldozat-e a gyerekvállalás?

A gyermekvállalás fordulópont az emberek életében. Életszakasz váltás, egy olyan új élethelyzet, amely alkalmazkodást és a megküzdési stratégiáink átlagon felüli mozgósítását igényli.

Valaki könnyebben, valaki nehezebben éli meg ezt az időszakot, még annak is lehet nagyon nehéz, aki egyébként már hosszú idő óta erre vár. Semmi szégyenkezni való nincs ezen. Hiszen az embernek már megvolt egy kialakult életmódja, hobbijai, programjai, amelyekről nehéz lenne lemondani. Bennem is sokszor felmerül a kétség, hogy vajon képes leszek-e majd félretenni saját magamat, a vágyaimat, a még megvalósulatlan álmaimat egy csöppség kedvéért. Nehéz kérdés, ha így nézem. És valószínűleg „nem” lenne a válasz, ha tisztán így értelmezném. De talán nem ennyire fekete vagy fehér a dolog.

Megszűnik a világ és csak a gyerek lesz? Nem hiszem. És nem is lenne egészséges, ha így lenne. Gyermekünk része lesz a mi világunknak. Beleilleszkedik, hozzá idomul. Nem kell feltétlenül lemondanunk a hobbinkról, szabadidős tevékenységeinkről, nyaralásról. Láttam például olyan táncos párokat, akik a versenyekre, táncos rendezvényekre is vitték magukkal totyogó csemetéjüket, aki szemmel láthatóan rendkívül jól érezte magát. Mindig volt, aki örömmel lefoglalta, így a szülőknek is jutott idejük a szórakozásra.

Tinédzserként azt mondtam, hogy majd akkor fogok szülni, ha már nem leszek olyan hiú. Most azt mondom, hogy félre kell tennem a saját önzőségemet, ha gyereket szeretnék. Van különbség. Biztos, hogy a testi változások is ijesztőek és ez teljesen érthető. De egy kis odafigyeléssel karban tudjuk tartani a testünket. (Persze ez inkább a nőket érinti.)  A kulcsmomentum szerintem az önzőség. Illetve a lemondás. Korábbi cikkemben már feszegettem az elköteleződési válság témáját és ezzel kapcsolatban a lemondás kérdését. Itt ugyanarról az elköteleződésről van szó. Elköteleződni egy új szerep, a szülői szerep mellett, és lemondani az egyik igényemről egy másikért - vagy legalábbis félretenni egy kis időre. Lemondani a függetlenségemről, arról, hogy bármikor bármit megtehetek. Így is megtehetek bármit, de már nagyobb felelősséggel tartozom. Magam mellett gondoskodnom kell egy kis lényről, gondozni, segíteni, támogatni őt, elindítani az élet rögös útján. Jó példával járni előtte.

Felelősség? – mindenképpen. Lemondás? Áldozat? – Valószínűleg igen. De csak akkor, ha így éljük meg. Egy számomra kedves személy szokta mondani, ha nyafogtam, hogy hideg van: „Csak úgy érzed.” És milyen igaza volt! Itt is erről van szó. Lemondás és áldozat, ha annak éljük meg. Mindenképpen változik az életünk, alkalmazkodnunk kell egy új családi felálláshoz és egy kis jövevény igényeihez.

De ne csak a lemondást, az áldozatokat lássuk a gyerekvállalásban! Ha ezt tesszük, boldogtalan szülők leszünk, és gyermekünkkel is csak azt fogjuk éreztetni, hogy teher a számunkra, mert nekünk mennyi mindenről le kell mondanunk miatta, és legyen nekünk hálás azért, hogy megszültük, hogy gondoskodunk róla. De ez nem így van! Az én saját döntésem, az én saját felelősségem az, hogy gyereket vállalok. Saját magam miatt teszem. Ezért nem várhatok hálát a gyerekemtől. Az én saját önző dolgom az, ha gyereket akarok, mert az nekem jó, hogy ő van. Ha jól csinálom, úgyis hálás lesz, de ez már egy másik téma…

Mi legyünk hálásak azért, hogy megadatott nekünk ez az élmény! A nehézségek helyett az örömökre koncentráljuk! Lássuk meg a pozitívumait, hogy mi mindennel gazdagodunk általa! Vegyük észre, mennyit fejlődik a személyiségünk miközben szülővé válunk!

Rajtunk múlik, hogy teher vagy áldás lesz-e a gyermek. Hiszem, hogy szeretettel, magunkra és egymásra való odafigyeléssel, elfogadással és megértéssel boldog családi életet alakíthatunk ki, ami nem gátja, hanem része önmagunk kiteljesítésének. Kell hozzá egy kis játék, egy kis humor, egy kis lazaság, sok kreativitás, hogy könnyedebben vegyük az akadályokat, és persze megfelelő kommunikáció egymás között. Higgyünk benne, hogy mindent meg tudunk oldani – mert lehetséges!