Akkor most léteznek-e véletlenek? A szinkronicitásról a terápiás kapcsolat tükrében - Első rész

Egy egyéni tanácsadással kapcsolatos ELTE-n hallgatott egyetemi kurzusom szupervíziós kérdése ez volt: Vajon miért küldte hozzám a Sors ezt az adott klienst? Vajon miért pont én és pont most tudok neki leginkább segíteni?

Gyakran tapasztaljuk a hétköznapi életben is, hogy az események összhangban, szinkronban vannak, szinte egyszerre, vagy időben nagyon kis különbséggel kapjuk meg ugyanazt az üzenetet különböző forrásokból. Mivel a szinkronicitás az életünk minden területét áthatja, így egy segítő kapcsolatban is megjelenik – a tapasztalatok szerint főleg akkor, ha azt valóban jól csináljuk (de erről majd később).

Csak hogy pontosan értsük, miről is van szó: Carl Gustav Jung éppen egy páciense aranyszínű egyiptomi szkarabeuszról szóló álombeszámolóját hallgatta, amikor a bogár Európában honos rokona koppant az ablaküvegen (Jung, 1973; idézi Combs és Holland, 1997). A páciens állapotában ekkor fordulópont következett be, az esemény fontos felismeréseket hozott számára. Jung mélyrehatóan foglalkozott szimbólumokkal, és az egyiptomi mitológiában a szkarabeusz az újjászületést jelképezi. A szinkronicitás fogalma is magától Jungtól származik, aki évtizedeken keresztül foglalkozott a jelenséggel.
Egy másik példa a szinkronicitásra: amikor Jung (1973, idézi Combs és Holland, 1997) a halszimbólum jelképes értelméről szóló munkáján dolgozott, két nap alatt feltűnően sokszor találkozott a hal szimbólummal. (És itt most nem arról a megszokott pszichológiai jelenségről van szó, hogy amikor figyelünk valamire, akkor azt előbb észrevesszük; pl. ha éhesek vagyunk, több pékséget látunk hazafelé menet.) Azokról a találkozásokról beszélünk, amikor az élmény során földbe gyökerezik a lábunk, és jelentést, üzenetet tulajdonítunk neki, mert úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a Világegyetemben.

A fentiekhez hasonló eseményeket mindannyiunk átéltünk már, a szinkronicitás egy tudati jelenség és az anyagi valóság összekapcsolódását, egy időben való megjelenését jelenti, melynek alapján bizony közvetlen kapcsolat állhat fenn az emberi tudat, valamint az anyagi világ között(!) (Combs és Holland, 1997), mely tapasztalat - bár a legújabb kutatásokkal teljesen összhangban van (de erről a cikk további részében írok) – mégis aláássa a mindennapi világban megszokott időrendbe, és az ok-okozat összefüggésbe vetett bizalmunkat - teljesen jogosan.
A neuropszichológus és tudatkutató professzor Combs és szerzőtársa, Holland irodalom professzor Szinkronicitás (1997) című könyvükben részletesen összefoglalták e területet hagyományon és tudományos megközelítéseken alapuló elméleteit.

Nincs új a nap alatt

„Az a gondolat, hogy a véletlennek szándékot tulajdonítsunk, vagy az abszurditás csúcsa, vagy a mélyértelműség legmélye - ez attól függ, mit értünk rajta.” írta Schopenhauer Az ember sorsában felfedezhető Tervszerűség című tanulmányában 1851-ben, akit Jung a szinkronicitás gondolatának igazi „atyjának" nevezett. A tanulmány az „okságilag egymással össze nem függő események egyidejűségét" tárgyalja, amit „véletlen"-nek nevezünk. Schopenhauer tanítása Leibniz filozófiáján alapszik, aki szerint a lélek „örökös eleven tükre a világegyetemnek". Az elgondolás az alkímiából ered, mely szerint a lélek magában őrzi a világegyetem kicsinyített képmását, a világ egységét kifejezve – erre manapság a hologram fogalmát használjuk, melyről később szintén részletesen írok.

A szinkronicitást először az osztrák biológus, Kammerer (1919, idézi Combs és Holland, 1997) kutatta a tudomány eszközeivel a múlt század elején, aki megfigyelte, hogy hasonló események hasonló eseményeket vonzanak. (Ezt sorozatok törvényének nevezte el, és működését egy különleges tehetetlenségi erőnek tudta be, amely vonzza a hasonló eseményeket.) Például a szerencsejátékosoknak egyszer nyerőszériájuk van (hullámhegy), máskor pedig rendre veszítenek (hullámvölgy), de Murphy törvénye is erre példa.
Erre a tanácsadási és terápiás folyamatot tekintve nagyon érdekes tapasztalat, hogy amikor jó passzban vagyunk, több kliens jön hozzánk, amikor pedig nem találjuk a helyünket, akkor érdekes módon a meglévők is megfogyatkoznak.

A cikk következő részében a szinkronicitás mai tudományos magyarázatával, az imával és meditációval való kapcsolatával, továbbá előidézésének lehetőségével is foglalkozom. Tartson velem, nagyon érdekes lesz! :)

A cikk első részében felhasznált irodalom:

Egyéni tanácsadás gyakorlat (2015). ELTE Tanácsadó szakpszichológus képzés.

Combs, A., Holland, M. (1997). Szinkronicitás. Egybeesések a tudomány és a legendák történetében. Édesvíz Kiadó, Budapest.

Közvetett hivatkozásként:

Jung, C. G. (1973). Synchronicity. An acausal connecting principle. CW, Vol. 8. N. J. Princeton Univ. Press, Princeton.

Schopenhauer, A. (1851). Sämtliche Werke, 8. kötet.

Kammerer, P. (1919). Das Gesetz der Serie. Versagts-Anstalt, Stuttgart und Berlin.

Írta:
Bogdán Brigitta
pszichológus M.A., coach
krízistanácsadó szakpszichológus