Valahogy nem találom a helyem... - a Quarter-life crisis avagy Kapunyitási Pánik jellemzői

Nem könnyű az iskolák végeztével kilépni a nagybetűs életbe. Hát még ha ezt egy kis kapunyitási pánik is megnehezíti…

Az angolul quarter-life crisis-nak nevezett jelenség sokkal gyakoribb, mint gondolnánk és elsősorban a huszas évek elején-közepén jellemző, de nem ritka az sem, ha a korai harmicas években jelentkezik.

Leginkább ahhoz az időponthoz köthető, amikor a) elkezdünk dolgozni és/vagy b) elköltözünk a szülőktől/kollégiumból és önálló életet kezdünk c) elkezdünk dolgozni (de jelentkezhet akkor is, ha pár éve már dolgozunk).

Hirtelen ki kell találni mit kezdjünk az életünkkel, önállóvá kell válni és fel kell nőni. Tényleg nem könnyű…

Ráadásul az a korábban várva-várt felnőtt élet okoz egy kis csalódást is.

„Most már erről fog szólni minden? Hogy 8-tól 5-ig (vagy fél 6-ig vagy még tovább…) egy irodában kell ülni? És különben sem tetszik ez a munka annyira…”

Hát ez az élet? – teheted fel a kérdést magadnak és nem is érted, hogy mi a baj, miért nem érzed jól magad a bőrödben. Csak azt érzed egész biztosan, hogy valami nem stimmel veled vagy a világgal…

Ha gyakran tapasztalod magadon az alábbiakat, akkor valószínű, hogy te is éppen a kapunyitási pániknak nevezett jelenségen esel át.

1.Nehéz elképzelni a jövőt

Valahogy nem tudod elképzelni, hogy milyen lesz az életed mondjuk egy fél év múlva vagy egy éve múlva..Nem beszélve az állásinterjúk egyik kedvenc kérdéséről, hogy öt év múlva hogyan látod magadat…

Az emberi természet alapvetően olyan, hogy szeretünk tervezgetni, szeretjük azt érezni, hogy tart valamerre az életünk. Jó esetben lelkesedéssel nézünk a jövőbe, elképzeljük, hogyan szeretnénk haladni a munkával, magánélettel, terveink, álmaink vannak.

Nem így kapunyitási pánik esetén. Akkor pont az ellenkezője történik: nehéz elképzelni, hogy mi értelme is van ennek az egésznek, hogy merre tart a jövőnk, hogy biztosan azt akarjuk-e csinálni, amit csinálunk. Nagyon rossz érzés és meglehetősen gyakori, mert a kapunyitási pánik egyik legfontosabb kísérőjelensége.

2.Olyan, mintha a közösségi oldalakon (látszólag) mindenkinek „bejött volna az élet” csak te lógsz ki valahogy..

A Facebookon és az Instagramon alapvetően jó nézelődni, nem? Régebben talán te is szeretted, posztolgattál, hosszászóltál az ismerősök bejegyzéseihez..De mostanában mintha nem tudnál anélkül felmenni oda, hogy azt lásd, mindenki másnak milyen jó, mennyi mindent elért már, milyen klassz élete, munkája, kapcsolata van…

Persze-persze, tudod te is, hogy ez csak amolyan művilág, azért mégis rossz ezt látni. Pedig nem akartál mást, csak egy kicsit kikapcsolódni, nézelődni, nem gondolkodni semmin.

Sajnos, a közösségi média nézegetése ilyenkor a lehető legrosszabb választás, hiszen csak megerősíti azt a bizonytalanságot, ami egyébként is benned van ebben a nehéz időszakban. Szóval ilyenkor ahelyett, hogy mások életét ’nézegeted’ magadra figyelj inkább és vedd észre, hogy szó sincs arról, hogy a te életed megrekedt volna, csak éppen adni kell magadnak egy kis időt, hogy belelendülj a nagybetűs életbe.

3. Néha úgy tűnik, mintha már elrontottad volna az egészet

Lehet, hogy már az iskola végéhez közeledve jelentkezik az érzés, hogy nem is azt kellett volna tanulnod, amit tanultál. Hogy nem is érdekel az egész. Vagy éppen akkor tör rád ez az érzés, amikor elkezdesz dolgozni.

Csakhogy már rászántál 3/5/több évet az életedből, pont most kezdj valami másba?

Pedig lehet, hogy nem is volt rossz a választásod és a munka sem olyan unalmas és lehangoló, mint amilyennek tűnik. Adj egy kis időt magadnak, hogy hozzászokj az új helyzethez. Ha pedig mésgem tudsz hozzászokni és valóban rájössz, hogy valami mást szeretnél, akkor sem késő változtatni!

4. Az az érzésed, hogy az idő ellened dolgozik..

Gyerekkorodban úgy gondoltad, hogy mire 25 éves leszel már……(szabadon behelyettesíthető, hogy mi mindened lesz és hogyan fogsz élni..). Akkoriban úgy gondoltad, hogy mindezeknek ebben a korban már egészen biztosan meg kell lenniük, hiszen már egy 30 éves is rémesen öreg:)

Aztán betöltöd a 25-öt, esetleg a 30-at vagy 32-t. És még sehol semmi azokból, amit valamikor elképzeltél. És olyan szörnyen öregnek érzed már magad, mintha már késő lenne, és kezd elfogni a pánik, hogy már lekéstél egy csomó mindenről.

NYUGI. Vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg. Lehet, hogy nem jött össze minden, amit korábban elképzeltél de hidd el, van még időd. És ez nem az évek vagy hónapok számától van/lesz még időd hanem attól, hogy felismered, hogy mostantól kézbe kell venned az életedet és ezt meg is teszed.

Attól lesz, hogy mostantól arra figyelsz, amit igazán szeretnél és nem vesztegetsz el több időt.

5. Továbbá motiválatlannak, lehangoltnak érzed magad, félsz attól, hogy semmi nem fog sikerülni, hogy (habár az iskola nem ment rosszul) a munkában nem tudsz majd helytállni és úgy összességében nem bízol magadban és nehezen tudod elképzelni, hogy lesz ez jobb is.

Pedig hidd el, hogy ez csak egy átmeneti időszak és el fog múlni! Csak légy türelmes magadhoz és egyszerre csak egy pici lépést tegyél, ne akarj rögtön mindent elérni, amit már ilyenkorra „kellene”. És ne az elért eredményeid alapján ítéld meg magad hanem vedd észre az apró sikereket, örömöket, a kicsi haladást is.

Tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű…De ha elhatározod, hogy egy kicsit másként fogsz tekinteni az életedre és nyitott vagy arra, hogy bizonyos dolgokat átgondolj és ha kell változtass, akkor az eredmény sem fog elmaradni!