Vajon mi van mások fejében? – A mentalizációs képesség fejlődése

Mivel az ember alapvetően társas lény, a világban való eligazodáshoz szükségünk van arra, hogy saját és mások elméjében is képesek legyünk olvasni. Jogosan vetődhet fel a kérdés: nem kell ehhez mentalistának vagy varázslónak lenni? Nem szükséges, hiszen megfelelő mentalizációs képesség birtokában mindannyian képesek vagyunk rá, és a folyamat teljesen automatikusan (is) zajlik. 

A mentalizáció folyamata során saját magunk és mások viselkedéséhez mentális állapotokat tulajdonítunk, aminek segítségével megértjük az adott cselekvést, magatartást, illetve képesek vagyunk a jövőre vonatkozóan feltételezéseket megfogalmazni, bejósolni azt. Tehát egy viselkedést látva feltételezzük, hogy a másik embernek milyen gondolatai, érzései lehetnek, és az adott cselekvést ezekkel magyarázzuk, illetve a jövőre vonatkozó elvárásainkat is ezekhez igazítjuk. Mire gondolunk például, ha látunk valakit, aki elővesz a táskájából egy üveg vizet?

1. Feltételezhetjük, hogy szomjas és inni fog.
2. De persze az is lehetséges, hogy a nagy hőségben annyira melege van, hogy a fejét szeretné bevizezni.
3. Vagy az imént vitte le a szemetet, így egy gyors kézmosásra készül.

Bár a szakirodalomban gyakran használják szinonimaként a mentalizáció, a naiv pszichológia, az elmeolvasás, az elmeteória és a tudatelmélet kifejezéseket, középpontjában mindnek ugyanaz a viselkedést megmagyarázó funkciója áll.

Mikor válunk képessé az elmeolvasásra?

Talán nem is gondolnánk, de már igen fiatalon, 14-15 hónapos korunkban is vannak feltételezéseink arról, hogy mások vajon mit gondolhatnak, milyen tudásuk lehet – erről Onishi és Baillargeon számolt be egy 2015-ös publikációjukban. Kutatásukban egy játékot rejtettek el két doboz (sárga és zöld) közül egybe úgy, hogy a játék helyét illetően a csecsemőnek és a felnőttnek is pontos tudása volt. A felnőtt azonban volt, hogy jó helyen, de volt, hogy rossz helyen kereste azt a játékot – természetesen szándékosan, így vizsgálva, hogy a csecsemő vajon meglepődik-e. A kutatók azt feltételezték, hogy amikor a felnőtt és a gyermek is tudja, hogy a zöld dobozban van elrejtve a játék, akkor a csecsemő azt várja majd a felnőttől, hogy a zöld dobozban keresi azt, és ha ennek ellenére a felnőtt mégis a sárgában keresi, akkor a csecsemő nézési ideje lényegesen megnövekszik majd. (Természetesen a feltételezés ugyanaz maradt akkor is, ha a zöld helyett a sárga dobozban rejtették el a játékot.)

Kutatási eredményeik szerint a csecsemők azt várták, hogy a felnőtt abban a dobozban fogja keresni a játékot, ahol az valóban rejtőzött, és ha ez mégsem így történt, akkor meglepődtek, megzavarodtak. Tehát már a 15 hónapos csecsemők is rendelkeznek egyfajta – kezdetleges és implicit formájú – tudatelmélettel: felismerik, hogy mások a hiedelmeik vagy tudásuk alapján cselekszenek, és ezen mentális reprezentációik lehetnek a valóságnak megfelelők vagy hibásak is. A képesség a serdülőkorban is folyamatosan finomodik, majd felnőtt korunkra válik igazán éretté.

Az, hogy egy másik személy feltételezései az aktuális valóságon alapszanak (az előző példánál maradva: tudja a gyermek és a másik személy is, hogy a játék a sárga dobozban van), tulajdonképpen magától értetődő számunkra gyermekként, a téves vélekedések azonban (az előző példánál maradva: tudja a gyermek és a másik személy is, hogy a játék a sárga dobozban van, a másik személy mégis a zöldben keresi) csak akkor érthetők meg, ha valamilyen mentális reprezentációnk van arról, hogy mi lehet a másik ember fejében. A hamis vagy téves vélekedéseket körülbelül 3-4 éves korunkra vagyunk képesek megérteni. Aztán 6 éves korunk körül már azt is értjük, hogy egy személynek gondolatai vannak egy másik személy gondolatairól. Körülbelül 8 éves korunkban már a viccet (nem tartjuk hazugságnak), az iróniát és a metaforát is értjük, tehát képesek vagyunk arra, hogy ne mindent szó szerint értelmezzünk. 9-11 éves korunkra már tudjuk, hogy társas helyzetben, bizonyos véletlenül történt elszólások, rossz érzést kelthetnek másokban (ez az ún. faux pas).

Ezekszerint mindenkinél ugyanolyan fejlett a mentalizációs képesség?

A szakirodalom eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy nem. Hiába fontos képességünk, a mentalizáció fejlettsége nem magától értetődő és garantált. Sokkal inkább potenciálként tekinthetünk rá, aminek beteljesítésében sok meghatározó tényező van. Számottevő bizonyíték van arra például, hogy az elsődleges gondozó (általában az anya, de az apa, másik családtag vagy egyéb nevelő is lehet) mentalizációs képessége előrevetíti a gyermek kötődési képességét. Gyermekként ugyanis a gondozónkra vagyunk utalva: valahogyan (például sírással, kéznyújtással, majd idővel szavakkal is) kifejezzük a legfőbb bizalmasunk számára, hogy mire van szükségünk, majd az ő feladata az, hogy ezt képes legyen lefordítani, és számunkra megfelelően reagálni. Amennyiben a gondozó nem képes az érett mentalizációra, úgy nem tudja megadni azt, amire a gyermeknek szüksége van – ez a korai kötődési minta aztán meghatározó lesz abban, hogy a személy hogyan kapcsolódik másokhoz gyermekként és felnőttként.

Bár a kora gyermekkori tapasztalatok kétségtelenül meghatározóak, a mentalizációs képesség bármikor fejleszthető az életünk során. Egy lehetőség például a mentalizáció alapú terápia (MBT; mentalization-based therapy), aminek segítségével könnyebbé válhat saját és mások gondolatainak, érzéseinek felismerése és megértése, illetve annak megtanulása, hogy ezek hogyan befolyásolják saját és mások viselkedését.

Felhasznált irodalom:
Fonagy, P., & Allison, E. (2014). The role of mentalizing and epistemic trust in the therapeutic relationship. Psychotherapy, 51(3), 372–380. DOI: 10.1037/a0036505.
Gál, Z. (2015). A tudatelmélet életkori változásainak és szerepének áttekintése óvodáskortól fiatal felnőttkorig. Iskolakultúra, 25(2015/5-6.), 59–73. DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.5–6.59.
INDIT Közalapítvány. (2018. január 23.). MBT Ambulancia: Mentalizáció alapú terápia (MBT). Indit.hu. Link
Onishi, K. H., & Baillargeon, R. (2005). Do 15-month-old infants understand false beliefs?. Science, 308(5719), 255–258. DOI: 10.1126/science.1107621.