Akkor mi is az az ünnep?
- Szokás ? Hagyomány ?
- Cicoma?
- Kivagyiság kiélése?
- Gazdagságom fitogtatására való nap?
- Szegénységem szégyellésének napja?
- Hiúságom napja?
- Vagy megélt magányom napja?
- Vagy valami egészen más?
Az ünnep az ÉNÜNK tisztasági fürdője.
Amikor lesikálom magamról az önzést, a nemtörődömséget, a „fütyülök rá” magatartást, a „nem érdekel” - meggondolatlanságát.
Lesikálom magamról a szeretetlenséget!
Az ünnep mindenkinek, mindenkor egyformán adatik meg !!
Az ünnep mindenkinek, mindenkor egyformán adatik meg ??
Ha ez igaz, akkor miért van annyi magányos ember?
…..
(erről egy korábbi blog bejegyzésben már szóltam)
Közeledik Karácsony. Egyik legszebb, legszentebb ünnepünk. Amikor ünnepel csaknem az egész világ. Várakozik… és ünnepel…!
Várakozik ? És ünnepel ?
Egyáltalán, tud még a ma embere várakozni? Tud még a ma embere ünnepelni? Van még szüksége az ünnepekre?
Reméljük és hisszük, hogy van. Kellene hogy legyen !
Hiszen nagyon megváltozott és eldurvult a világ. Benne Magyarország is szeretethiányos lett. Lassan kifogy az emberekből az áldozat- és harckészség a jó iránt… Sőt, lassan kiapadni látszik a boldogság és igazság utáni vágy, elapadni látszik minden érzelem.
Futunk, rohanunk, mert követni akarjuk a világ embertelenné vált rohanását. Tény, hogy ebben a rohanásban igen messzire eljutott az ember: az atomjaira bontott világig, CD-k, DVD-k világáig. A ma embere komputerizált mindent - lassan az életét is -, parabola antennával lakásába hozza az egész világot, gombnyomással távirányít, eljut távoli fölrészekre, eljut más bolygókra is. De nem jut el a másik emberig, nem jut el Betlehemig…és nem jut el a lélek ünnepéig!
Pedig nagyon nagy szükségünk van az ünnepekre!
Hiszen oly sok a hétköznap az életünkben, s oly kevés az Ünnep ! Lassan egész életünk, gondolkodásunk, érzéseink hétköznapivá kezdenek válni… Szürkévé, elnyűtté és unottá…
Nagyon kell az ünnep, mert:
Az ünnep táplálja, erősíti a lelket, erőt és reményt nyújt, hogy átvészeljük a hétköznapok szenvedéseit, nehézségeit.
- Az ünnep erőforrás, fölfrissülés, a szív legfőbb gazdagsága.
- Az ünnep a történelem kicsiny, de fontos része.
- Az ünnep a lélek ünnepe, a lélek belső feldíszítése!
„Az ünnep a lélek megfürdetése, az ember kimosdatása a rárakódott szennytől” – írja Csorba Győző.
- Az ünnep érzést és gondolatokat kér – nem is akármilyet! Nem hétköznapit… és nem elszürkültet !
- Az ünnepet nem a naptár hozza el, az ünnep belül történik, és belül születik. Nem az jön el hozzánk, hanem mi megyünk az ünnepre! Ha belül nincs ünnep, minden külsőség csak hazugság és képmutatás!
Minél szürkébbek és nehezebbek a hétköznapjaink, annál nagyobb szükségünk van az ünneplés, a rácsodálkozás, a kellemes meglepetések pillanatára.
Az ünnep az legyen kicsit más, mint a többi nap!
Az ünnep nem azt jelenti, hogy nem kell menni dolgozni! (Azt is). Ennél sokkal több!
Öltöztessük ünneplőbe a lelkünket!
Vegyük fel a legszebb ruhánkat!
Tegyük fel az asztalunkra a legszebb terítéket, a legfinomabb falatokat. Mert igenis, az ünnepi étkezés is igen fontos, amikor együtt a család, ahol megoszthatják egymás örömét-bánatát.
Az ünneptől a kapkodás, rohanás tartalmilag is és formailag is idegen. És mi mégis ezt tesszük. Pedig az ünnep egyik lényege éppen az lenne, hogy királyi nyugalommal bánik az idővel. De ki ismeri ma már ezt a királyi nyugalmat ?
A ma embere inkább olyanná szeretne lenni, mint az autója, mely száguld…
De hová ??
Miért ??
Miért van az ünnepi csend helyett „ünnepi neurózis”…??
Miért van már „ünnepi baleseti statisztika”…??
Ez a statisztika sajnos azt mutatja, hogy az egyre megterhelő napi felelősségből átlépünk az ünnepi felelőtlenségbe… És ez már menekülés-jelleget és színt mutat.
Menekül a ma embere az ünneptől!
Miért?
Miért fél tőle?
Mert belülről magányos?
Mert „nem stimmel valami” …?
….. ???? ….
Sajnos, mint oly sok minden, az ünnep is devalválódik! (Akár az adott szó értéke, akár a szeretet, akár a szerelem értéke…)
A ma emberének az ünnepe már nem ünnepélyes !
Még ha „kikapcsolódik”, akkor sem…
Pedig nem „kikapcsolódni”, hanem „bekapcsolódnia” kellene…
Az ünnep misztériumába kellene bekapcsolódnia!
De sokan, sokszor azt sem tudják, hogy mi az ünnep igazi lényege, mert elfedi a látszat külcsín…
Rohanunk, szaladunk, állandóan úton vagyunk. Karácsony előtt fokozottabban, mint máskor. Fizikai rohanásban és lelki futásban lihegünk, hogy bírjuk ötlettel, leleményességgel, figyelmességgel, (esetleg túl-licitálással..!!) stb. az ajándékozást. Az ünnep előtti hangulatban már-már csak a futás lett a lényeg, s nem a megérkezés. Lassan már azt sem tudjuk hogy hová is akarunk, hová is kellene megérkeznünk. Eljutunk a fenyőfáig, az ajándék csomagolásig, az ünnepi asztalig, de nem jutunk el egymásig, nem jutunk el Betlehemig. Pedig ebben a rohanásban meg kellene állnunk, s elgondolkodnunk rohanásunk érteméről, az ünnep jelentőségéről. Ehhez pedig CSEND - re van szükség. Egy kis MAGÁNY-ra…
Csendre, amikor kicsit lelassul az élet, kicsit megállunk, és amikor minden üzlet zárva tart, amikor valóban CSEND van. Csend van kívül és belül. Amikor elhihetjük, hogy velünk van az Isten. Figyel ránk, és mi magunk is figyelünk Rá. Ahhoz hogy eddig eljuthassunk, próbáljuk meg Karácsonykor kirekeszteni, vagy legalábbis tompítani a világ zaját, hogy jobban megértsük az Isten szavát. Ebben az egyre zajosabbá és acsarkodóbbá vált világban mindannyiunknak nagy szüksége van a Belső Csendre. Amikor jobban tudunk figyelni befelé, jobban tudunk figyelni egymásra. Nem öncélúan kapott helyet életünkben a Csend. Ne engedjük meg magunknak azt a veszedelmet, hogy a kigyúlt fények mellett, a káprázatos ragyogások miatt nem vesszük észre a lényeget!
Higgyük el, karácsony értéke és „mértéke” nem attól függ és nem azzal mérhető, hogy hány tonna halat, pulykát, beiglit fogyasztunk el, hány tonna szemetet kell eltakarítani a fenyőfák bontása után, és nem azzal, hogy hány tízezer forintos ajándékot adunk vagy kapunk. Karácsony lényege nem a bevásárlás és fogyasztás ünnepe (sokszor a valóság pedig ezt kezdi láttatni…), és nem is a „legyünk-már túl-rajta” ünnep, nem a letudás ünnepe… Ne legyen az ! Sajnos, egyre többször halljuk ezt.
Ez nagyon szomorú, mert ez az attitűd gyakran a belső üresség, tartalom nélküliség és szeretet hiány, fájdalmas magány jele és tünete.
Talán emiatt, talán más miatt, sokan „kimaradnak” karácsony szent misztériumából. Félő, hogy egyre többen!
Vagy mert egyedül vannak, mert magányosak, vagy mert nem keresi fel őket senki, vagy mert ők sem keresnek fel senkit, vagy mert nem tudnak ajándékot venni, mert nincs miből, és nem tudják, hogy nemcsak pénzen vett ajándék létezik, vagy mert nem is akarják megünnepelni e szent napot, mert…
És nagyon sokféle indok és ok lehet e mögött a „mert” mögött….Mert megcsömörlöttek valamitől, mert elfásultak, mert megfáradtak, mert nem hisznek, mert nem tudnak hinni, mert csalódtak, mert megelégszenek a rohanással, a félúttal, és ők így sohasem jutnak el Betlehemig…
Folytatása a következő blog-bejegyzésben, melyet ezen a linken érhetsz el.
A blogbejegyzést Dr. Gőgh Edit pszichiáter küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!
A blogbejegyzést Dr. Gőgh Edit (Pszichológus) küldte be. Kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!
Kiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Komment írása