A tökéletes pillanat nem létezik

Majd ha nyugisabb lesz a munka.

Majd ha több önbizalmam lesz.

Majd ha ennek is utána néztem.

Majd ha készen állok.

Sokszor nem is vesszük észre, de az életünk fontos döntéseit nem meghozzuk, hanem elhalasztjuk. És közben elhisszük, hogy nem halogatunk, csak „még nem jött el az ideje”.

De mi van, ha a tökéletes pillanat nem létezik?

Nem lustaság ez, hanem perfekcionizmus

A halogatás mögött gyakran nem motivációhiány áll, hanem szorongás. És a szorongás mögött nagyon sokszor perfekcionizmust találunk.

A perfekcionizmus nem egyszerűen azt jelenti, hogy magasak az elvárásaid. Természetesen ez is benne van, de emellett ott van egy nagy adag kockázatkerülés is: a hibázás súlyosan veszélyeztetheti az önértékelésedet.

A kutatások különbséget tesznek adaptív és maladaptív perfekcionizmus között.

• Az adaptív perfekcionizmus inspirál, szervez, motivál.

• A maladaptív perfekcionizmus viszont az önértékelést köti a teljesítményhez: ha nem sikerül tökéletesen, az rólam mond ítéletet.

És innen már érthető, miért vársz a „megfelelő pillanatra”.

A tökéletes kezdés illúziója

Sokan úgy gondolják, hogy majd akkor vágnak bele, amikor már kívül-belül mindent előkészítettek. Ezzel szemben a pszichológiai valóság inkább az, hogy a kompetenciaélmény gyakran a cselekvés után jön létre, nem előtte. Így alakul ki a paradoxon: Azt várod, hogy a cselekvés előtti magabiztosság majd biztonságot ad.De a magabiztosság legtöbbször a cselekvés következménye.

Amikor a tökéletes pillanatra vársz, valójában kontrollt próbálsz teremteni egy bizonytalan helyzetben. Csakhogy az élet legtöbb fontos döntése, lépése bizonytalan.

Mi történik valójában, amikor halogatsz?

A perfekcionista halogatás mögött gyakran ez a belső dinamika zajlik:

1. Fontos számodra a dolog.

2. Magas elvárásaid vannak önmagad felé.

3. Megjelenik a hibázástól való félelem.

4. A szorongás csökkentésére elhalasztod a kezdést.

5. Rövid távon megkönnyebbülsz.

6. Hosszú távon nő az önkritika.

És ezzel egy ördögi kör alakul ki.

Különösen érintettek ebben azok a tehetséges, nagy potenciállal rendelkező fiatal felnőttek, akik megszokták, hogy „jól teljesítenek”. Mert náluk a tét nem csak az adott feladat, hanem az identitás is, amelyet sokszor a korábbi jó teljesítményre építettek. A hibázás ilyenkor egy veszélyes fenyegetés. A perfekcionizmus egyfajta önvédelmi rendszerként lép fel, megvédi az énképet akár annak az árán is, hogy visszatart az előrehaladástól. 

Hogyan kezdj akkor hozzá?

Az nem megoldás, ha azt mondom ne félj, nem lesz semmi baj. Sokkal hasznosabb az átkerezés, a kezdés és a hibázás újradefiniálása. 

Nem kell a maximumot először megugrani, elsőre jó lesz az “elég jó”, ami már működik számodra. 

A lépés, döntés vagy cselekvés egy tapasztalatgyűjtés, tekints rá kísérletként akár. Nem az a kérdés, hogy félsz-e kockázatot vállalni, ami minden kísérlet velejárója, hanem az, hogy hajlandó vagy-e egy pici bizonytalanságot eltűrni. 

A legtöbb ember, akit ma sikeresnek látsz vagy olyannak, aki már “készen van”, nem úgy kezdte, hogy nem félt semmitől. Egyszerűen nem várta meg, amíg minden bizonytalansága szertefoszlik, mert akkor lehet, hogy még most is egy helyben toporogna. 

A tökéletes kezdés egy illúzió, amit a perfekcionizmus vetít eléd. Az ideális jövő lehet, hogy nem létezik, de az elég jó jelen sokkal többet adhat, mint bármilyen ábránd.