A test az érzelmek tükre?

Az érzelmek felismerése a mindennapi életünk fontos része. Detektáljuk magunkat és a társainkat, így tájékozódunk a világ történéseiről. Ha például veszély van, akkor érezhetünk ijedtséget, azonban amikor elmúlik a baj, nyugalom áraszt el minket.

Az érzelmek hatására testi érzeteket is átélünk, és ugyanez igaz fordítva is: a test reakciói hatnak a kognitív szintre. Ezen a kölcsönösségen alapulnak a jól ismert „Hahota klubok” is, ahol a nevetésen keresztül (az arc- és hasizmok bevonásával, különböző hormonok felszabadításával) jutnak el a résztvevők a felszabadult, örömteli állapotig.

Az érzelmek hatékony felismerésének tehát van egy evolúciós előnye is, hiszen ha látjuk a másik arcán a pánikot, akkor a mi szervezetünk is mozgósítja a tartalékait, és felkészül a menekülésre. Emellett a társas kapcsolatainkra és a személyes önértékelésünkre is hatással van, hogy mennyire tudunk kapcsolódni az érzéseinkhez.

Paul Ekman hat alapérzelmet határozott meg, melyeket a szociodemográfiai tényezőktől (nem, életkor, lakóhely, stb.) függetlenül egyformán azonosítják az emberek. Ezek az öröm, a harag, a szomorúság, a félelem, a meglepettség, és az undor. Az alapérzelmek felismerése az átlagember számára nem okoz gondot, azonban az összetettebb érzelmek (pl. elégedettség, csalódottság) már nehezebben különíthetők el egymástól.

Egy kutatás azonban arra az érdekességre is rámutatott, hogy nem csak az érzelmek összetettsége nehezíti a helyzetet, hanem az extrém szélsőséges érzelmek megkülönböztetése is gondot okoz. Legalábbis a mimika alapján.

A kutatásban teniszjátékosok arcáról készült felvételeket mutattak az alanyoknak. A feladatuk az volt, hogy megítéljék, melyik kép készült a győzelmi pillanatban, és melyik örökítette meg a veszteséget. Tehát a szélsőségesen pozitív örömmámor és a negatív veszteség-élményhez tartozó arckifejezést kellett felismerniük.
A kutatásban részt vett két további csoport is. Az egyik csoportban csak a testbeszédet, a másikban az egész alakos fotót láthatták a résztvevők.

Meglepő módon az a csoport, amely kizárólag a játékos arcát láthatta, nem tudta beazonosítani az érzelmeket. A vizsgálat tanulsága tehát, hogy akármennyire tudatosan figyeljük az arckifejezéseket, sokszor ez a környezet és a testbeszéd ismerete nélkül nem elegendő az érzelmek pontos beazonosításához.

Számomra ez is azt mutatja, hogy az érzelmi világunk mennyire lenyűgöző és bonyolult, melyet valóban érdemes megélni. :)