A nők emancipálódása számos változást hozott, többek között a felsőfokú végzettséget szerzők és a vezetői pozíciót betöltők nemi arányában is. Az egész euroatlanti kultúrára jellemző, hogy több a diplomát szerző nő, mint férfi. Az összes felsőoktatási szakot tekintve kb. 60%, de ma már (a magas presztízsű szakok között leginkább férfiasnak tartott) mérnöki, természettudományos szakok esetében is legalább 30-40% körüli a női arány. Nem változott ugyanakkor ilyen nagy mértékben minden, a nemi sztereotípiákkal, értékekkel, elvárásokkal kapcsolatban. Gondolhatunk itt saját magunkkal szembeni elvárásainkra, mikor, hogyan tudjuk megélni, hogy férfiak/nők vagyunk, illetve a mindenkori párunkkal szembeni elvárásainkra. Elvárásaink ugyanis mindig vannak, akár bevalljuk, akár nem (különbség abban lehet, hogy hogyan viseljük, mit érzünk/gondolunk/teszünk, ha ezek nem teljesülnek). Egy, a közbeszédben, közgondolkodásban továbbra is meglévő gondolat, álláspont, hogy „legyen a férfi az okosabb”. Az „okosabb” kifejezés itt értődik minden lehetséges változatban, jelentésárnyalatban: legyen magasabb végzettsége, „szeresse a tudományt”, legyen magasabb beosztása, keressen több pénzt, döntsön ő a fontos kérdésekben, szóval kinek mi. Sok férfi a „én nagyon racionális vagyok” szerepben tetszeleg mind saját maga, mind a környezete előtt (mellesleg tapasztalatom szerint ez semmi nem mond arról, hogy ténylegesen mennyire racionálisak). Ilyet nők nagyon ritkán tesznek.
A közös ezekben az elvárásokban, hogy a férfit a nő fölé helyezik (nem véletlenül van ebben szexuális áthallás, sok érv szól amellett, hogy bizonyos mértékig a természetünkbe van ilyen kép kódolva). Erre – úgy tűnik - mind a férfiaknak, mind a nőknek igényük van. Férfiak tudnak hosszan szenvedni egy házasságban párjuk sikerétől, magasabb beosztásától, műveltségétől, sőt, szellemességétől. Már ismerkedéskor is, az okos, humoros nőt a férfiak kevésbé gondolják megközelíthetőnek. Ugyanakkor megvan ennek a keresletnek a kínálati oldala is, nők is megfogalmazzák gyakran a fenti elvárások másik oldalát: „Nem tudok felnézni olyan férfira, akinél okosabb vagyok”, „A férjem igenis keressen több pénzt, mint én”.
Éljünk most a feltételezéssel, hogy nehezebb manapság fiatal nőként párt találni, mint régen. Ennek kézenfekvő magyarázata tehát, hogy valóban kevesebb fiatal férfi van, akivel ez a fajta reláció kihozható. A „sehol egy normális pasi” mondat mögött - úgy tűnik - számszerűsíthető tapasztalat, tények állnak: tényleg kevesebb a „normális” pasi, ugyanis a normális pasi „nem lehet” alacsonyabb végzettségű (mint ahogy alacsonyabb sem). Valójában - persze - lehet, de egyértelmű, melyik helyzet a gördülékenyebb.
Nem akarom azt állítani, hogy a felsőoktatásban, és az élet más területein bekövetkezett, nemi esélyegyenlőségnek kedvező változások összességében nehezítenék az életünket (sem társadalmi, sem egyéni szinten), hanem csak egy összefüggést mutattam be. Természetesen az is igaz, hogy ez az összefüggés általános jellegű, azaz egyéni szinten nem törvényszerűség. Egy kapcsolatnak millió rétege van, a kapcsolat minősége millió szempont függvénye, amik közül a fentebb bemutatott ösztönös-tradícionális igény csak az egyik.
Komment írása