Tényleg le akarsz fogyni?!

Korábbi cikkeimben körbe jártam már néhány különböző szempont mentén a túlsúly és a fogyókúrák pszichológiáját. Ha ezeket össze akarnám tömören foglalni egy mondatban, akkor azt mondhatom, hogy a túlsúly és a fogyókúrák is sok ember életét megkeserítik és hiába szeretnének megküzdeni problémájukkal kezdeti sikerek után, sokan visszaesnek. A mai cikkben szeretném egyrészt összefoglalni ezek hátterét, másrészt néhány fontos gondolatot megosztani, amiket érdemes ezekkel a problémákkal küzdve szem előtt tartani.

Ahhoz, hogy a túlsúllyal kapcsolatban lássuk a teljes képet nézzünk a dolgok mélyére: a túlsúly legtöbbször nem maga a probléma gyökere, hanem csak egy tünet. Már korábban is ecseteltem, hogy a túlsúly nem egynapi vagy heti evési és mozgási szokások összességét tükrözi, mert attól senki nem lesz túlsúlyos, hogy van egy lazsálós napja vagy hétvégéje, amikor csak filmet, vagy sorozatot nézve a kanapén punnyad és közben magáévá teszi a McDonald's fél vagy teljes kínálatát. Ez azonkívül, hogy esetleg egy kiadós hasfájást eredményez, egyedül önmagában még nem lenne képes túlsúly problémákat generálni, helyette a mögötte húzódó szokások háza táján érdemes keresgélni.

A szokások olyan automatikus viselkedéses válaszok, melyeket bizonyos kiváltó ingerekre való reakcióként újra és újra nagyon hasonló módon végzünk el (pl. munkába menet elmegyek a pékség mellett, finom, frissen sült péksüti illat árad, ami megcsiklandozza az orrom, hát bemegyek, veszek valami finomat és rávetem magam). A szokások „meghonosításához” szükséges többszöri ismétlése az adott szituációnak, illetve az abban elvégzett viselkedéses válasznak (ha ez a pékség útba esik és munkába menet vagy jövet mindennap elmegyünk mellette, s mindig pont akkor sütik a finomságokat, s így mindig megkívánjuk és bemegyünk venni valami finomat, akkor egy idő után, ha változtatnak a pékségben a munkarenden és már nem akkor sütik a péksütit, így nem árad a frissen sült sütemény illata, amikor mi elhaladunk mellette, de az útunk arra visz és addigra már bevésődött a szokás, így már akkor is vágyunk rá, maximum bosszankodunk, hogy most nem olyan friss a túrós batyu, mint előtte).  Miután ez megtörténik, már majdhogynem tudatos irányítás nélkül képesek vagyunk végig játszani az adott viselkedésmintázatot az ahhoz tartozó inger észlelése után. Ez a fokú automatizmus egyrészt nagyon előnyös az ember számára, ezért is alakult ki az evolúció folyamán, mert így nem kell a nagyon hasonló szituációkban újra és újra kitalálnunk, hogy mit csináljunk, vagyis költséghatékonnyá teszi a működést, nem igényel extra agyi kapacitást (gondoljunk csak arra, hogy amikor először vezetni tanulunk mennyire le tudunk fáradni egy-egy gyakorló óra alatt is, mert nagyon új a dolog és minden apró mozdulatra nagyon kell koncentrálni, ha azonban megszerezzük a jogosítványt és onnantól rendszeresen vezetünk, akkor kezd automatikussá válni a műveletsor és már nem igényli minden egyes idegszálát az embernek, mint az elején).

Az evés és a mozgás olyan mindennapos tevékenységek, amikhez kapcsolódóan mindenki kialakítja a saját maga szokásait, és ezek egészségtelen, mértéktelen volta könnyedén elhízáshoz vezethetnek. Ezért fogyókúra esetén ezeket érdemes megfigyelni, tudatosítani és utána tudatosan formálni, annak irányába, hogy az a fogyókúrával összhangban legyen, s itt most nem csak az ételek milyenségére és mennyiségére gondolok. Bár ezek is elengedhetetlenek a sikerhez, de arra sokan nem is gondolnak, hogy az ételek elfogyasztásának módja is fontos tényező. Sokaknál előfordul, hogy tv-, videónézés, social media bambulás vagy számítógépes játék mellett, netán futva két teendő között fogyasztják el az ebédjüket, vacsorájukat. Ilyenkor nagy szerepet játszik az evés automatizmusa, s egyáltalán nem figyelnek magára az evésre, csak az egyéb tevékenységekre, amiket közben végeznek. Ezzel az a probléma, hogy esélyt sem adnak maguknak arra, hogy kiélvezzék az elfogyasztott ételt, illetve a mennyiségeket is sokkal nehezebb belőni, mivel sokkal kevésbé érzik így a jóllakottságot, annak ellenére, hogy lehet ez a folyamat közben már rég megtörtént, csak nem vették észre. Így fogyókúra esetén, de egyébként is mindenkinek azt tanácsolom, hogy az evésnek adjuk meg a módját, tiszteljük meg magunkat és a testünket annyival, hogy az evés során az evésé legyen a főszerep, így testünk jelzéseit és szükségleteit is sokkal könnyebben tudjuk észrevenni, beleértve azt is, ha már jóllaktunk.

A szokások eredetét tekintve nagy jelentősége van a családunknak, a szüleinknek, vagyis, hogy gyerekként milyen példákat láttunk tőlük, illetve milyen értékrendet vettünk át tőlük. A szülők evési szokásai, illetve az evéshez és a testükhöz való viszonyulásuk mintaként szolgál a gyermekeknek: a gyerekkor ízei felnőttként is kedvesek maradnak a felnövekedett gyermek számára, csak hát az a kérdés, hogy mely ízek ezek: egészséges ételek ízei vagy hamburger, chips és kóla? Ugyanilyen jelentőséggel bír a mozgáshoz való hozzáállás is, ha ahhoz is kocsiba ül a szülő, hogy 1 utcával arrébb elintézzen valamit, akkor ezt tanulja meg a gyermek is, ha azt látja, hogy a szülei rendszeresen mozognak, akkor az válik számára az alapértelmezetté, a sport és a mozgás szeretete ilyen módon átadható a fiatalabb generációnak.

Azonban a család szerepe sokszor nem áll meg ennyiben egy túlsúlyos probléma kialakulásában és fenntartásában. Fentebb már írtam, hogy a túlsúly legtöbbször tünete egy mélyebb problémának. Az evéssel kapcsolatos problémáknál, legyen ez bármelyik irány, akár a túlzott mértékű, akár a csökkent mértékű ételfogyasztás, a család kiemelt jelentőséggel bír. Csecsemő kortól kezdődően az evés egy, azok közül a tényezők közül, amelyre a fokozott mértékű tehetetlenség és kiszolgáltatottság ellenére befolyása lehet egy csecsemőnek vagy gyermeknek is: vagy elfogadja az ételt vagy nem, illetve, hogy mennyit fogad el, ezzel képesek akkor is kontrollt gyakorolni, ha egyébként nincs erre lehetőségük az életkori lehetőségeikhez mérten sem. A szülő-gyerek kapcsolat továbbá olyan szempontból is kihatással lehet, hogy a szülő mennyire fogadja el a gyermekét, mit tükröz számára vissza, illetve összességében milyen kötődési kapcsolat alakul ki szülő és gyermeke között. Az evés egy örömforrás, hogyha az előbbiek tekintetében a gyermek nem tudja megkapni az elfogadást, a támogatást, a pozitív visszatükrözést, hogy ő egy értékes és szerethető valaki, akkor előfordulhat, hogy egyéb módon keresi a boldogulást, ennek egyik lehetséges módja az, hogy eszik és lehetőleg sokat, hogy kitöltse az érzelmi űrt. Ezzel egyszerre jutalmazza és bünteti magát, jutalmazza, mivel az evés maga örömet okoz, másrészt bünteti magát, mert valamilyen úton módon az a kép alakult ki benne, hogy ő egy nem szerethető, értékes valaki, ezért meg is érdemli, hogy így nézzen ki. Ezek persze nem a tudat szintjén lejátszódó gondolatok, a tudatalattiban azonban ott munkálkodnak. Azt is le kell szögezzem, hogy nem mindig a szülők a kiváltó okok, az ember önképébe, önértékelésébe rengeteg más tényező is közrejátszik és később felnőttként is érhetik sorsfordító tapasztalatok az embert, de az biztos, hogy az evéssel kapcsolatos problémáknak legtöbbször vannak mögöttes lelki tényezői is. Ezért, ha valaki szeretne lefogyni, akkor a fejben dől el gondolathoz visszatérve, meg kell vizsgálni azt, hogy a felszín alatt hogyan állunk a kérdéshez. Mivel lehet, hogy elsőre döbbenetes, amit írok, de lehet, hogy tudatos szinten a fogyókúra a cél, de tudatalatt sokak nem is tudnák elfogadni azt, hogy jól nézzenek ki, mert úgy érzik, hogy nem érdemlik meg vagy hogy képtelenek rá, ezért egyáltalán nem is lenne összeegyeztethető az énképükkel az, hogyha lefogynának, így valójában nem tudnak elköteleződni a változás, vagyis a fogyás mellett. Többszöri sikertelen fogyókúra esetén érdemes lehet pszichológust felkeresni, akivel fel lehet térképezni a pszichés vonulatát a problémának, mert enélkül a fogyókúrázás egy kicsit olyan mintha egy sánta lovat akarnánk versenyre küldeni, ha hosszasan eddzük lehet, hogy lesznek kisebb nagyobb sikerei, de soha nem fogja tudni azt a maximumot nyújtani, mintha meggyógyítanánk és úgy edzenénk vele.

Szakirodalom:

Atkinson, R. C., Hilgard, E. (2005): Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Lukács, L. (2015). Az éhes lélek gyógyítása–Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák. Kulcslyuk Kiadó.