Társfüggőségtől az érett kapcsolódásig

Életben maradásunk első feltétele az édesanyánkkal, a szüleinkkel való biztonságos kötődés. Mondhatni ki vagyunk szolgáltatva a gondoskodásuknak. Azon keresztül tanuljuk meg saját magunkat és a világot is, hogyan reagálnak a szükségleteinkre, a körülöttünk zajló eseményekre. Ez az első években egy természetes függőséget alakít ki, ami későbbi kapcsolatainkban is megtalálható.

Ugyanakkor szintén alapvető érzelmi szükségletünk az önállóság és a saját kompetenciáink megélése is. Egy egészséges kapcsolat két fő lábon áll: a biztonságos kötődésen és az autonómián. Ha ezek egyensúlyban vannak, akkor a kapcsolat és a benne lévő egyének is kiegyensúlyozottan tudnak működni. A bizalom, a kölcsönös alkalmazkodás, a másikra hangolódás, és mellette egyéni szinten az önmagunkért való felelősségvállalás, az autonóm működés, a saját érzelmi szükségletek vállalása mind megférnek egy jól működő kapcsolatban.

 Ha azonban valamelyik láb kiesik, így a másikat túl nagy terhelés éri, akkor ezt a kapcsolat és a benne lévők is megérzik. A kapcsolat megtartásához szükséges megküzdések mentén kialakulhatnak olyan játszmák, amelyek a társfüggőség jelenségéhez vezethetnek. Például az egyik fél túlzott önalávetésre, behódolásra, a saját igényeiről való lemondásra kényszerül ahhoz, hogy fenntartsa a látszólagos egységet, míg a másik feljogosítva érzi magát újabb és újabb követelésekre, elvárások megfogalmazására.

Egy ideig az egyoldalú alkalmazkodás, igazodás azt az érzetet keltheti, hogy ezen múlik a béke és a szerethetőség. Ennek tudatosítása sokszor hozza azt a felismerést is, hogy lehet, nem is a másik olyan fontos, hogy minden elvárásának megfeleljen, hanem azok a sebek teszik a társat fontossá, amit az egyén megélt, és ettől a kapcsolattól várta a sebek gyógyítását azon keresztül, hogy a viselkedése igazításával próbál olyan kontrollt szerezni, amire esetleg gyerekként nem volt képes.

Mindannyian hozunk sérüléseket magunkkal, amik szintén kapcsolatba lépnek egymással, ezt nevezzük sémakémiának. Fontos, hogy észrevegyük, ha jelenleg ezek az összeakadt sémáink, sebeink adják a kapcsolatunk dinamikáját. Nehéz, hosszú út vezethet odáig, hogy felismerjük és megváltoztassuk ezeket a mintázatainkat, de mindenképpen megéri, nem csak a párkapcsolatunk, de valamennyi kapcsolódásunk csak nyerhet azzal, ha sebzett gyermeki részünket védő megküzdési módjaink helyett az egészséges, érett felnőtt részünkkel tudunk bennük jelen lenni.