Szülői nárcizmus - avagy az élet "trófeagyermekként"

A „nárcizmus” kifejezést 1898 és 1899 között fogalmazta meg Havelock Ellis és Paul Näcke először. A vonáselméleti megközelítés alapján a nárcizmus olyan vonás és viselkedésforma, amely esetén a személyt a csodálat igénye, a hiányzó empátia és a nagyzás jellemzi. 

A szülői nárcizmus („parental narcissism”) fogalmát Golomb írta le először. Szerinte azok a szülők, akik nárcisztikus jellemvonásokkal rendelkeznek túlzott mértékben önmagukkal vannak elfoglalva és szükségleteik előnyt élveznek gyermekük szükségleteivel szemben. Ezek a szülők érzelmileg elérhetetlenek és elvárják gyermeküktől, hogy saját vágyaikat és érzéseiket háttérbe szorítva kiszolgálják és felépítsék a szülő önértékelését. Ugyan világszerte csekély számú kutatást végeztek a témában, azok mind igazolták, hogy a nárcisztikus jellemvonásokkal rendelkező szülő kétségtelenül negatív hatással van gyermeke mentális egészségére, mind gyermekkorban, mind felnőttkorban. A témában végzett kutatások eredményei alapján a nárcisztikus jellemvonásokkal rendelkező szülők gyermekei esetén gyakoriak a hangulatzavarok, a szorongásos zavarok, a poszttraumás stressz -szindróma, valamint általánosan elmondható, hogy alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeznek és a depresszió esélye magasabb az esetükben, mint a nem-nárcisztikus szülők gyermekei esetén. 

Ross Rosenberg a patológiás nárcisztikus szülők gyermekeit „Az emberi mágnes szindróma” című könyvében „trófeagyerekeknek” nevezi. Véleménye alapján, ha egy gyermek egy nárcisztikus személy gyermekeként látja meg a napvilágot, akkor egy olyan világba születik bele, amely elvárásokat támaszt felé. Amennyiben képes a gyermek megfelelni ezeknek az elvárásoknak, úgy motiválhatja szülőjét arra, hogy szeresse őt. Ha nem képes egy gyermek „trófeagyermekké” válni és kiszolgálni szülője nárcisztikus elvárásait akkor könnyen válhat büntetések áldozatává, mivel szülőjéből a bizonytalanság és harag érzését hívja elő.

A szülői nárcizmus kétségtelenül negatív hatással van a gyermekekre, nem csak gyermekkorban, hanem felnőttként is. A nárcisztikus szülők gyermekeire jellemző, hogy keményen dolgoznak annak érdekében, hogy megfeleljenek másoknak és aggodalmaskodóak azzal kapcsolatban, hogy más személyek hogyan vélekednek róluk. Nehéz számukra kifejezni saját gondolataikat, érzéseiket és felelősséget vállalni interperszonális problémáikért, mivel tartanak attól, hogy mások önzőnek tartják őket, ha asszertívan cselekednek. Gyakori viselkedési forma esetükben, hogy mindenáron próbálnak örömet szerezni másoknak, ezen kívül jellemző vonásuk az érzelmek, szükségletek és vágyak felismerésének képtelensége, valamint a folyamatos megerősítés utáni vágy. Szintén gyakran előfordul esetükben, hogy bizalmi és kötődési problémáik alakulnak ki, gyakran mások érdekeit helyezik sajátjuk elé és könnyen élnek át intenzív haragot.