Szeretetpróbák a párkapcsolatban

Persze a játszmákat is tovább lehet bontani nyertes-nyertes és nyertes-vesztes alfajokra, de az egész kifejezésnek - bármennyire is törekszünk arra, hogy ne vegyünk erről tudomást - van egy kétségtelenül negatív felhangja. Ha a játszmákról beszélünk, általában őszintétlen, éretlen emberek jutnak eszünkbe, akik valamilyen sérültségükből kifolyólag próbálják egymás manipulálásán keresztül megvalósítani rövid távú érdekeiket.

A játszmákra jellemző az is, hogy a párkapcsolatban nem egyszer fordulnak elő, hanem valamilyen rendszerességgel, különböző, de mégis hasonló tartalmú forgatókönyvek kíséretében.

A szeretetpróba kifejezés alatt mást értek, még akkor is, ha valahogy úgy tűnik, ezek is besorolhatóak a partner ellen elkövetett jogosulatlan, vagy igazságtalan tettek kategóriájába. A szeretetpróbákat általában nem lehet racionálisan megközelíteni, énközpontúan pedig gyakorlatilag lehetetlen belőlük kikecmeregni.  Szerintem nemcsak arra a kérdésre kapunk választ általuk, hogy „szeretsz-e engem így is, vagy azzal együtt, hogy ezt tettem Veled”, hanem arra is, hogy „működhet-e a szeretet” mindazzal együtt, ami történt közöttünk?

Hadd írjak néhány példát olyan esetekből, amiket magam is hallottam:

• A férj egy külső kapcsolatért fel akarta bontani a házasságát. A feleség elfogadta párja szándékát és beleegyezett abba, hogy hajlandó aláírni a válóperes dokumentumot akkor, ha társa biztos a döntésében (tehát lehetőséget hagyott neki arra, hogy meggondolja magát). A férfi tapasztalva azt, hogy olyan nőt az életben nem fog találni, aki képes neki ezzel együtt lehetőséget adni arra, hogy mégis visszamenjen hozzá, mégsem vált el. (Mondhatjuk, hogy nem volt eltökélt a döntésében? Nem feltétlenül erről volt szó. Valahol, kimondatlanul kipróbáltatott a kettejük közötti kötés erőssége és valódisága és kiállták a próbát.)
• A pár egyik tagja féltékeny haragjában azzal "büntette" meg a másikat, hogy költözzön el tőle, majd pár nap után rájött, hogy ezzel a forrófejű döntéssel nagyot hibázott. Mikor társát hosszú kérlelés után visszaköltöztette, megfogadta és be is tartotta, hogy ilyen módon többet nem fog szakítani. (A partnere ennek ellenére nem hánytorgatta fel napi szinten az indulatos lépés kellemetlenségeit.)

Talán a megcsalás is, a maga elvont és abszurd jellegével is ide sorolható, ugyanis a legtöbb helyzetben az élmény feldolgozása pont abból áll, hogy képessé válunk a másikat szeretni „mindazzal együtt” is, amit elkövetett. E pillanatoknak kétségtelenül van egyfajta „csúcsélmény” jellege és mindenképp spirituális üzenettel bírnak, pont ezért csak egy magasabb és egészlegesebb perspektívából lehet őket igazán megérteni. Ezt természetesen mindig az a fél tudja igazán átérezni, aki részesül a másik fél általi „kegyelemben”, vagy mondhatnánk úgyis, hogy abban, hogy a társa akár lemond a kapcsolat érdekében valamely jogosultságáról. Ebből a szemszögből nézve ez nem alárendelődés, hanem egy nagyon mély tartalommal bíró kapcsolati üzenet.

Ezzel természetesen nem arra akarom buzdítani az olvasót, hogy innentől akarva-akaratlanul rugdosson bele a szerelmébe, hanem arra, hogy lássuk azt, hogyha tanúi vagyunk efféle momentumoknak, akkor mindenképp legyünk értük hálásak, hiszen igen ritkák és értékes élettapasztalatokat szerezhetünk általuk.

Írta: 

Lázár Gergely

pszichológus