A segítségnyújtásról

A következő cikkben arról lesz szó, hogy mik azok a tényezők, amik az emberek egymás közötti segítségnyújtását befolyásolják.

A segítségnyújtás nagyon összetett folyamat, ahol egymás ellen ható motivációk összessége befolyásolja a cselekedeteinket. A segítségnyújtás első lépése annak felismerése, hogy a másik segítségre szorul. Egy zsúfolt nagyvárosban sokszor nehezebben vesszük észre a segítségkérőket, mint egy kisnépességű településen, hiszen számtalan inger elvonhatja a figyelmünket. Erősen befolyásol minket a szükséghelyzet észlelésében az, hogy mi magunk mennyire érezzük jól magunkat. Azok az emberek, akik a saját problémáikkal vannak elfoglalva, gondterheltebbek, így kevésbé koncentrálnak a külvilágra és azt is kevésbé veszik így észre, ha valaki segítségre szorul. Míg a boldogabb emberek sokszor szívesebben nyújtanak segítséget, mivel az ő figyelmük inkább kifelé fordul, így hamarabb észreveszik mások segítségkérését.

A segítségnyújtás attól is függ, hogy szerintünk a másik fél megérdemli-e a segítséget. Ha úgy érezzük, hogy ő tehet arról, hogy bajba jutott, akkor kevésbé valószínű, hogy segítünk, mint akkor, ha úgy véljük, önhibáján kívül került rossz helyzetbe. Akkor is valószínűbb, hogyí segítséget nyújtunk, ha a bajbajutott hasonlít hozzánk, ez ugyanis kötődést alakít ki a másik felé, ami motiválja a segítségnyújtást.

A segítségnyújtásnak vannak nyereségei és veszteségei, amiket általában tudattalanul mérlegelünk magunkban, mielőtt cselekednénk. A veszteségek lehetnek a befektetett idő, energia, vagy anyagi javak, valamint az, hogy esetleg egy csalónak segítünk, extrém esetben, pl életmentésnél pedig a saját életünk kockáztatása. De veszteség lehet az, a bűntudat is, amit akkor érzünk, ha a segítségnyújtást megtagadjuk. A nyereségek között szerepel az a jó érzés, amit a segítségnyújtás után érzünk, esetleg az a tudat, hogy a segítséget viszonozni fogják, vagy hogy hasolnó helyzetben mi sem maradunk majd segítsétg nélkül.

A segítségnyújtást társadalmi normák is segítik, vagy akadályozzák. Így pl a viszonosság normája, ami előírja, hogy viszonozzuk a korábban kapott szívességeket, az elosztás normája, ami a rendelkezésre álló erőforrások elosztásának módjait takarja a csoport tagjai között, valamint a társas felelősség normája, ami azt mondja ki, hogy segíteni kell azokon, akik képtelenek magukon segíteni, mind a segítségnyújtást támogatják. Míg pl a családi élet szentségének normája megakadályozza, hogy családi erőszak esetén beavatkozzunk, még akkor is, ha közvetlenül szemtanúi vagyunk annak.

Forrás: Smith & Mackie: Szociálpszichológia